Arzént tartalmazó élelmiszerekre figyelmeztet az élelmiszerbiztonsági hatóság

paradicsomos hal
Olvasási idő kb. 3 perc

A halban, rizsben és a tenger gyümölcseiben előforduló arzéntartalom veszélyeire hívja fel figyelmet közleményében az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság.

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) nemrégiben értékelte az élelmiszerekben előforduló kisméretű szerves arzénmódosulatok emberi egészségre gyakorolt hatásait. A vizsgálatok alapján bizonyos szerves arzénvegyületek egészségi kockázatot jelenthetnek.

Az  arzén szerves és szervetlen vegyületek formájában egyaránt előfordul. A szervetlen arzénvegyületekről – melyeket leginkább rizs, illetve rizsalapú termékek formájában fogyasztunk – régóta tudjuk, hogy káros hatásúak, bőrelváltozásokat, különféle daganatokat okozhatnak. A szerves arzénra ugyanakkor ez idáig kevesebb figyelem irányult, mivel úgy tartották, hogy az nem annyira mérgező  írta meg a Rizikometer

Az élelmiszerek arzéntartalmát vizsgálták

Az arzén szerves formái olyan vegyületek, amelyek szén-arzén kötéseket tartalmaznak. Ilyenek többek között a metilált arzénvegyületek, az arzenobetain, az arzenolipidek és az arzenocukrok, amelyek elsősorban a tenger gyümölcseiben és tengeri környezetben találhatóak. 

Az Európai Bizottság kérésére az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság idén frissítette a szervetlen arzén egészségre gyakorolt hatásának 2009. évi kockázatértékelését.

Az állatokon végzett kísérletek most közzétett eredményei szerint még az anyatejben is kimutathatóak maradnak egyes szerves arzén vegyületek.

A laboratóriumi állatokon végzett ismételt kísérletekből származó adatok a vizsgálat eredményei szerint azt mutatják, hogy egyes arzénvegyületek káros hatással vannak a gyomor-bélrendszerre, a vesére, a pajzsmirigyre és a májra, mások pedig károsíthatják a húgyhólyagot és a vesét is. Amikor vemhes egereket egy szerves arzénvegyület – MMA(III) – hatásának tettek ki, daganatokat észleltek a hím utódoknál a májban, a tüdőben és a mellékvesékben, a nőstény utódoknál pedig a méhben és a petefészkekben. A teljes vizsgálat itt érhető el. 

Az arzéntartalmú élelmiszerek veszélyeire figyelmeztetnek

A Rizikometer összegzése szerint bizonyos szerves arzénvegyületek egészségi kockázatot jelenthetnek, különösen nagyfogyasztóknál és kisgyermekek esetében. Ezek a vegyületek leginkább halban, rizsben, illetve a tenger gyümölcseiben találhatók meg.

Ezeken a hazai településeken veszélyes a csapvíz: itt a listaEzeken a hazai településeken veszélyes a csapvíz: itt a lista

Több magyar településen olyan koncentrációban volt jelen az arzén az ivóvízben, amelynek egészségkárosító hatása lehet.

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Felismered egy mondatból ezt a 10 kötelező olvasmányt?
Felismered egy mondatból ezt a 10 kötelező olvasmányt?

Mennyire emlékszel a kötelező olvasmányokra? Kvízünket kitöltve megmutathatod!

január 3., 06:49

  • Testem
Ezektől az ételektől tönkremegy a májad
Ezektől az ételektől tönkremegy a májad

Mutatjuk, hogy mely ételek fogyasztásával kockáztatsz súlyos májbetegségeket, de olyanokat is mutatunk, amelyekkel segíted a májad működését.

