Ez az apró növény igazi csodaszer: garantáltan oldja a stresszt, és energiát is ad

rózsagy2
Olvasási idő kb. 5 perc

Az egyik leghatékonyabb természetes antidepresszáns, ami garantáltan oldja a stresszt, igazi segítség a hajtósabb időszakokban. Ráadásul javítja a közérzetet és a figyelmet. Mindezeket egyben tudja a rózsagyökér!

A rózsagyökér, más néven aranygyökér vagy illatos varjúháj valódi csodaszer, hiszen amellett, hogy jó álmatlanság ellen, és ellazít a stresszes hétköznapokban, segíti a koncentrációt. Ráadásul pozitívan hat az anyagcsere-funkciókra is, felgyorsítja az anyagcserét, úgyhogy túlsúly esetén kifejezetten ajánlott. 

Mindig kedvelték áldásos hatását

A rózsagyökeret már az ókorban is előszeretettel alkalmazták. Az Európa és Ázsia hideg területein termő gyógyító növény gyökeréből készítettek főzetet, amit elkortyolgattak az antik görögök. De nemcsak ők szerették, például Kínában tea vagy infúzió formájában hasznosították. A skandinávok pedig azt vették észre, hogy a hosszú telek alatt növelni képes a fizikai erőt és a kitartást. A közelmúltban pedig az derült ki, hogy Mongóliában gyökérkivonatot írtak fel az orvosok tuberkulózis és rák kezelésre.

Ezzel a gyógynövénnyel garantáltan leküzdöd a stresszt és a fáradtságot
Ezzel a gyógynövénnyel garantáltan leküzdöd a stresszt és a fáradtságotrockptarmigan / Getty Images Hungary

Hatásos stressz ellen

Az aranygyökér 140 hatóanyagot tartalmaz, és számos kutatás igazolta már, hogy remek stresszoldó és vitalizáló. Az egyik tanulmány rózsagyökér-kivonat hatását vizsgálta 100 olyan személyen, akik munkahelyi vagy iskolai stresszben szenvednek. A résztvevők napi 400 milligrammot szedtek 4 héten keresztül. Mindössze három nap kellett, és komoly javulást éreztek olyan tünetek terén, mint a krónikus fáradtság, kimerültség és szorongás. Vizsgálták továbbá a rózsagyökér hatását állatok között is a rák és a cukorbetegség kezelésében is. Bár az eredmények itt is nagyon biztatóak, az emberi kutatás azonban még várat magára. 

Enyhíti a feszültséget

Ezt a gyógynövényt Európában és Magyarországon is kapszulákban veszik be, amely serkenti a szerotonin, az adrenalin és a dopamin termelését, javítja a hangulatot. A rózsagyökér mellékhatások nélküli, természetes antidepresszáns, amely segíti a felépülést a fizikai és a szellemi leterheltséget követően.

Jókedvre derít

Ugyanakkor akár 30 százalékkal is képes növelni a vérben lévő szerotoninszintet. A szerotonin egy kémiai hírvivő molekula a testünkben, amely felelős a „jóllétért”, mivel fontos szerepet játszik a testhőmérséklet, hangulat, hányinger, szexualitás, alvás, étvágy, valamint a tanulási folyamatok szabályozásában. Így fordulhat elő, hogy a rózsagyökér nemcsak a stresszt oldja, de még jobb hangulatba is képes hozni. 

Hasznos fáradtság ellen

Nemcsak az érintettek, hanem a kutatók is erre a megállapításra jutottak. Ugyanis egy négyhetes tanulmány 60, krónikus fáradtsággal küzdő személynél vizsgálta a rózsagyökér hatásait, és azt, hogy mennyire képesek megküzdeni az állandó levertséggel és a folyamatos figyelemzavarral. A résztvevők napi 570 milligramm rózsagyökér-hatóanyagot kaptak, másokkal viszont placebót szedettek. Arra jutottak, hogy a placebóval ellentétben a rózsagyökér segítségével javult az érintettek figyelme, és leküzdötték a fáradtságukat. A rózsagyökér adaptív, azaz a helyzethez alkalmazkodó képessége miatt jól bevethető a fáradtság és az álmatlanság ellen is.

A rózsagyökér hasznos fáradtság ellen, kellemesen felélénkít
A rózsagyökér hasznos fáradtság ellen, kellemesen felélénkítrezkrr / Getty Images Hungary

Serkenti az agyműködést

Egy tanulmány 56, éjszakai műszakban dolgozó orvosnál tesztelte a rózsagyökér hatásait, akik két héten keresztül 170 milligrammot kaptak belőle. A rózsagyökér 20 százalékkal javította az orvosok agyműködését és teljesítményét a placebóhoz képest. Számos vizsgálatot végeztek vele, és ezek alapján mutatták ki, hogy feljavítja a szellemi tevékenységet.

