Tavaly nyáron az AXN által készített reprezentatív felmérésből kiderült, 5-ből 4 magyar ember rendszeresen néz sorozatokat, bár a megkérdezetteknek csupán a 10 százaléka tekinthető függőnek. Az igazi keményvonalas sorozatfüggők azok, akik bármiről lemondanának, csak hogy hozzájussanak kedvenc sorozatuk legújabb epizódjához. Tari Annamária pszichológus ezt úgy definiálta, hogy az ember életében a függőség akkor kezdődik, amikor „a szokás elkezdi uralni az életét, befolyásolja azt, a baráti kapcsolatrendszerre is hatással van. Mondjuk, inkább választja a tévésorozatot az illető, mint a találkozást a barátokkal.”
Első körben munkatársainkat faggattuk, milyen sorozatokért rajongtak és rajonganak, majd megkérdeztük a sorozatokban leginkább jártas kollégánkat, Sixxet is, aki a Comment:comot és a Hogyvolt blogot írja.
A 90-es évek eleje, közepe
Gyerekként persze azt néztük, ami volt, de a maihoz képest szűkös kínálatból szinte mindenki mindent. Timi elképesztően alapos és mindenre kiterjedő összefoglalója akár egy Sorozatbiblia alapjait is képezhetné: „Szerettem és vártam a Szupernagyit a pernahajder Campellel együtt, szerelmes voltam Udóba A klinikából. Felnéztem Lindára, aki a metrón csúnyán összeverte a gonosz férfiakat, szurkoltam Isaurának a Rabszolgasorsban. Az Angyalbőrben összes katonájába szerelmes voltam, kivéve Usztics Mátyást, és persze sosem hagytam ki a Szívtipró gimit sem. A Szomszédok és a Dallas természetesen alap volt. A Twin Peaks-et is néztem, de azt csak titokban. Kiosontam a szobámból anyáméké elé, és az ajtófélfa mögül néztem, állva.” Persze nem felejthetjük el a Váratlan utazást sem, amiért sokunk rajongott, és a Walt Disney bemutatja című összeállításból A suli című sorozatot is fontos megemlíteni, bár Kati a Ausztrál Expresszre esküszik a mai napig. Rajongását azzal indokolja, hogy a főszereplő úgy nézett ki, mint az apja. Természetesen a Knight Rider is osztatlan sikernek örvendett akkoriban, a lányok többnyire szerelmesek voltak Michael Knight-ba, a fiúk pedig azokba a csajokba, akiket felszedett, és persze mindegyikük akart egy saját K.I.T.T.-et.
Dél-Amerika
„Volt az eredeti Betty, a csúnya lány, amire főiskolai pályafutásom után úgy rákattantam, hogy a pasim nem jött haza inkább hatig, amíg vége nem lett. Kritikai érzékemet bizonyítja, hogy azóta szinte minden idióta ország feldolgozta, tehát bár se a Vad angyal, se hasonmásai nem ragadtak magukkal, a béna Bettyt imádtam!”- vallott színt Eszter. Judit a Tengerparti nyár című sorozatot imádta, Kati pedig szívesen emlékszik vissza a Homok titkaira, amiben a kedvenc karaktere Tonho volt.
Sorozatok ma
Ahogyan Tari Annamária, úgy munkatársaink is nézték a Helyszínelőket és a Doktor House című sorozatot a kezdetektől a mai napig, de persze Sixx-szel nem lehet versenyezni ezen a téren. Ő közel 30 sorozatot követ, a felhozatalból a következőket szereti igazán: Trónok harca, Luck, Alcatraz, Revenge, Louie, Justified, The Big Bang Theory, Breaking Bad, True Blood, The Walking Dead, Southland, The Good Wife, Shameless, Survivor, The Amazing Race.
„Mindegyikben más fog meg, van, amiben a történetek nagyon jók, máshol a karakterek, a színészek, maga a hangulat, de én elsősorban azokat a sorozatokat szeretem, amiknek jó a forgatókönyve, ahol az írót engedik dolgozni. Az is előfordult már hogy valamit csak azért néztem végig, mert olyan tévés készítette, akit szeretek (John from Cinncinnati - David Milch), nem azért, mert érdekelt” - árulta el Sixx, aki azt is elmondta, hogyan lesz mindebből sorozatfüggés. Szerinte kell valami, ami "berántja" az embert, amitől ragaszkodni kezd - és ez lehet akár egy főcímzene is. Van, akinek azért fontos a történet (ahogyan Sixxnek is), de van, aki ennyit se vár el, mint pl. Ádám, aki őszintén vállalja, hogy évek óta Barátok közt-függő.
A Barátok közt és a Gasztroangyal hamisítatlan dadaista műalkotás
„A Barátok köztet mint dadaista műalkotást nézem napról-napra boldogsággal telt szívvel, és nem tudok benne csalódni. A drámák, a szereplők és a figurák úgy általában annyira tökéletesen bemutatják, milyennek képzelhetik a vidéki 50 pluszos emberek a fiatalokat, hogy ennél tényleg nem lehet csodásabbat alkotni. Ráadásul már az ötezer-hatszázvalahanyadik rész óta sikerült egyre betegebb történeteket kitalálni, ami előtt igazán le a kalappal.” A szarkasztikus Gábor Borbás Marcsi Gasztroangyalát tekinti dadaista műalkotásnak, így összegezve rajongását: „röhögni elmegy, de nettó időpazarlás persze ez is.”
Arra a kérdésünkre, hogy hol szokták elrontani a rendezők a sorozatokat, Sixxtől a következő választ kaptuk: „Az nem feltétlenül a rendező bűne, hogy egy sorozat kifullad, mert a tévé alapvetően az írók műfaja, nem a rendezőké (egy-egy sorozatban általában több rendező van, állandóan cserélődnek, az írók viszont nem). Az elbaszás meg többféle lehet: sokat akarnak markolni, vagy túlbonyolítják az alaprejtélyt (mint például a Lost esetében) és nem tudnak kijönni belőle, vagy túl hülyének nézik a nézőket, esetleg egy karakterre helyezik a hangsúlyt és felborul az egyensúly és így tovább. Ha nem konzekvens, jól átgondolt és felépített a történet, akkor egy idő után a néző is rájön, hogy szopatják. A Lostnál például egy évadra készültek, a végére úgy kaparták össze a szálakat, amik közül a felét már rég elfelejtették.”
A sorozattrendekkel kapcsolatban megtudtuk, hogy most a mesesorozatok lesznek a befutók (Once Upon a Time, Grimm, stb.), valamint a sitcomok, amik mostanában egyre jobbak és viccesebbek. „Rendőrös sorozatban nincs semmi groundbreaking, a Southland fasza, de nem egy Kemény zsaruk, a kórházas vonal kifullad. Már idén is volt egy nagyon fasza szappanopera (Revenge), most jön a GCB és a Dallas 2, jövőre meg a Szex és New York előzménye, szóval a szappanopera örök és elpusztíthatatlan. A trendeket pedig nem a network, hanem a kábeltévék diktálják”– jelzett előre Sixx.
A sorozatfüggőség nem halálos, persze elszaladhat a ló mindenkivel, de ahogyan Tari Annamária mondta, felnőtt fejjel is szükségünk van egy(-két, vagy sok) alternatív valóságra, ezt az igényünket pedig készséggel ki tudják elégíteni a filmsorozatok is. „A sorozatok nem túl bonyolultak, világképükben egyszerűen megkülönböztethető a jó és a rossz. Felnőtt korunkban is szükség van egy olyan, tisztán szétválasztható erkölcsi rendre, amilyennek gyerekkorunkban megismertük a világot.”
