Ha valaki száz évvel ezelőtt a mulatók és revük csillogó, fülledt világába szeretett volna bepillantani, legtöbbször a Nagymező utca vagy a Margitsziget felé indult a budapesti éjszakában.
A hidegháború idején a legveszélyesebb kémek nem mindig napszemüvegben és ballonkabátban dolgoztak éjnek idején. Egy nyugodt brit kertváros kedves, középkorú házaspárjáról senki nem gondolta volna, hogy hadititkokat szivárogtatnak az ellenséges Szovjetuniónak.
Raffaello Fiatal hölgy portréja egyszarvúval című festménye első ránézésre békés reneszánsz képmásnak tűnik, de azt kevesen tudják, hogy a festékrétegek alatt egy korábbi változat is rejtőzik.
Június 1-jén különleges relikviákra licitálhatnak a gyűjtők: Marilyn Monroe eddig nyilvánosan nem látott személyes tárgyai kerülnek árverésre.
Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.
Néhány száz forinttal, 8–12 százalékkal kell többet fizetni a balatoni strandbelépőkért idén, de az egyik fürdőhely ingyenes lett.
Gyakori tévhit, hogy a bankok tévedhetetlenek, és ha elutasítják a támogatást, abba minden esetben bele kell nyugodni. Egy magyar család ugyanis sikeresen perelt vissza több mint 1,3 millió forintot, miután a bank hibás tájékoztatása miatt végül elestek az otthonteremtési kedvezménytől.
Büszkeség és balítélet, Üvöltő szelek, Abigél… Mindannyian ismerjük ezeket a klasszikusokat, de megvan az is, hogy ki a szerzőjük?
Bosszantó hibáról számolt be több felhasználó a Gmail Androidos verziójánál: egyes készülékeken az alkalmazás megnyitása után az e-mailek egyszerűen eltűnnek a listából.
Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.
Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.
Szinte nyári kánikula vár ránk a háromnapos hétvégén, a meleg azonban erős UV-sugárzással és abból fakadó kockázatokkal érkezik.
A rolleresnek nekicsapódó nyúl vélhetően a magyar popkultúra részévé válik. A meghökkentő eset mémek tucatjait termelte ki pillanatok alatt, mi pedig arra voltunk kíváncsiak, vajon számíthat-e a rolleres kártérítésre. Kártérítési szakjogászt kérdeztünk a témában.
A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.
A talajtakarás fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni, ám ezt növényekkel is meg lehet oldani. Az olyan szépségek, mint a tatárvirág vagy a kúszó kakukkfű minden kopasz foltot képesek rövid idő alatt eltűntetni.
A közúti balesetek visszaszorítása érdekében növelnék a sebességmérő kamerák számát a fővárosban, és még több úton vezetnének be 30 kilométer/órás sebességkorlátozást.
A szénanátha mintegy 500 millió felnőttet érint világszerte. A kellemetlen tünetek mellett az allergiás kórkép képes az életminőséget és a koncentrációt is rontani, illetve akár asztmává is formálódhat. A betegek azonban néhány egyszerű trükkel csökkenthetik az őket érő pollenterhelést.
Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.
Ha szeretted a Szomszédok című sorozatot, ez a kvíz neked szól: könnyebb és nehezebb kérdéseket válogattunk össze a legendás műsorról, amely magyarok tízezreit szögezte a képernyő elé.
Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.
Amikor 1967-ben titokzatos félhold jelent meg Moszkva felett, a szovjet UFO-rajongók izgatottan szegődtek a nyomába, de végül csalódniuk kellett. Az objektum, amit követni kezdtek, valójában egy 3 megatonnás atomfegyver hordozására képes rakéta volt, amelyet az amerikai radarok megkerülésére terveztek.
A hét éven át a Miniszterelnökségnek otthont adó Karmelita kolostor igen gazdag múlttal rendelkezik, amely 300 évre nyúlik vissza. Ma már kevesen tudják, de II. József idején kaszinó is működött falai között.
A második világháború alatt a nácik számos műkincset raboltak el, amiknek hihetetlen története a történelem súlyos nyomát hordozza magán. Egy évtizedek óta eltűntnek hitt festmény például egy egykori SS-vezető családjának otthonában lógott, miközben valódi sorsát nem sejtette senki.
Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.