Edzésnél is hasznát veszed

Jöjjön egy újabb kutatás: kerékpárostesztet végeztek, és a bicikliző személyek fele 200 milligramm rózsagyökeret kapott, a többiek pedig placebót. A gyógynövényből kapók átlagosan másfél perccel tovább tudtak edzeni, mint a placebót szedők. A rózsagyökér nem az izomteljesítményt javítja, hanem csökkenti az érzékelt erőfeszítést, magyarán az edzés végző személy csak később veszi észre, hogy milyen intenzíven mozog. Ha kedvet kaptál, és kipróbálnád a rózsagyökeret, kapszula formában beszerezheted bioboltokban és a patikákban.

9 okos és hatékony módszer edzésre otthon, eszközök nélkül9 okos és hatékony módszer edzésre otthon, eszközök nélkül

Télen az edzés nagyobb nyűg, mint egyébként: így teheted egyszerűbbé!

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Tacskó vagy macska: te el tudod dönteni, melyikre hasonlít?
Tacskó vagy macska: te el tudod dönteni, melyikre hasonlít?

A lába olyan, mint a tacskóé, és a mozgása sem hasonlít a macskáéra.

április 10., 16:46

  • világom
Megtalálták a bibilai édenkertet: turisták százezrei tapossák földjét nap mint nap
Megtalálták a bibilai édenkertet: turisták százezrei tapossák földjét nap mint nap

A Biblia legendás édenkertjének területe ma is népszerű.

április 10., 14:36

  • Szülőség
Összeesett az 5 éves gyermek a budapesti rendelőben, megmentették a gyors beavatkozással
Összeesett az 5 éves gyermek a budapesti rendelőben, megmentették a gyors beavatkozással

Pillanatokon múlt a gyermek élete, szerencsére az orvos és asszisztense azonnal cselekedett.

április 10., 11:59

  • világom
Rengeteg életet mentett meg, mégsem került be a történelemkönyvekbe a francia ellenállás női vezetője
Rengeteg életet mentett meg, mégsem került be a történelemkönyvekbe a francia ellenállás női vezetője

A francia ellenállás kulcsfontosságú információkat szállított a briteknek.

április 10., 16:00

  • Mindennapi
Lecsapott a porvihar erre a vármegyénkre: videón a veszélyes jelenség
Lecsapott a porvihar erre a vármegyénkre: videón a veszélyes jelenség

Az autósok számára rémálommá vált a közlekedés.

április 10., 13:36

  • Offline
Kutyád egészségét kockáztatod, ha így mosod el a tálját
Kutyád egészségét kockáztatod, ha így mosod el a tálját

A kutyád és a saját egészséged szempontjából is fontos a helyes tálmosás.

április 10., 18:30

  • Offline
Sokáig alábecsülték Monet tehetséges mostohalányát, akivel együtt festett
Sokáig alábecsülték Monet tehetséges mostohalányát, akivel együtt festett

Most először, több mint egy évszázaddal később, végre önálló művészként mutatják be őt.

4 órája

  • VIP
Barack Obamáék válásáról szólnak a pletykák: végre megszólalt a volt first lady is
Barack Obamáék válásáról szólnak a pletykák: végre megszólalt a volt first lady is

Obamáék válásáról a legmagasabb körökben beszéltek már.

április 10., 12:40

  • világom
Bicikliutat építettek az autópálya közepére, 7500 napelemet "vettek kölcsön" hozzá
Bicikliutat építettek az autópálya közepére, 7500 napelemet "vettek kölcsön" hozzá

Érdekes kezdeményezés, melynek nemcsak a biciklisták, de a bolygó is örül.

április 10., 15:10

  • Mindennapi
Elképesztő méretű terheléses támadás érte az OTP-t
Elképesztő méretű terheléses támadás érte az OTP-t

Nem töltött be a netbank és az applikáció, miután szokatlan méretű túlterheléses támadás érte az OTP Bankot.

április 10., 17:19

  • Szülőség
Fontos határidő jár le, erre az adatra van mindenképpen szükséged
Fontos határidő jár le, erre az adatra van mindenképpen szükséged

Holnap délben jár le a beiratkozási határidő az általános iskolákba. Már nem elég, ha személyesen elmennek a szülők a kiválasztott iskolába.

április 10., 11:10

  • Szülőség
Altató hatású gumicukrot adtak az óvodásoknak: felháborodott szülők kérik számon az esetet Amerikában
Altató hatású gumicukrot adtak az óvodásoknak: felháborodott szülők kérik számon az esetet Amerikában

Az óvodások nap mint nap kapták az altató hatású szert.

április 10., 06:00

  • lájfhekk
Megmentheti az életedet a telefonod egyik funkciója, be sem kell kapcsolnod
Megmentheti az életedet a telefonod egyik funkciója, be sem kell kapcsolnod

Akár ötméteres pontossággal meghatározható, hogy hol tartózkodik a bajbajutott.

április 11., 06:30

  • Testem
Emberi betegséghez hasonlít a ragadós száj- és körömfájás: tévhit, hogy ugyanaz okozná
Emberi betegséghez hasonlít a ragadós száj- és körömfájás: tévhit, hogy ugyanaz okozná

A két betegség összemosása tévhiteket terjeszt.

