Hogyan reagálnál, ha a falhoz szorítanának? És ha hátba támadnának?

Hegedüs Zoltán, az ADC (Assertive Defence Complex) alapítójának és Zsigrai Zoltán Hiko-ryu taijutsu instruktor segítségével mutatunk néhány önvédelmi technikát, amelyeknek az elsajátításával nagyobb eséllyel kerekedhetsz felül az ellenfeleden. A sikerhez azonban nem elég oktatóvideókat meg bunyós jelenetekkel teli akciófilmeket nézni: Önismeret és gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás. Ez a hatékony önvédelem kulcsa – hangsúlyozzák az edzők.

1. Szabadulás csuklófogásból

Párkapcsolati konfliktusok esetén és szórakozóhelyeken is különösen gyakori a „nem mész te sehova!” üzenetet hordozó csuklófogás, amelyből – ahogy a legtöbb fogás esetében – vagy kiszabadulunk, és ha szükséges, kontrázunk, vagy a támadó fogását felhasználva próbálunk végrehajtani egy technikát. Utóbbi (melyet sorozatunk következő videójában mutatunk majd meg) több gyakorlást igényel, és fennállhat a veszélye, hogy olyan helyzetbe hozzuk magunkat, amivel a támadó malmára hajtjuk a vizet.

„Ha a szabadulás mellett döntünk, akkor viszont nemcsak a mi kezünk, de a támadóé is újra szabad lesz, ezért nagyon fontos, hogy mindkét esetben határozottan és gyorsan cselekedjünk” – mondja Zsigrai Zoltán Hiko-ryu taijutsu oktató.

Sok gyakorlás révén képesek leszünk megfelelő döntéseket hozni és kellő gyorsasággal reagálni ezekre a helyzetekre az általunk elsajátított technikai repertoár bevetésével, ugyanakkor komolyabb felkészültség nélkül is jó esélyünk lehet a szabadulásra, ha:

• Az egész testünket használjuk, hiszen sokkal nagyobb erőt tudunk kifejteni, ha valamennyi izomcsoportot bevonjuk a munkába, nem csak a karunkat. A kézfejünk forgatásával párhuzamosan tehát a törzsünket is fordítanunk kell.
• Kontrázás során közelebb lépünk a támadóhoz, ilyenkor ugyanis rövidül az erőkar, azaz nagyobb erőt tudunk kifejteni.
• Ahhoz azonban, hogy a közel kerülés minél biztonságosabban történjen, nem a támadó keze vagy feje irányába, hanem lehetőség szerint a háta mögé kell belépni.
• Gyengébb fizikumú egyéneknek ajánlott tenyértővel, ökölszorításban a kézéllel (kalapácsütés) vagy könyökkel, térddel, sarokkal visszatámadni olyan érzékeny területekre, mint az orr, az áll vagy a lágyék.

2. Falhoz szorítás

Egy kevésbé gyakorlott ember, akit a nyakánál fogva falhoz szorítanak, vagy lemerevedik – és ezzel el is veszíti a küzdelmet –, vagy két kezével a támadó kezéhez kap és elkezd ész nélkül rúgkapálni. A szabad testrészeket tudatosan használva azonban nem lehetetlen kiszabadulni a fogásból: „Lábbal vagy térddel érdemes a lágyékot megcélozni, aminek köszönhetően a támadó nagy valószínűséggel elveszíti a kontrollt, lazul a szorító fogása és térdre fog rogyni, de legalábbis lejjebb kerül a súlypontja, ezáltal mindjárt támadhatóvá válik a feje is. Ezt a helyzeti előnyt kihasználva tudunk az ellenfél mellé kerülni, és ha szükséges, a fejét a falhoz verni és/vagy mielőbb elmenekülni. Ha szükséges, ismételjük meg az egyes részmozdulatokat többször annak érdekében, hogy elérjük a számunkra előnyös testhelyzeteket és persze a szabadulási célunkat” – javasolja Hegedüs Zoltán, az ADC (Assertive Defence Complex) megalkotója.

