Az ember találkozása az űrrel visszatérő téma a filmekben. De itt is igaz, hogy nem feltétlenül érdemes elhinned, amit a vásznon látsz.
Azok a szerencsétlen szereplők, akik a filmekben űrruha nélkül vagy sérült felszerelésben kötnek ki a világűrben, általában rövid úton – gyakran másodpercek alatt – felrobbannak, vagy halálra fagynak. A valóságban ezzel szemben valami egészen más történik. Lássuk, mi lenne a forgatókönyv abban a valószínűtlen esetben, ha valaha ilyen helyzetbe kerülnél.
Ez történne, ha védelem nélkül kilépnél a világűrbe
Először is, hidegebb lenne, mint gondolnád. Az univerzumot átszövő kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás miatt az űrben mínusz 270 Celsius-fokos hőmérséklet uralkodik, mégsem attól kéne a legjobban tartanod, hogy halálra fagysz. Mivel az űrben nincs levegő vagy víz, ami körülvenné a testet, az csak sugárzás útján adhatja le a hőt, így több órába telhet, mire a belső testhőmérséklet fagypont alá süllyed.
A hideg és tér vákuumjának kombinációja ennél sokkal gyorsabban hatna rád. Bármilyen nedvesség vagy olaj, ami a bőrödön van, azonnal elpárologna, csúnya fagyási sérüléseket hagyva maga után.
Nem, nem robbannál fel, és a szemeid sem domborodnának ki.
Ehelyett egy ritka állapottal kellene szembenézned, amelyet ebullizmusnak neveznek. Ez akkor fordul elő, amikor a bőr felszíne vákuumnak van kitéve. Az alacsonyabb nyomás hatására a bőrben lévő folyadékok ilyenkor kitágulnak, amitől a test lényegében megduzzad. Hogy mennyire, arra vonatkozóan nincsenek pontos adatok. Csak annyit tudunk, hogy néhány esetben, amikor az emberek véletlenül vákuumba kerültek,
hagyományos méretük kétszeresére duzzadtak meg.
Ez nem szép látvány, mindazonáltal általában túlélhető, ha valaki néhány percen belül visszatér a normál nyomás alatt álló környezetbe. De ennek csekély a realitása.
Abban a pillanatban, hogy kilépnél az űrbe, kísértést érezhetnél, hogy visszatartsd a lélegzeted, hogy több időd nyerj – ahogy a víz alatt is tennéd. A bökkenő csak az, hogy az ajkaid, a torkod és felső légúti rendszered nem úgy van kialakítva, hogy a vákuum ellenében visszatartson egy tüdőnyi levegőt.
A tüdődben lévő levegő ezért minden erőfeszítésed ellenére távozna – ha késleltetni akarnád, akkor különösen heves és hirtelen módon, ezzel visszafordíthatatlan károkat okozva. És itt jön az alapvető probléma, ami a halálodhoz vezetne: az űrben nincs levegő, amit belélegezhetnél. Mivel azonban az agyad ezt nem tudja – legalábbis azon része, amelyet kontrollálsz –, a szíved folyamatosan dobogna, és a keringési rendszered is tovább működne, miközben a tüdőd üres maradna.
Az eredmény: alacsony oxigéntartalmú vér érkezne a tüdődbe, majd üresen távozna, így nagyon gyorsan csökkenne a vér oxigéntelítettsége a szervezetedben. A tested ezt felismerve azonnal vészhelyzeti üzemmódba kapcsolna, és annak érdekében, hogy minél több oxigént tartson meg, leállítaná azt a szervet, ami a leginkább éhes rá: az agyat.
Innentől kezdve az egyéni fiziológiai paramétereidtől függően 6-12 másodperced lenne, mielőtt elveszíted az eszméleted, és minden elsötétülne.
Vagyis ennyi idő belül kéne biztonságba helyezned magad. Ha ez nem sikerülne, a fő szerveid egyenként leállnának, majd néhány perc múlva bekövetkezne az orvosi értelemben vett halál.
Az ember holtteste nem vész el, csak átalakul
Az, hogy ezután mi következne, azon is múlna, hogy milyen pozíciót töltenél be a térben. Ha Föld körüli pályán maradnál, akkor nem fagynál meg, mivel hatalmas távolsága ellenére a Nap olyan intenzív hőt bocsát ki, hogy melegen tartaná a holttestedet (miközben lassan leégetné a bőröd).
Ha a Föld pályáján kívülre kerülnél, akkor viszont szép lassan megfagynál, majd céltalanul sodródni kezdenél a bolygók között. Ott aztán mikrometeoroidok kereszteznék az utadat, amelyek neked ütközve fokozatosan feloldanának, és a tested molekuláit szétszórnák egy széles, diffúz törmelékmezőben.
A folytatás nem kevésbé érdekfeszítő. Feltevések szerint a következő évmilliárdok során a Napból kiáramló nagy energiájú sugárzás összeütközhetne a részecskéiddel, ezért azok elhagyhatnák naprendszerüket, majd elindulhatnának a csillagközi térbe. A molekuláid így „szerencsés esetben” részt vehetnének egy új naprendszer kialakulásában, és az élet körforgását erősítve szerephez juthatnának akár egy új életforma megszületésében is.
