Véralvadásgátlót szedsz? Így változtasd meg az étrendedet

GettyImages-137086507

A kor előrehaladtával sajnos nagyon gyakran véralvadási problémák is jelentkeznek, melyek kezelésére véralvadásgátló gyógyszer szedését javasolják. Ugyanakkor ez önmagában nem elég, annak érdekében, hogy a gyógyszer megfelelően fejtse ki a hatását, nagyon fontos, hogy az étrendünkön is változtassunk, hiszen ha ezt nem tesszük, akár veszélybe is sodorhatjuk magunkat.

Testünk számtalan csodálatosan és rendkívül pontosan szabályozott rendszerrel rendelkezik. Az egyik ilyen a véralvadás. A véralvadásnak élettani szerepe és jelentősége, hogy sérülés esetén a szervezet védekező mechanizmusaként megakadályozza a vérvesztést, és egyúttal megteremti a sebgyógyulás alapfeltételeit is. Ez egy hihetetlenül összetett folyamat, melynek során tulajdonképpen a folyékony vér szilárddá válik. Ehhez számos fontos összetevőre és tényezőre van szükség, többek között 12-féle úgynevezett véralvadási faktor is részt vesz a folyamatban. Ezek a májban termelődnek és bomlanak le, és a keletkezésükhöz/szintézisükhöz elengedhetetlen többek között a K-vitamin jelenléte.

Vannak azonban olyan állapotok, amikor a szervezet belső finom szabályozórendszere felborul, és a testünk nem tudja a helyzetnek megfelelően tenni a munkáját.

Általában kétféle okból kell valakinek elkezdenie a véralvadásgátló szedését: 

  • egyrészt megelőzés céljából (amikor a laborvizsgálatoknak köszönhetően észreveszik, hogy zavart szenved a véralvadás, és szeretnék megállítani, kezelni, lassítani a folyamatot); 
  • másodsorban akkor van gyógyszeres kezelésre szükség, ha már kialakult egy vérrög, és a további növekedésének, leszakadásának megakadályozása és feloldása érdekében mindenféleképpen be kell avatkoznunk.

Ilyenkor a szakorvos megkezdi az úgynevezett antikoaguláns terápiát, és ő állapítja meg azt is, melyik fajtájú készítményt kell szedni.

Az esetek nagy részében ez egy olyan kumarinszármazék, amely a hatását csak és kizárólag úgy tudja kifejteni, ha a gyógyszer mellett szigorúan diétázunk is, mivel a magas K-vitamin-tartalmú ételek csökkentik a használt készítmény hatékonyságát.

A K-vitamin a szervezetbe egyrészt az elfogyasztott táplálékkal, másrészt K-vitamin-tartalmú étrend-kiegészítőkkel és gyógyszerekkel jut be, illetve a bélben élő baktériumok is termelik. 

Figyeljünk oda az ételek K-vitamin-tartalmára
Figyeljünk oda az ételek K-vitamin-tartalmáraratmaner / Getty Images Hungary

Természetesen a diéta során nem kell teljesen lemondani a magas K-vitamin-tartalmú nyersanyagokról, ám fontos, hogy minden nap közel azonos mennyiségben juttassuk be szervezetünkbe a vitamint. Ha egyenletes, közel azonos a K-vitamin bevitele, akkor igen jól be lehet állítani a véralvadás milyenségét jelző INR-értéket – amit havonta, 6 hetente rutin-laborvizsgálattal ellenőriznek.

Az étrend kialakítása során törekedni kell arra, hogy a véralvadásgátlót/vérhígítót szedők táplálkozása az egész év folyamán naponta közel azonos mennyiségű K-vitamint tartalmazzon, azaz azokat az élelmiszereket, amelyekben nagyobb mennyiségű K-vitamin van, egyenletesen elosztva, közel azonos mennyiségben fogyasszák.

