Ezt árulja el az orrod az egészségedről: jó, ha figyelsz

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az orrváladék színe az áttetszőn át a zöldön keresztül egészen a feketéig változhat, ami szorosan összefügghet az egészségügyi állapottal.

Az orrváladék elsődleges szerepe, hogy párásítsa és felmelegítse a belélegzett levegőt, megóvva az orr nyálkahártyáját a kiszáradástól. Emellett elsődleges védelmi vonalként szolgálva kiszűri a levegőből a káros baktériumokat és részecskéket, hogy azok ne jussanak el a légutakba és a tüdőbe, ahol fertőzéseket és különféle betegségeket okozhatnak. Kevesen tudják, de naponta akár 1 liter orrváladék is keletkezhet, amelynek nagy része – bármilyen rosszul is hangzik – a torkon keresztül észrevétlenül lefolyik a gyomorba.

Erre utalhat az orrváladékod színe

Bár az orvosok ritkán használják az orrváladékot betegségek diagnosztizálásra, a színe sokat elárulhat arról, hogy mennyire vagy egészséges. Ha észrevehetően megváltozik, az gyakran annak a jele, hogy

elkaptál valamilyen betegséget.

A színe mellett árulkodó lehet az orrváladék állaga és mennyisége is. Ha száraz, az elégtelen folyadékbevitelre vagy túlzott kávéfogyasztása utalhat, ha pedig a szokásosnál több termelődik belőle, az egy irritáló hatás vagy allergiás expozíció következménye is lehet.

Az orrváladékod színének elváltozásaira érdemes odafigyelni
Fotó: Tharakorn / Getty Images Hungary

Most lássuk, hogy az orrváladék különböző árnyalatai milyen jelentéssel bírhatnak.

Áttetsző, tiszta orrváladék

A tiszta orrváladék – amely többségében vízből, fehérjékből, antitestekből és oldott sókból áll – általában azt jelenti, hogy egészséges vagyám ha a váladéktermelés drasztikusan megnövekszik, az

allergiás reakciót, vagy kezdődő megfázást, influenzát feltételezhet.

Ez onnan ismerhető fel, hogy vizenyős jellegű váladékozással, illetve további járulékos tünetekkel, mint például rossz közérzettel, torokfájással, hőemelkedés vagy kisebb lázzal jár.

Fehér orrváladék

Ebből arra lehet következtetni, hogy az orrodban duzzadt, gyulladt szövetek vannak, amelyek lelassítják az orrváladék áramlását, ezért az veszít nedvességtartalmából, és sűrűvé, zavarossá válik.

A fehér orrváladék gyakran az orrfertőzés vagy megfázás jele, ugyanakkor előidézheti elhanyagolt allergia vagy folyadékhiány is. 

Sárga orrváladék

A sárga orrváladék szintén megfázásra, vagy előrehaladott fertőzésre hívhatja fel a figyelmet, melynek során a fehérvérsejtek színváltozást okozó enzimeket termelnek. 

Ilyenkor rendszerint már sokkal rosszabb állapotba kerülsz, mint amikor áttetsző vagy vizenyős váladékozást tapasztalsz. 

A sárga orrváladék náthára utal
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Zöld orrváladék

A zöld árnyalat leginkább akkor jellemző, amikor az immunrendszer aktiválódik, az orrváladék pedig megtelik elhalt fehérvérsejtekkel, ami vírusos vagy bakteriális fertőzés, így akár az arcüreggyulladás tünete is lehet, amely antibiotikumos kezelést igényelhet.

A színbeli elváltozás már a baktériumok elszaporodásakor jelentkezhet, de fertőzésről csak akkor beszélhetünk, ha azok ténylegesen bejutnak a szövetekbe vagy az orrnyálkahártyába.

Pirosas vagy vörös orrváladék

A legvalószínűbb az orrszövet károsodása. Ha az orrváladék élénkvörös színű, akkor orrvérzésről lehet szó, amit trauma vagy fertőzés is okozhat. Amennyiben a véres orrváladék gyakori, vagy hosszabb ideig tart, akár daganatos probléma is meghúzódhat a háttérben, így azt érdemes kivizsgáltatni. 

Ha viszont a pirosas árnyalat áttetsző váladékkal keveredik, vélhetően nincs nagy baj, csak az orr nyálkahártyája a sok fújástól megsérült.

Barna orrváladék

Az orrváladék barna árnyalata alvadt vérből, vagy valamilyen szennyező anyag belélegzéséből, illetve az orrba kerülő tubákból vagy paprikából származhat.

Fekete orrváladék

Az elfeketedő orrváladék apró szennyező részecskék, például por belélegzésre utalhat, de összefügghet a dohányzással, valamint gombás fertőzésekkel is, amit magas láz, nehézlégzés, fáradékonyság, aluszékonyság és erős köhögés kísérhet. Ezek a megbetegedések szerencsére elég ritkák, de súlyosak lehetnek, ezért nagyon komolyan kell venni őket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.