A robotok egyre több műtőben vannak ott: mit szól ehhez a szakember?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Már tudjuk, hogy az emberi munka sok területen pótolható, de vajon az élet védelmét is képes szolgálni a mesterséges intelligencia? A fejlesztők szerint ez csak természetes. Sőt, már több orvos és professzor támogatja a robotok alkalmazását akár műtéti beavatkozásokban is.

Amikor Gutenberg a sokszorosítás technikáján dolgozott, az emberek kisebb csodaként fogadták találmányát, a könyvnyomtatást. Amikor Leonardo da Vinci repülőgépmodelleket tervezett, eretneknek tartották, mondván badarságra vállalkozik. A feltalálókat mindig is természetes szkepticizmussal fogadta a világ, majd valahogy mindenki megszokta az újat. Mára a könyvnyomtatás nemhogy megszokott, hanem szinte elavult, a repülőgép-készítés pedig már nem szenzációs, hanem mindennapos. Könnyen megtörténhet, hogy így lesz ez a robotsebészettel is. Ma még kételkedve figyeljük azokat, akiket műanyag és fémkarok operálnak, de a jövőben ez mindennapos lesz. Az Országos Ontológiai Intézet elmondása szerint még ebben az évben több száz embert fognak így műteni.

Mindenki érdeklődik a robotok segítette műtéti technológia iránt

Az intézmény azon dolgozik, hogy növelje a magyarországi sebészeti ellátás szakmai színvonalát, és javítsa a betegek gyógyulási esélyeit. Ebben segíthet a robotsebészet.

„Több évtizedes tapasztalattal rendelkezünk hasonló technológiák használatában, így látjuk, hogy valóban fenntartható megoldás van a kezünkben. 

A robotsebészet ma sokakat foglalkoztat, már nemcsak azok érdeklődnek iránta, akiket ezzel a technikával operálnak, hanem mindenki”

– mondja prof. dr. Polgár Csaba, az Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa.

Kimutatható, hogy az orvos irányította mesterséges eszközök által végrehajtott műtétek rövidebb ideig tartanak, valamint a felépülés is gyorsabb. Csökken az operáció utáni fájdalom, lerövidül a kórházi tartózkodás, valamint a műtéti sebhely is kisebb. „A sebészeti robotokkal a műtéti kockázatok minimálisak, a későbbiekben pedig nem jelentkeztek szövődmények. Ez nagy előrelépést jelent!”

A legmodernebb technológiával lehet javítani a gyógyulási esélyeket
Fotó: GettyImages

Magyarország átlépte az ezres esetszámot 

Németországi tanulmányutak és szakértők segítségével került sor a robotsebészet magyarországi bevezetésére, hiszen az új eszköz új készségeket igényel. A többéves munka eredménye számokban mérhető. A professzor arról számolt be, hogy az operáción átesett betegek száma folyamatosan nő.

Idézőjel ikon

„Az idei év első félévében átléptük a 200-at, és valószínűsíthető, hogy 2023 végén már több mint 400 robotsebészeti operációról beszélhetünk. Továbbá fontos, hogy Magyarországon az így műtött személyek száma jelenleg közel 1000 fő.”

A projekt a sebészeti ellátás minőségi mutatóinak javulására is hatással van, amit a betegek gyógyulási esélyeinek növekedése és az egészségben eltöltött évek számának emelkedése igazol. A főigazgató szerint nem kizárható, hogy a jövőben nagy részben ilyen módon történjenek a művi beavatkozások.

A robot szinte kizárja a műtét hibalehetőségét
Fotó: GettyImages

Precízebb, mint az emberi kéz

A robotsebészet előnyei között kiemelendő, hogy a gépet irányító sebész négy robotkarral dolgozik, a karok pedig olyan eszközöket mozgatnak, melyek csuklószerű végződései az emberi csukló mozgásterjedelmét messze meghaladják, így sokkal precízebb beavatkozásokra képesek

Óriási előny, hogy a pontos műveletek által az operálandó szerv kisebb mértékben sérül a beavatkozás alatt.

Éppen ezért elsősorban a szívsebészetre, nőgyógyászati beavatkozásokra, gyomor- és bélsebészetre, ideggyógyászati sebészetre, valamint ortopédiai sebészetre ideális, beleértve a daganatos megbetegedéseket is. Mivel a rákos sejtek eltávolítása kockázatos, és az adott szerv csonkításával jár, így a robotsebészet sokat segíthet a szerv amortizálódásának minimalizálásban. Ugyanakkor nem pótolható minden emberi munka, az ilyen műtéteket is orvosok ellenőrzik. Ne ringassuk magunkat olyan álomba, amiben egy robot meggyógyítja a halálos beteget, viszont örülhetünk, hogy már létezik egy biztos megoldás a műtéti hibák elkerülésére. 

Vermes Nikolett
Vermes Nikolett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?