április 10., 10:36

  • életem
Óriásit emelkednek a parkolási díjak környezetvédelmi okokból: mélyen zsebbe kell nyúlni Angliában
Óriásit emelkednek a parkolási díjak környezetvédelmi okokból: mélyen zsebbe kell nyúlni Angliában

A parkolás díja van, ahol megháromszorozódott, ráadásul az autós az utolsó pillanatig nem tudja, neki mennyit kell fizetnie.

április 10., 11:41

  • lájfhekk
7 dolog, amit tilos mosogatószerrel tisztítani
7 dolog, amit tilos mosogatószerrel tisztítani

Ha nem edények tisztítására, hanem univerzális vegyszerként használjuk a mosogatószert, lehet, hogy többet ártunk, mint használunk.

április 10., 06:30

  • Offline
KRESZ-teszt: mennyire ismered a szabályokat?
KRESZ-teszt: mennyire ismered a szabályokat?

Több tucatnyi sebességhatárt tartalmaz a KRESZ, de vajon mennyire ismered ezeket? Töltsd ki a kvízt, és kiderül!

április 10., 06:46

  • világom
Egyetlen éjszaka alatt vált lakatlanná az ősi falu: a szellemvadászok tömegével keresik fel
Egyetlen éjszaka alatt vált lakatlanná az ősi falu: a szellemvadászok tömegével keresik fel

Ma sokan azt hiszik, szellemek lakják a legendás falut, amelyen állítólag átok ül.

április 10., 19:30

  • világom
23 szovjet katonát változtattak kővé az ufók egy CIA-jelentés szerint
23 szovjet katonát változtattak kővé az ufók egy CIA-jelentés szerint

A dühös ufók űrhajójuk kilövését bosszulták meg a CIA birtokába került iratok szerint.

április 11., 06:00

  • Testem
Újabb magyar betegeknél mutatták ki a csonttörő vírust, Pest vármegyében is megjelent a vérzéses láz
Újabb magyar betegeknél mutatták ki a csonttörő vírust, Pest vármegyében is megjelent a vérzéses láz

Három magyarnál is kimutatták a vírust, akik külföldön fertőződhettek meg a vírussal.

április 10., 07:46

  • Testem
Hatástalan gyógyszert javasol kanyaró gyógyítására az egészségminiszter Amerikában
Hatástalan gyógyszert javasol kanyaró gyógyítására az egészségminiszter Amerikában

A gyógyszer másra jó, de kanyaró ellen nem ér semmit.

április 10., 08:36

  • életem
Új védőoltást engedélyeztek Magyarországon: szúnyogok terjesztette betegség ellen véd
Új védőoltást engedélyeztek Magyarországon: szúnyogok terjesztette betegség ellen véd

Engedélyeztek egy új oltást, azonnali végrehajtással.

április 10., 08:06

  • világom
Évszázadok óta égnek ezek a sziklák: pokoli látványt nyújt a tenger partja
Évszázadok óta égnek ezek a sziklák: pokoli látványt nyújt a tenger partja

Lenyűgöző és egyben félelmetes a tenger partján égő sziklák látványa.

április 10., 08:50

  • Offline
Ezen a szigeten másképp számítják az időt: lakói fittyet hánynak a szabályokra
Ezen a szigeten másképp számítják az időt: lakói fittyet hánynak a szabályokra

Népszavazást is tartottak az ügyben, ahol arról döntöttek, hogy a világ összes országától eltérően ők bizony másképp számítják majd az időt.

április 10., 07:00

  • Testem
Időponttal is sorba kell állni, sokan lekésik a rendelést a budapesti kórházban
Időponttal is sorba kell állni, sokan lekésik a rendelést a budapesti kórházban

Rendre lekésik az időpontot azok, akik ezzel a kellemetlenséggel nem számolnak a rendelésekre érkezve.

április 10., 10:10

  • életem
Így zajlik a Magyar Rádió legendás épületének bontása
Így zajlik a Magyar Rádió legendás épületének bontása

Vajon mennyire fontos megőrizni a történelmi helyszíneket? A város fejlődésével együtt el kell engednünk a múlt ezen darabjait?

április 10., 08:20

  • Offline
Így teltek valójában a Titanic utolsó percei – drámai részletek derültek ki
Így teltek valójában a Titanic utolsó percei – drámai részletek derültek ki

A Titanicot mélytengeri robotokkal vizsgálták, így feltárultak a hajó titkai.

április 10., 07:26

  • életem
Ágyi poloskák lepik el az utcákat Budapesten: 40 tonna szemetet kell elhordani
Ágyi poloskák lepik el az utcákat Budapesten: 40 tonna szemetet kell elhordani

Ellepi a szemét Budapestet, komoly egészségügyi veszélyt rejt magában.

április 10., 09:06

  • világom
Nagy utazási iroda jelentett csődöt, nyaralások ezrei kerültek veszélybe Angliában
Nagy utazási iroda jelentett csődöt, nyaralások ezrei kerültek veszélybe Angliában

Az utazási iroda repülős és hajós utakat egyaránt értékesített, a csőd ezeket mind meghiúsítja.

április 10., 09:36

Érdekességek