Korea, csili és pornó hétvégére

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egyen erőspaprikát Ganxsta Zoleeval, nézze meg a koreai Bridget Jonest, esetleg vegyen részt egy szexuálpszichológiai előadáson az Odeonban!

Pszichológusok és filmek, pornó, szex, erotika, nemiség

Odeon Lloyd mozi , február 17. 20 órától

A Magyarhangya olyan témákat válogatott össze 2012 tavaszi félévére, amelyek mindannyiunkat érdekelnek, mint például a szex és a szexuálpszichológia.

20 órától Alexis Dos Santos filmjét, a Bevetetlen ágyakat vetítik, ezt követően 21:45-tól beszélgetés következik, majd meghallgathatjuk Hevesi Kriszta (ELTE PPK szexuálpszichiológa tanár),  Sepsi László (Prizma folyóirat Erotika és pornográfia számának szerkesztője) valamint Szilágyi Gyula (szociológus, író, a Tiszántúli és Nagyvárosi Emanuelle könyvek szerzője) előadását. A moderátori feladatokat Rebák Tamás látja el.
Jegyár: diák, nyugdíjas 1000/ felnőtt 1300

Koreai filmklub az Örökmozgóban 20:30-tól

Örökmozgó mozi 20:30-tól

Utolsó mozielőadásához érkezett az Örökmozgó dél-koreai filmklubja.  Ez azonban nem jelenti az eseménysorozat megszűnését: a helyszín márciustól a Koreai Kulturális Központ lesz, ahol várhatóan egy helyett havonta két alkalommal fog jelentkezni a megújult filmklub. Pénteken este fél 9-től a Szinglik című 2003-as romantikus komédiát vetítik. A dél-koreai film válasza a Bridget Jones naplójára.
A filmet eredeti koreai hanggal és magyar felirattal vetítik, a belépés pedig felnőtteknek 600, diákoknak 450, míg nyugdíjasoknak 300 forint.

Magyar népmesék maraton

Kecskemét Otthon Mozi péntek, szombat, vasárnap

A Kecskeméti Ifjúsági Otthon három egész napon át tartó, minden korosztály számára izgalmas programmal ünnepli a 100. magyar népmese, a Rest legényről megjelenését február 17-19-én. A szervezők nem voltak restek, így aztán a Magyar Örökség-díjas Kecskemétfilm Kft. (Kecskeméti Rajzfilmstúdió) száz népmeséje mellé számos vidám kísérőprogram társul: Csörömpölők koncert, mesél és zenél Szilágyi Áron, szájdobol Mc Döme, Szabó Balázs és Hegedűs Zoltán zenél,  de lesz néptánc és népzene is.

Erőspaprika-evő verseny

Mezcal étterem, szombat 19 órától

Az erőspaprika-evő verseny résztvevőinek a következő paprikákkal kell megküzdenie: magyar hegyes erős, kalocsai csípős paprika szósz, chipotle szósz, jalapeno paprika, friss chili paprika, habanero paprika. A házigazda Ganxsta Zolee. A nyeremények : 50.000 Ft értékű utalvány amely lefogyasztható a Mezcalban, 1 hónapos fitness és wellness bérlet a Life 1 felajánlásával,1 karton dobozos rozébor a DROP felajánlásával, egy 2 személyes VIP belépő a Budnight jóvoltából és végül a Coronita felajánlásával egy rekesz Coronita sör. A versenyre nevezni az étteremben lehet. Nevezési díj: 1500 forint, a belépő: 2000 forint, ami lefogyasztható.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.