Trendek a Díványon

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Furcsa, hogy sokan órákat töltenek azzal, hogy kiválasszák az aznapi sminkjüket, nyakkendőjüket, cipőkre több százezret költenek évente… mégis, ha felugrik az ember hozzájuk egy kávéra, azt látja, hogy a lakásukban a legkommerszebb anyagokat használták a felújításhoz, és a legjobb esetben is a katalógusokból kimazsolázott egyenenteriőrt látni.

Nem tudom eldönteni, ez annak a nem túl hízelgő hungarikumnak köszönhető-e, hogy „azt úgysem látják”, vagy egyszerű lustaság. Vagy talán annak az ismeretnek a hiánya, miszerint nagyon nem mindegy, honnan indul el minden reggel az ember a „dzsungelharcba”, és hová érkezik fáradtan. Pedig fontos. Egy uniós kutatás szerint a legsikeresebb emberek (nem csak üzleti értelemben) jellemzően harmonikus otthonból dobbantanak minden reggel.

Kilenc éve kommandózom enteriőrdizájn területen. Ezalatt a kismillió megrendelő közül talán három és fél nem azzal kezdte a választ, amikor megkérdeztem, mire vágyik, hogy „láttam abban a magazinban, filmben (stb.), na olyat szeretnék”. Kérdezem én, biztos, hogy jó mindennap olyan hálóban aludni, amilyenben Sharon S. szétcsákányozta Michael D. fejét (vagy nem?) az Elemi ösztönben???

A kedvenc sztorim, amikor azzal keresett meg egy fiatalember, hogy szuper lakása van, de valami nem stimmel, mégsem érzi jól magát benne, pedig hú meg haaa…
A lakás valóban gyönyörű volt, a legutolsó trend szerint válogatott anyagok, bútorok, nem kispórolva semmi. Egy-két beszélgetésből kiderült azonban, hogy az égvilágon semmi köze tulajdonosához. A lakás-lakója páros olyan abszurd volt, mintha Einstein elvette volna Barbie-t feleségül. Az átalakítás végeredménye egy sokkal melegebb, nem annyira agyontrendelt miliő lett.

Szóval a lényeg a személyességen van… és a stílushűségen. Ahhoz, hogy olyan otthont teremtsünk magunknak, amelyben igazán szívesen éljük mindennapjainkat, érdemes átgondolni, hogy mi mit szeretnénk – nem törődve azzal, mit szólnak majd mások.

A ma futó trendeket egyenként végigszemezgetve szeretnék segítséget adni, merjünk a megszokottól elszakadva picit bátrabban válogatni a stílusok között – végre magunkat is belekalkulálva életterünk megtervezésénél.


A legtöbben csak egyvalamit felejtenek el betervezni a lakásba: saját magukat. Elvesznek a trendek és egyenenteriőrök ingoványában. Kilenc éve a szakmában kommandózó enteriőrtervezőnk sorozatában nemcsak eligazodni segít, a kérdésekre is válaszol. Kattints az alábbi linkre.

Kérdések és válaszok

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.