Fehér foltok vannak a körmeiden? Ezt jelentik valójában

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A bőrgyógyász elmondja, milyen okokból lehetnek fehér foltok a körmeiden, és mit tehetsz ellenük.

A hajadhoz és a bőrödhöz hasonlóan az idő múlásával a körmeid is megváltoznak. A körmök egy alfa-keratin néven ismert fehérjéből állnak, amely polimerként védelmet nyújt az alatta lévő bőrnek. Ugyanebből a fehérjéből épül fel a hajad is, de a hasonlóságok itt nem érnek véget. A körmeidre ugyanis szintén igaz, hogy értékes információkkal szolgálhatnak az általános egészségügyi állapotodról. Ezért is fontos, hogy vigyázz rájuk, és odafigyelj a szokatlan elváltozásokra.

Milyen okokból alakulhatnak ki fehér foltok a körmökön?

„A fehér foltok – amelyek hivatalosan leukonychia néven ismertek – lényegében a körömlemez keratinlerakódásai” – magyarázza Paul Jarrod Frank kozmetikai bőrgyógyász, aki szerint az elszíneződés fehér vonalak formájában is megjelenhet, és a közhiedelemmel ellentétben általában nem kalciumhiány áll a hátterében.

Idézőjel ikon

A körmökön lévő fehér foltok jellemzően a körömágy károsodásának jelei.

Ezt a körmök szárazsága vagy egy esetleges trauma okozhatja, de hozzájárulhat a körömrágás, vagy a gélalapú manikűr gyakori használata is. Ritkább esetben előfordulhat, hogy egy öröklődő autoszomális gén váltja ki, illetve akár gombás fertőzés, vagy az akril és gél körömlakkok összetevőire adott allergiás reakció tünete is lehet. 

A fehér foltok általában a körömágy sérülése miatt jelentkeznek
Fotó: Images we create and what actual / Getty Images Hungary

A körömgombák a meleg, nedves körülményeket szeretik, és gyakran a körömvágás során ütik fel a fejüket – különösen, ha a használt eszközök nem sterilek” – tette hozzá a bőrgyógyász. A legkevésbé valószínű, de nem kizárható lehetőség, hogy a fehér foltok mögött súlyosabb egészségügyi problémák húzódnak meg. Idesorolható a szívbetegség, a veseelégtelenség és a tüdőgyulladás is. 

Mit lehet tenni megelőzés gyanánt?

Dr. Frank azt javasolja, mindenekelőtt gondoskodj róla, hogy a körmeid mindig ápoltak és tiszták legyenek (a kutikulaolaj csodákra képes), szokj le a körömrágásról, és ha manikűröshöz jársz, tarts hosszabb, 1-2 hetes szüneteket a kezelések között. „Ha felmerül a gyanú, hogy a foltok allergiás reakció következményei, érdemes lehet kerülni a körömlakkot vagy a körömragasztót, attól függően, hogy mire vagy érzékeny.”

Hogyan lehet megszabadulni tőlük?

Trauma esetén nem sokat tehetsz: egyszerűen ki kell várnod, amíg a körmeid túlnőnek azon a ponton, ahol a fehér folt található. Ha pedig gombás fertőzésről van szó (erre utal, ha megvastagodik a köröm), érdemes mielőbb felkeresned egy bőrgyógyászt.

Általánosságban jó ötlet lehet vitaminokban, ásványi anyagokban és esszenciális zsírsavakban gazdag ételeket fogyasztani, amelyek javítják a köröm egészségét és megerősítik annak szerkezetét Ez magában foglalja a lazacot, a tojást, a sovány húsokat és a zöldségeket.

A gondos körömápolás segíthet elkerülni a fehér foltokat
Fotó: Henry Arden / Getty Images Hungary

Mikor kell orvoshoz fordulni?

Ha a fehér foltok csak alkalmi jelleggel tapasztalhatók, és/vagy a körömágy sérüléséhez kapcsolódnak, nincs szükség orvosi kezelésre. Azonban ha a kiváltó ok ismeretlen, és a fehér foltok megjelenése gyakoribbá vagy súlyosabbá válik, ajánlott bőrgyógyászhoz fordulnod. A szakember segíthet felmérni, hogy a probléma milyen tényezők miatt alakulhatott ki, és személyre szabott kezelési tervet írhat elő.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.