16 perce

  • Offline
Valami furcsát láthatsz minden középkori lépcsőn: ez az oka a jelenségnek
Valami furcsát láthatsz minden középkori lépcsőn: ez az oka a jelenségnek

A középkori lépcsők történetét az idegenvezetők is tévesen ismerik.

január 3., 07:26

  • életem
Jövőre sem úszuk meg a szombati munkanapokat: ilyen lesz 2025
Jövőre sem úszuk meg a szombati munkanapokat: ilyen lesz 2025

Beléptünk 2025-be, sokakat érdekel ilyenkor, hogy mikorra esnek az ünnepnapok, lesznek-e szombati munkanapok.

január 2., 17:30

  • Önidő
Ez az Amazonas legnagyobb rejtélye: csak kevesen ismerik a titkot
Ez az Amazonas legnagyobb rejtélye: csak kevesen ismerik a titkot

A titok 4 ezer méteres mélységben található, nem máshol, mint az Amazonas alatt.

január 2., 19:00

  • Önidő
Ezekre a slágerekre sírtunk a kilencvenes években
Ezekre a slágerekre sírtunk a kilencvenes években

Eláruljuk, hogy születtek azok a világhírű slágerek, amelyekre még ma is tízmilliók emlékeznek.

január 2., 16:45

  • világom
A világ egyik legdrámaibb szellemvárosa közelebb van, mint hinnéd
A világ egyik legdrámaibb szellemvárosa közelebb van, mint hinnéd

Egykor virágzó település volt, mára elhagyatott szellemvárossá lett a festői hely.

január 2., 19:30

  • Testem
Bélproblémák jelezhetik előre a Parkinson-kórt
Bélproblémák jelezhetik előre a Parkinson-kórt

A Parkinson-kór egyes kutatók szerint nemcsak az agyban, hanem a bélrendszerben is okozhat elváltozásokat.

január 3., 06:00

  • Testem
Lebontja a veseköved, ha ezt iszod minden reggel
Lebontja a veseköved, ha ezt iszod minden reggel

A vesekő kialakulásának megelőzésében, sőt a lebontásában is segíthet egy egyszerű ital.

január 3., 05:46

  • Offline
Egy komplett hadsereg veszett el nyom nélkül ezen a tájon: ez lett a végzetük
Egy komplett hadsereg veszett el nyom nélkül ezen a tájon: ez lett a végzetük

Közel harminc éve találták meg az egyetlen bizonyítékot a kétezer éve eltűnt hadseregről.

január 2., 18:30

  • Mindennapi
Nagy változás a MVM-számlázásban: erről mindenkinek tudnia kell
Nagy változás a MVM-számlázásban: erről mindenkinek tudnia kell

Fontos levelet küld ki a napokban az MVM a számlázásról. A változás sokakat érint.

január 2., 07:46

  • Offline
Mely országgal szomszédos Luxemburg? Földrajzi villámkvíz
Mely országgal szomszédos Luxemburg? Földrajzi villámkvíz

Ha úgy ismered Európát, mint a tenyered, akkor nem lesz nehéz kitalálnod a kontinens országainak szomszédait sem.

január 2., 16:00

  • életem
Kutatás derítette ki, mi a boldogság valódi titka
Kutatás derítette ki, mi a boldogság valódi titka

Új kutatás cáfol rá a boldogsággal kapcsolatban eddig gondoltakra.

január 2., 06:00

  • Mindennapi
Súlyosbodik a járványhelyzet: újra kötelező a maszkhasználat
Súlyosbodik a járványhelyzet: újra kötelező a maszkhasználat

A súlyosbodó járványhelyzet miatt van újabb betegellátó intézmény vezette be a kötelező maszkhasználatot.

január 3., 07:46

  • Édes otthon
Ezt teheted, ha tönkreteszi lakásodat a bérlő
Ezt teheted, ha tönkreteszi lakásodat a bérlő

A lakásbérlésnek és -bérbeadásnak sok buktatója lehet a bérlő és a bérbeadó szempontjából is. Cikkünkben részletezzük, melyek ezek.

január 3., 08:06

  • Testem
Az egészséged kockáztatod, ha nem tisztítod rendszeresen ezt az eszközt
Az egészséged kockáztatod, ha nem tisztítod rendszeresen ezt az eszközt

Ha nem fektetsz időt és energiát ennek az eszköznek a tisztítására, annak a hajad és a bőröd is kárát láthatja.

január 2., 14:35

  • Mindennapi
16 fok lesz a különbség a két országrész között: mutatjuk, hol havazhat
16 fok lesz a különbség a két országrész között: mutatjuk, hol havazhat

A legfrissebb meteorológiai előrejelzés szerint az ország egyik felén havazás, a másik részén pedig olvadás és kora tavaszi meleg várható a napokban.

