Bicikliutat építettek az autópálya közepére, 7500 napelemet "vettek kölcsön" hozzá

GettyImages-2201600165
Olvasási idő kb. 2 perc

7500-nál is több napelempanel alatt vezet a bicikliút a dél-koreai autópálya közepén, két város között.

Első olvasásra nehezen értelmezhetőnek tűnik, pedig a dél-koreaiak már meg is valósították, mégpedig több mint 10 évvel ezelőtt, 2014-ben.

Bicikli út is egyben az autópálya, de ökolábnyom sehol

Dél-Korea elkötelezett a környezet megóvása mellett, ezt mutatja ez a kezdeményezés is, amely ráadásul nem is olyan új. 

Két várost köt össze az a közel 5 kilométeres autópálya-szakasz, melynek középső részén biciklisávot alakítottak ki a dél-koreai ökotudatos tervezők. Már az is rendhagyó gondolatnak számít, hogy felkínálják az ingázó tekerőknek az autópályán a külön nekik szánt és biztonságos kerékpáros közlekedés lehetőségét, de hogy ezt környezetbarát célokra is fordítsák, az már tényleg átlagon felüli. A biciklizőket tető is védi a fejük fölött, mely összesen 7500 napelempanelt tart

Valójában a gombhoz készült a kabát, mert előbb kínálkozott az autópálya-szakasz jó lehetőségnek egy hosszú sor solar panel telepítésére, s utána ezt az ötletet fejlesztették tovább praktikus, valamint sokak kényelmét és örömét szolgáló bicikliúttá.

Ha te is elkötelezett vagy a környezetvédelem iránt, vagy csak szeretnéd, hogy még unokáinknak is legyen hol élniük, talán érdekel a műanyag újrahasznosításának egy fáradságos módja. Itt találsz róla részleteket.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Ismét Automotive Summit! 2025. május 21-én újra találkozik az autóipar krémje Budapesten, a MOL Campuson. Konferencia az autóipar jelenéről és jövőjéről, a legnagyobb vállalati vezetőkkel, döntéshozókkal, szakértőkkel. Ne maradjon le! - automotivesummit.hu

Érdekességek