Programok hétvégre: homokpuzzle, kertkiállítás, wakeboard

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Gardenexpó, Kongó legnépszerűbb zenekara, sípálya és négyszemélyes dráma várja önt a hétvégén.

Homokpuzzle ősbemutató

Március 23-án pénteken  és 24-én szombaton 20 órától a Szkéné Színházban

Jana Dobreva darabját, A homokpuzzle-t Király Attila rendezte. A darab négy nő történetéről szól, mind a négyen teljesen különböző karakterek. Láthatjuk a minden lében kanál anyát, akit Bánsági Ildikó alakít, a kezdetben kattantnak hitt lányát, Máriát, akit Smikó Katalin játszik, a harsány pszichológus-filozófus molett harisnyás lányt, akit Jankovics Anna alakít, és az introvertált, szorongó bírónőt, Moldvai Kiss Andrea megformálásában. A történet egy váróteremben játszódik, ahol a négy nő egymásra van utalva, együtt vannak, de mégis mindegyikük magányos. Ahogy az ajánlóban is olvashatjuk, „a szeretés, a féltés, a kétely és a csöppboldogság mind-mind ott ülnek lelkünk polcain, csupán nem látszik ki semmisem.”

Filmklub- I hate luv storys

Március 23-án 18 órától az Indiai Kulturális Központban

Az ingyenes programra mindenkit várnak, aki rajong a hazánkban kuriózumnak számító indiai filmek iránt. Bollywood péntek este az Indiai Kulturális központban elevenedik meg előttünk. A film története röviden: "Jay modern Casanova, aki sorra töri össze a női szíveket, és bár a bollywoodi filmiparban dolgozik, nem hisz a szerelemben és utálja az indiai romantikus filmeket. Simran álmodozó lány, aki csak ezekben hisz, már meg is találta álmai férfiját, Rajot, és minden vágya, hogy Bollywood sikerrendezője mellett ilyen filmek díszlettervezőjeként dolgozzon. A két fiatal első pillanattól kezdve ellenszenves egymásnak, ám a sors úgy hozza, hogy Jay-t Simran asszisztensének osztják be egy forgatáson, így hosszútávon is kénytelenek elviselni egymást… Az I Hate Luv Storys az utóbbi évek egyik legsikeresebb bollywoodi romantikus komédiája, amely nemcsak az indiai romantikus, szerelmes filmek modernizált verziója, hanem számtalan elemében azok rendkívül találó paródiája is.

Gardenexpo

Március 23-tól 25-ig a Pap László Sportarénában

A Gardenexpót hatodik alkalommal rendezik meg Budapesten. A  folyamatosan megújuló szolgáltatások és az egyre szélesebb kínálat egyre több embert vonz erre a rendezvényre. A kerti gépek és szerszámok, kerti bútorok, kültéri burkolatok mellett az árnyékolástechnika, a kültéri világítás, az öntözéstechnika, a hűtési- fűtési rendszerek, a medencék és a szaunák is helyet kapnak az expón. Minden kertbarátnak melegen ajánljuk ezt a rendezvényt.

Fotó: Gardenexpo

Konono nº1 (Congo)

Március 24-én szombaton a Trafóban

A legismertebb  kongói zenekar, a Konono nº1 először lép színpadra Magyarországon. Az 1960-as években alakult együttes 2004-ben vált ismertté Afrikán kívül, ettől kezdve a hírük terjedt, mint a pestis: 2006-ban elnyerik a BBC Awardsot, 2007-ben Grammy díjra jelölik őket, melyet akkor nem, hanem csak 2011-ben kapnak meg, Hearbie Hancockkal közös lemezükért. A Konono nº1 tagjai az ének mellett 3 elektromos likembét (kalimbát) használnak, valamint mindenféle hulladékból előhalászott eszközt, amin dobolni lehet.

Csússz át a télből a tavaszba

Március 24-én 10 órától Mátraszentistvánon a Síparkban

Az ingyenes rendezvény egyfajta télbúcsúztató, szezonzáró havas őrület. A szervezők a megmaradt hóból, ami nem is kevés, hószőnyeget és egy kis funparkot készítettek, ahol ráadásként egy több száz köbméteres tó is várja az extrém sportok rajongóit. A kiépített pályán/hószőnyegen/tavon bárki, bármivel le- és keresztülcsúszhat, legyen az síléc, snowboard, wakeboard, vízibicikli! Dresscode: bikini & boardshort.



Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.