január 2., 15:10

  • világom
Ezekben a városokban több magyarországnyi ember él
Ezekben a városokban több magyarországnyi ember él

Magyarország 9 és félmillió lakója elveszne ezekben a megapoliszokban.

január 2., 07:25

  • Testem
A demencia jele lehet, ha így étkezel
A demencia jele lehet, ha így étkezel

A demencia egyik kevésbé ismert tünete az étkezéshez kapcsolódik.

január 3., 08:35

  • Édes otthon
Több millió forintod bánja, ha elfelejted ezt a határidőt
Több millió forintod bánja, ha elfelejted ezt a határidőt

Alig több mint egy hét maradt hátra a határidőig.

január 3., 09:06

  • VIP
Ez volt Keleti Ágnes legszebb gyakorlata: az olimpiai győzelmet érő talajtornával emlékezünk rá
Ez volt Keleti Ágnes legszebb gyakorlata: az olimpiai győzelmet érő talajtornával emlékezünk rá

Elhunyt Keleti Ágnes. A 103 évet élt sportlegendáról aranyat érő olimpiai számával emlékezünk.

január 2., 08:58

  • Önidő
Nem gyártják többé a magyarok kedvenc édességét itthon: bezár a budapesti üzem
Nem gyártják többé a magyarok kedvenc édességét itthon: bezár a budapesti üzem

Legendás, retró kedvenceinket már nem gyártják itthon, az édességgyárat végleg leépítették.

január 2., 13:36

  • Offline
Így házasodtunk a szocializmusban – Galéria
Így házasodtunk a szocializmusban – Galéria

Az egy év alatt megkötött házasságok száma nemcsak a szocializmus idején volt kimagasló, hanem Magyarország történetében is ritkaságnak számított.

január 2., 08:35

  • Offline
Tudod, hogy melyik kerületben található a Palotanegyed?
Tudod, hogy melyik kerületben található a Palotanegyed?

Lássuk kvízünkben, mennyire ismered Budapest kerületeit és városrészeit!

január 2., 08:20

  • Mindennapi
Változik a tb: ha így fizeted, téged is érint
Változik a tb: ha így fizeted, téged is érint

2025-ben változik a társadalombiztosítás összege. Ha te is így fizeteted, ezzel az összeggel kell számolnod idén.

január 2., 10:06

  • Önidő
Csak védőöltözetben látogatható ez a Sixtus-kápolna: Mexikóban kell keresned
Csak védőöltözetben látogatható ez a Sixtus-kápolna: Mexikóban kell keresned

Legfeljebb tíz percig bírnák az emberek a Sixtus-kápolnaként is emlegetett helyen.

január 2., 12:10

  • világom
Ezért nem hordhattak nadrágot a rómaiak: szigorú büntetés járt viseléséért
Ezért nem hordhattak nadrágot a rómaiak: szigorú büntetés járt viseléséért

Akár szűműzetéssel is büntették azt, aki megszegte a szabályt, és a tilalom ellenére magára öltötte e ruhadarabot Rómában.

január 2., 11:42

  • életem
Nem kell diktálnod, ha ilyen mérőd van: automatikus lesz a leolvasás
Nem kell diktálnod, ha ilyen mérőd van: automatikus lesz a leolvasás

Alapjaiban változnak a villanyórákkal és az áramhasználattal kapcsolatos teendőink

január 2., 12:40

  • Mindennapi
Veszélyes állat szaporodik a vizeinkben: a Balaton után a Dunát is elérte
Veszélyes állat szaporodik a vizeinkben: a Balaton után a Dunát is elérte

A húsa miatt kezdték tartani, a természetbe kerülve azonban mérhetetlen károkat okozhat ez az állat. Már a Balatonban és a Dunán is észlelték.

január 2., 11:10

  • Offline
Hallását és látását is elvesztette, mégis világhírű író lett Helen Keller
Hallását és látását is elvesztette, mégis világhírű író lett Helen Keller

Noha nem látott és egyik fülére sem hallott, Helen Kellert a 20. század egyik leginspirálóbb alakjának tartják.

január 2., 08:06

Érdekességek