"Semmilyen érzelem nem idegen tőle, mivel nem érez semmiféle érzelmet" - mondja a volt szerető, akit most Györgyi Anna játszik.
Ruttkai Éva és Molnár Piroska után most Györgyi Anna bújt Charlotte von Stein, azaz Goethe szeretőjének bőrébe, ezúttal a Rózsavölgyi Szalonban. A G-monodráma, Beszélgetés a Stein házban című darabban a szerető, Charlotte hosszú monológjában eredetileg férje előtt vall színt, neki meséli el majd tíz évig tartó viszonyát a költővel. Peter Hacks, a szerző a Goethe és a nő között folytatott levelezés alapján írta színdarabját.
A Stílfűrész járt már Hidvégi Nóra által megálmodott darabon, a rendezőnő pedig Ulickaja: Rövid című előadásában is együtt dolgozott Györgyi Annával, ám ez a mostani monodráma nem csak műfajából adódóan, még annál is személyesebb darab. Egy kis kávéháznyi térbe költöztetett hálószoba, ahol ennek a hol nagyszerűnek és különlegesnek, hol teljesen hétköznapinak tűnő nő őrületbe torkolló szenvedéseiről nyilatkozik.
Györgyi Annára írta Hacks ezt a darabot, ugyanis az ő hangjával teljesen mindegy, ki és mit mond, csak beszéljen. És ő beszél, gyönyörű nyelven, ékes, de nem túlékesített mondatokat sző, így lebilincselő történetet hallhatunk a reményvesztett nő szájából, aki története végére visszavonhatatlanul bele is őrül az oltári szerelembe. Johann Wolfgang Goethe életének nem a hercegi főlovászmester neje volt a legmeghatározóbb szerelme, de kétségtelenül ő lehetett a legérdekesebb.
Györgyi előadásában egy határozott, jó humorú, okos nő elevenedik meg, aki minden igyekezete, és a köztük lévő hét év korkülönbség ellenére sétál bele a szerelemverembe, amiből aztán már nem képes kimászni többé. Az amúgy a felvilágosodás élőszobraként magyarázó nő azonban az idő múlásával egyre zavarosabb és ezen nem segít, hogy még a köntösén is átütnek az óriási G-betűk. Bár már eleve egy idegileg instabil és koránál idősebbnek látszódó nőt kapunk, eleinte küzd még büszkén, aztán egyre elkeseredettebben meséli, hogyan próbálta elkerülni a csapdát, amit a fiatal költő állított neki, és közben rendre várja a postakocsit, hátha hírt hoz az eltűnt költőről.
Történetéből megismerhetjük Goethét is, a fiatal, neveletlen, naplopó ripőköt, akiből Charlotte von Stein faragott megnevelt ripőköt, és akitől semmilyen érzelem nem idegen, mivel nem érez semmiféle érzelmet. És Charlotte von Stein csak mondja, mondja, mondja és mondja, és egy percig sem kételkedik szavaiban a néző, mert a zseniális költők könnyedén veszik le még a komoly asszonyokat is a lábukról.
A nőnek is írnia kell, bár tudja, nem lesz soha olyan jó, mint a férfi, akit lenéz és imád. Ki kell írnia magából a fájdalmait, ezért ír saját combjára, megőrült. És combjára ír, hiszen elment, akihez leveleit intézhette, és már az is mindegy, hogy vége a jó hírének, mert itt egyedül ő az, aki veszített, és ő ráadásul mindent. Az elképesztő mennyiségű, mégis dallamos és szép szöveg mellett Györgyi Anna statikus mozgással, mint egy zenedoboz rizsporos parókás balerinája járja az őrület táncát a darab végére, amikor saját maga számára is világossá válik, hogy a férfi örökre elhagyta, soha nem látja többet.
