Találkozzon szinkronszínészekkel, nézze meg a Magyar Bajuszt a hétvégén!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ezen a hétvégén nem csak szinkronóriásokkal találkozhat, hanem ellátogathat a LakásTrend kiállításra is, pogózhat egyet a Kegyelemkettes lemezbemutató koncertjére, de részt vehet a Toldiban megrendezett IV. Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon is.

LakásTrend kiállítás

M illenáris Park B csarnokban március 2-től 4-ig 11 órától este 19 óráig, szombaton éjfélig

Idén első alkalommal működik együtt a LakásTrend és a Budapest Essential Looks.
A két esemény egy időben, azonos helyszínen kerül megrendezésre.
A 3 napos eseményén a legfontosabb lakberendezési kiállítók mellett a kortárs design hazai képviselői is bemutatkoznak, de láthatjuk az újdonságokat a nemzetközi formatervezőktől, a hazai divattervezőktől, iparművészektől, tájépítészektől. Ismét bemutatkozik a madeinhungary tárlata, melynek elsődleges célja, hogy teret biztosítson azoknak a hazai formatervezőknek, iparművészeknek, akik önálló designerként fejlesztik a lakáskultúra tárgykörébe tartozó egyedi és kisszériában gyártható bútoraikat, kiegészítő tárgyaikat, lakástextíliáikat.

Bővebb információt a LakásTrend honalpján találhatnak.   laksátrend 2

IV. Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

A Toldi Moziban március 2-4-ig.

A „Ha érteni akarod a világot…” az ELTE Társadalomtudományi Kar IV. nemzetközi dokumentumfilm fesztiválján a 24 filmet láthatunk, közöttük 16 magyarországi premiert, k 2 magyar dokumentumfilm ősbemutatóját. A fesztiválon ismét a társadalmi érzékenységgel bíró filmeké a főszerep. A fesztivál minden programja ingyenes!

Béka Filmklub: Jirí Menzel: Sörgyári capriccio

A Fogasházban március 2-án pénteken 19 órától

BÉKA Filmklub vetítései ingyenesek, és könnyen elérhetők, mivel a város szívében, az Akácfa utca 51-ben várnak mindenkit tárt kapukkal. A BÉKA Filmklub kéthetente szervez vetítéseket, 2011 ősze óta mindezt a Fogasházban. Március 2-án 19 órától Jirí Menzeltől a Sörgyári capriccio című filmet, 1980-as filmjét tekinthetik meg.

Szinkronos közönségtalálkozó

Az Örökmozgóban március 3-án 13 órától

Az Egyesület a Magyar Szinkronért közönségtalálkozót tart az Örökmozgóban. A rendezvényen találkozhat mindenki szinkronszínészekkel és stábtagokkal. A belépés ingyenes!

Kegyelemkettes lemezbemutató koncert

A Gozsdu Manó Klubban március 3-án, szombaton 22-órától

A Kegyelemkettes egy össznépi, lelkes, fegyelmezett es kortárs tánczenekar. A koncertjeink vehemensek és határozottak. Olcsok vagyunk és hamarosan feloszlunk.- hirdetik magukat Facebook-oldalukon.

Ahogyan arról már írtunk, a K2 tumblr-zenekar, nem csak tumblereseknek. Idén augusztusban, a Mika Tivadarban debütáltak, öndefiníciójuk szerint „butapunkot” játszanak, de így is óriási sikerük van vele. Első lemezük bemutatójára mindenkit várnak a Gozsdu Manó Klubba!

Magyar Bajusz preimer

A Toldi Moziban március 4-én 19:30-tól

A Magyar Bajusz című film bemutatójára a IV. Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál keretein belül kerül sor, ám külön is megemlítjük, hiszen ha másra nem is, de legalább ezt nézze meg mindenki! A vetítés természetesen ingyenes, és mindenkit Ambrus Kristóf bajuszkirály pálinkájával kínálnak meg a szervezők.     
Magyar Bajusz egy humoros dokumentumfilm a Bajusz Európa Bajnokságról.     
A stáb két éven keresztül követte a 17 fős Magyar Bajusz Társaság tagjait, akik közül végül négy kiemelkedő bajszos vált a film főszereplőévé. Lakos Nóra rendező tudatosan egy női operatőrt Csepeli Esztert, választott alkotótársul. Így a női szemszög sem marad el: megszólalnak a feleségek, kiderül, milyen bajszos férfival csókolózni és kezelési útmutatót is kaphatnak a kezdő bajszosok arról mit, hogyan kell enni és inni, hogy az arcszőrzet csábító maradjon. A témához illő játékosság a film formanyelvében is megjelenik, így animációk és árnyjátékok színesítik a filmet.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.