Ezek az élelmiszerek és nyersanyagok befolyásolják a véralvadásgátló hatását

Ételek, amelyek csökkenthetik a gyógyszer hatását (azaz sok K-vitamint tartalmaznak):

  • A legtöbb K-vitamin a májban, tojásban, spenótban, brokkoliban, karfiolban, kelbimbóban, káposztában, savanyú káposztában, spárgában, paprikában, salátában, szójababban, málnában, eperben, kiviben, avokádóban van. Ezek nem fogyaszthatók nagy mennyiségben vagy együtt, illetve napi 10 dkg-nál többet fogyasztva megzavarhatják, csökkenthetik a gyógyszer hatását.
  • Tojás ne szerepeljen önálló fogásként (rántotta, tükörtojás, stb.) az étrendben, de az ételek elkészítéséhez szükséges mennyiségben fogyasztható.
  • Zöld tea helyett kevés fekete tea vagy gyümölcstea, esetleg különféle gyógynövényekből készült tea (kamilla, csipkebogyó, citromfű, hársfavirág, borsmenta, stb.) iható. Fontos megemlíteni, hogy a csipkebogyóban és a belőle készült teában szintén sok a K-vitamin, így azt is csak mérsékelten és óvatosan fogyasszuk.
  • A szárított bazsalikom, kakukkfű és oregánó is jelentős K-vitamin-tartalommal rendelkezik, de kis mennyiségben felhasználhatók az ételek fűszerezéséhez. 
  • A leveles zöldségek K-vitamin-tartalma magasabb a külső, zöldebb levelekben, mint a belső, sápadtabbakban. A jégsaláta kevesebb K-vitamint tartalmaz, mint más salátafajták, ezért ezt részesítsük inkább előnyben.
  • Az uborka héja sok K-vitamint tartalmaz, éppen ezért fogyasszuk hámozva.
  • A tavaszi-nyári étrend növelheti a K-vitamin-bevitelünket (hiszen ekkor van szezonja a legtöbb zöldségnek és gyümölcsnek), ilyenkor még a gyógyszer módosítására is szükség lehet.
  • Speciális étrend tartása, például vegetáriánus vagy vegán táplálkozás miatti fokozott zöldség- és gyümölcsfogyasztás növelheti a K-vitamin bevitelét, ezért az étrendre áttérés előtt mindenképpen tájékoztatni kell a kezelőorvost, hogy módosítani tudjon a gyógyszer adagján.
  • A multivitamin- és K-vitamin-tartalmú táplálékkiegészítők, készítmények magasabb K-vitamin-bevitellel járnak, erre mindig oda kell figyelni, és a szedés megkezdése előtt a kezelőorvossal egyeztetni szükséges.

Ezek növelik a gyógyszer hatását (azaz kevés K-vitamint tartalmaznak/vérzésveszélyt okozhatnak):

  • Az áfonyalé és az egyéb áfonyatartalmú termékek fokozhatják a véralvadásgátló hatását, ezért fogyasztásukat kerülni kell.
  • A tonik üdítő kinint tartalmaz, amely szintén növelheti a vérzésveszélyt.
  • Az őszi-téli étrend (amikor kevesebb zöldséget fogyasztunk), az éhezés, a fogyókúra, a zsírszegény diéta kevesebb K-vitamin-bevitellel jár.
  • Hasmenés, antibiotikumos kezelés fokozza a gyógyszer hatását (a K-vitamin felszívódásának csökkentése következtében).

Természetesen az étrendi tényezők mellett egyéb életviteli faktorok (dohányzás, rendszeres alkoholfogyasztás, mozgásszegény, stresszes életmód) is nagyban hozzájárulnak a terápia sikerességéhez vagy sikertelenségéhez, éppen ezért a kezelés megkezdésekor, a gyógyszer szedése és a diéta bevezetése mellett komplex életviteli változtatásra van szükség az egészségünk és a jó állapotunk megőrzése érdekében.

(A cikk információi általános jellegűek, nem helyettesítik az egyéni dietetikai tanácsadást.)

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek