Ez történik a szemeddel, ha felveszed más szemüvegét

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Gyerekkorunkban jó néhány olyan, a szemünkre leselkedő veszéllyel ijesztgettek minket, amelynek valójában semmi alapja nincs, ugyanakkor akár maradandó sérüléseket is okozhatsz magadnak olyan helyzetekkel, amelyekre nem is gondolsz.

A külvilágból érkező tapasztalásaink 90 százalékát a látásunkkal szerezzük, így nem csoda, hogy nagyon féltjük a szemünk világát, hiszen a szem sérülése nemcsak komoly fájdalommal jár, de a látásunkat is veszélybe sodorhatja. Jó hír azonban, hogy a szemünk olyan szerv, amelyik nem romlik el olyan könnyen. 

A szem sérülése jelent valódi veszélyt

Gyerekkorodban biztosan rád szólt az anyukád, hogy ne olvass félhomályban, mert elromlik a szemed, és akkor is így intett, ha a hajad a szemedbe lógott. A „ne nézd közelről a tévét” és a „ne bandzsítsd, mert úgy marad a szemed” szintén gyakori riogatás volt a nyolcvanas, kilencvenes években.

„Szintén ez a kategória, hogy ne vegyük fel más szemüvegét, mert tönkremegy a látásunk – kezdi dr. Knézy Krisztina, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának szemész-, gyermekszemész szakorvosa. Ezektől semmiképpen nem lesz rosszabb a látásunk, de könnyen megfájdulhat a fejünk.”

Idézőjel ikon

Sokkal inkább a sérülések azok, amelyek a későbbiekben problémát okozhatnak, akár tompa, akár éles tárggyal. Ezért is fontos, hogy olyan sport vagy munkavégzés esetén, ahol előfordulhat baleset, védjük a szemünket.

Knézy doktornő azonban felhívta a figyelmet olyan eshetőségekre, amelyekkel nap mint nap találkozhatunk, és valóban veszélyeztetjük vele a látásunkat. 

A trambulin nem megfelelő használata gyakran okoz szemsérülést
Fotó: Karl Weatherly / Getty Images Hungary

„Mostanában ilyen a trambulin, ami elterjedt gyermekjáték lett, és sok család kertjében ott van – mondja a szakorvos. Fontos lenne, hogy szigorúan egy gyerek legyen benne egyszerre, és az is szülői felügyelet mellett, illetve, hogy a rugóvédőt mindenképpen szereljük fel. Sajnos, sok olyan sérüléssel találkozunk, amelyet a trambulin nem megfelelő használata okozott.”

A rossz napszemüveg következménye is lehet a szürke hályog

Gyakran találkoznak olyan esettel is, amikor a néhány éve divatos, nagyméretű műszempillákkal sértik fel a szem felszínét, de a kontaktlencse nem megfelelő használata is okozhat fertőzést, súlyos gyulladást és akár hegesedést.

Ha nem ügyelsz a megfelelő UV-védelemre, annak hosszú távon a szemed látja a kárát
Fotó: Plume Creative / Getty Images Hungary

„Szintén akár maradandó károsodást okozhat a lézerpointer – mondja a doktornő. Ez az, amelyet előadásoknál szoktak használni, illetve akár ázsiai piacokon is megvehetjük és különböző mintákat világít fel a falra. Ám, ha az éleslátás helyén nézünk bele, akár károsodhat is a szemünk. Ugyanez igaz, ha a napba belenézünk, illetve, ha nem megfelelő UV-szűrő van a napszemüvegünkön. Ilyenkor ugyanis a szembogár kitágul, és ha nem elegendő a védelem, több napsugárzás éri a szemet. Ha nem vagyunk benne biztosak, hogy megfelelő a napszemüvegünk minősége, vizsgáltassuk be optikusnál. Abban az esetben ugyanis, ha nem védjük a szemünket a napfénytől, a szemlencse homályossá válhat, amelynek a későbbi következménye lehet a szürke hályog.”

Negyven felett már elcsíphetőek a későbbi szembetegségek 

Sok szülő aggódik, hogy a gyerek szeme elromlik, mivel folyamatosan a képernyőt vagy a telefon kijelzőjét nézik.

„Ha naponta több órán át kütyüzik, és hajlama van a rövidlátásra, akkor tény, hogy a látása gyorsabban fog romlani – mondja a szakértő. A minél jobb megvilágítás és a természetes fény sokkal jobb közeg. Jó hír, hogy a szem nem olyan, mint az ízület, ha használjuk, nem kopik el, viszont, arra van kitalálva, hogy különböző távolságokra nézzünk, amikor is a szemlencse változtatja az alakját.”

Idézőjel ikon

Tehát, ha valaki számítógép előtt dolgozik, óránként legalább tartson 5-6 perc szünetet, nézzen a távolabb ülő kollégájára, vagy akár ki az ablakon.

„Ezzel átmozgatjuk a belső szemizmot, illetve elkerüljük, hogy kiszáradjon a szemünk, mivel a képernyőt nézve sokkal ritkábban pislogunk.”

40 év felett fontos a 2-3 évenkénti szemvizsgálat
Fotó: Jim Craigmyle / Getty Images Hungary

Emellett dr. Knézy Krisztina azt javasolja, hogy negyven év felett azok is menjenek szemorvoshoz, akiknek távolra nem kell szemüveg, mert a fókuszálási képesség romlása, a presbiopia miatt előfordulhat, hogy közelre kell egy kis segítség.

„Ez a vizsgálat azért is fontos, mert akár már ekkor felfedezhetőek a szemgolyó vizsgálatával a későbbi szembetegségek, például a szürke hályog vagy a zöld hályog.”

Ha kíváncsi vagy, mit kell tenned, hogy elkerüld a szem szárazságát, olvasd el ezt a cikkünket is. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.