A miniszterek és az arisztokraták is emberek voltak, és egy medencében fürödtek a névtelen magyarral, aki le is fotózta őket a húszas években.
A miniszter is ember, sőt még arra is képes, hogy levegye a zakóját és fürdőruhájában, béna úszósapkában úszkáljon a pór néppel egy medencében. Pusztai Sándor, a Gellért-fürdő egykori úszómestere éveken keresztül fényképezte az ott fürdőzőket. Köztük minisztereket, színésznőket, újságírókat. Úgy is mint Klebelsberg Kúnót, Karinthy Frigyest és fiát vagy éppen Heltai Jenőt.
A Mai Manó Házban, a Magyar Fotográfusok Házának könyvesboltjában a héten nyitották meg a Miniszterek gatyában című tárlatot. A meglepő felvételeket Pusztai Sándor úszómester készítette. Kincses Károly fotómuzeológus, a kiállítás kurátora nyitotta meg a kiállítást, ahol beszélt a nem mindennapi fotógyűjtemény keletkezéséről, valamint arról, hogyan is jutott el hozzá a cipős doboznyi kincs. „...És egyszer csak kinyílik az ajtaja és megérkezik valaki, hóna alatt egy cipős dobozzal. Nagypapa képei, negatívjai, mondja és akkor az említett foglalkozású egyed félretolja azt, amivel éppen fabrikál és kötelességszerűen belenéz az elé tett skatulyába. És a kötelességtudat egy pillanat alatt elolvad, mint jégkocka az infralámpa alatt, s átveszi helyét a vadászösztön, nézi-nézi, még-még-még, arcán egyre szélesebb a vigyor, s azt érzi, ünnep van. Ilyen dolog nem sokszor történik meg vele, pedig jó lenne. Mert mi volt a dobozban? Kisméretű, négyszer öt centiméteres nitrát negatívokat, róluk készült korabeli kontaktmásolatokat, reszketeg, nehezen kisilabizálható feliratokkal ellátott zacskókat láttam benne. És ezekből állt össze a nem mindennapi történet.”
A nem mindennapi történetre nagyon sokan voltak kíváncsiak, amit nem is csodálunk, hiszen olyan, eddig soha nem látott fotók kerültek a nagyközönség elé, amikre úgy csaptunk le, mintha a mai kormány tagjairól készült nudista képek tárlatát láthattuk volna. Pusztai a húszas, harmincas években a Gellért-fürdőben és a Széchenyiben dolgozott úszómesterként, amint ne úgy képzeljünk el, ahogy a mai úszómestereket, aki feszes fecskében szotyizik egész álló nap a medence mellett ócska bulvárlapot olvasva hanem – ahogyan Kincses mondta – a fürdő legfontosabb embere volt, aki a fürdőzők kényelmét, ottlétét biztosította, tette könnyebbé, státuszát tisztelet övezte. Az úszómester Pusztai így dolgozott évtizedeken keresztül, majd a családja által sem tisztázott okok miatt fényképezőgépet ragadott, és a fürdők vendégeiről készült portrék készítésével egészítette ki munkakörét. Pusztai egyfajta krónikásként örökítette meg az utókornak a neglizsében pózoló Karinthy Frigyest, Heltai Jenőt, Klebelsberg Kunót és ifj. Horthy Miklóst, Tolnay Klárit és Alpár Gittát, hogy csak néhányat említsünk több száz híresség közül. A tárlatot szemlélve egy olyan speciális metszete rajzolódik ki a két világháború közötti elitről, amit nem ismerhetünk meg a történelemkönyvekből. Az akkor aktív politikusok, művészek, arisztokratákat ritkán láthattuk ilyen emberi szituációkban. Pusztai szemén és fotóin keresztül viszont igen, egészen június 17-ig, a Mai Manó Ház könyvesboltjának falán.
Pusztai Sándor 1899 – 1978
1899. november 30-án született Nyíregyházán, Pelach Sándor néven, a család hét gyermeke közül elsőként. Ifjú korában szeretett énekelni, egy időben az operaénekesi pálya iránt érdeklődött. Édesapja ennek nem örült, mondván, ő nem nevel urakat! Mivel szülei ebben az időben különböző fürdőket és strandokat béreltek, üzemeltettek (Pünkösdfürdő, Csillaghegy) végül az úszómesteri pálya mellett kötött ki. Abban az időben az úszómester nemcsak a medencékben fürdőzők biztonságára ügyelt, hanem úszásoktatással is foglalkozott. Később, amikor édesapjuk elhagyta a családot, mind a heten Pelachról Pusztaira cserélték a vezetéknevüket. Az első világháború idején katona volt, majd ismét fürdőkben dolgozott. Az 1930-as években a Gellért-fürdőben volt úszómester, az akkori társadalmi elit kedvelt helyén. Ezekkel a hírességekkel szinte naponta találkozott, többségükkel beszélő és köszönő viszonyban volt. Mivel hobbija a fotózás volt, így adta magát a lehetőség, hogy folyamatosan, éveken keresztül fényképezze ezeket az embereket. Ennek eredményeként több mint 600 db bélyeg nagyságú fotókontakt és a hozzájuk tartozó 3 x 4,5 cm-es negatív maradt utána. A gyűjtemény képein található írások, dedikációk tanúsága szerint ajándékba is adott ezekből a modelleknek. Valószínűleg látta, hogy érdemes foglalkoznia ezekkel a fotókkal, ezért albumba gyűjtötte a képeket. Azután a második világháború háborút és az 56-os forradalmat néhány dobozban vészelték át ezek a kincsek. Gyűjteményét folyamatosan nézegette, rendszerezte. A második világháborút Budapesten töltötte, és amíg csak lehetett dolgozott. Életvidám, családszerető ember volt, testvéreit ő iskoláztatta. A velük való folyamatos törődés, a háború, és bohém életvitele miatt későn nősült. Egy 14 évvel fiatalabb lányt vett feleségül, aki szintén a fürdőben dolgozott. Fia, édesapám születésekor már 45 éves volt. Idős korára szolid, csöndes ember lett, aki imádott Velence-fürdői kertjében dolgozgatni és a tavon csónakázni. Miközben ezeket a képeket nézegetem, érzem, tudom mire gondolhatott, mire emlékezhetett idős korában magányos és nyugodt perceiben, óráiban. 1978. február 15-én halt meg Balatonfüreden a szívkórházban, éppen egyszülött fia 34. születésnapján. A gyűjtemény több évtizeden keresztül háborítatlanul pihent előbb édesapám majd az én szekrényemben, mígnem egyszer csak elkezdett fontossá válni, hogy másoknak is megmutassam. – írta le Pusztai Sándor unokája, Pusztai Enikő nagyapja történetét.