3. Támadás hátulról 

Amikor hátulról ragadnak meg minket, ráadásul egy szűk, zárt helyen – például liftben vagy tömegközlekedési eszközön –, akkor nem tudunk nagy ívű technikákat véghez vinni, és elmenekülni is nehezebb ilyenkor. Egy-egy meglepetésszerű mozdulattal azonban megzavarhatjuk az ellenfelet. „Sokszor az is elég, ha felé mozdulunk határozottan, de igazán hatékonyak akkor lehetünk, ha könyökkel, ütéssel, rúgással vagy lökéssel kísérjük a közeledést. Az sem baj, ha a technika nem tűpontos, a lényeg, hogy kizökkentsük a támadót, ezzel is egy kis időt nyerünk ahhoz, hogy megforduljunk és célirányosabban tudjuk folytatni a védekezést vele szemben. Erősebb támadó esetén igyekezzünk a vitális pontokat támadni” – tanácsolja Zsigrai Zoltán.

Mi az ADC lényege? 

Az ADC magyarul a tudatos védelmi gyakorlatok elnevezést kapta, minthogy a test-test elleni, eszközös és puszta kezes harc alapfogásainak felhasználásával olyan önvédelmi és képzőrendszert jelent, amelyben a gyakorlók számára a fizikai és lelki határaik tudatos keresése és átlépése lett a cél.

„Az ADC mozgásanyagának összeállításában a legnagyobb szerepet az alkalmazhatóság kapta, hiszen mit sem ér a tudás, ha nem alkalmazható, amikor a szükség úgy hozza. A proaktív mozgásforma a katonai közelharcrendszereken alapszik, az egyes gyakorlatok pedig védelmi szituációk elemzésére és megoldások modellezésére épülnek. Nem varázsolunk, nem képzünk nindzsaszabotőröket, utcai harcosokat vagy Rambókat. A mi célunk az önismerettel és önbecsüléssel rendelkező ember képzése, fejlesztése, aki tisztában van saját értékességével és világosan látja a különbséget erő és erőszak között. Ismeri a jog szabta kereteket is, így önmaga, valamint embertársai védelmében elegánsan, hatékonyan old meg egy-egy konfliktushelyzetet” – magyarázza Hegedüs Zoltán.

„Az ADC meghatározott, de időben nyitott mozgásrendszer, ami azt jelenti, hogy vannak alapok, sztenderdjeink, de a kor igényeinek nem fordítunk hátat, és képesek vagyunk a változásra, változtatásra. Így kerül szinkronba nálunk a hosszútávfutás, a medicinlabda-gyakorlat, az ököl- vagy késharc, a jóga, a súlyzós és saját súllyal végzett erősítő gyakorlatok vagy éppen a földharc. Mindezek természetesen a maguk helyén és idejében, kellő arányossággal és mélységgel szerepelnek. Küzdő gyakorlataink, a harctechnikák azoknak ajánlottak, akik nem félnek attól, hogy esniük kell egy-egy mozdulatsor végén, és ezt biztonsággal, a felesleges sérüléseket elkerülve bármikor végre is tudják hajtani” – fűzte hozzá a szakember.

És miről szól a Hiko-ryu taijutsu?

A Hiko-ryu taijutsut Tanaka Koshiro sensei alapította, a stílus pedig a mester szülővárosa melletti hegyről kapta a nevét. Jelentése: a Nap Gyermek(ének) Iskolája, a jelvényen a piros kör a napot szimbolizálja, a középső motívum pedig a család Monja – nyugati kifejezéssel címere. Tanaka sensei számtalan harcművészetet tanult, és miután találkozott Fujito Koga nagymesterrel, ő lett a Fuji-ryu taijutsu második stílusvezető nagymestere (Sōke). A világ akkor figyelt fel rá, amikor önkéntesként Afganisztánba ment harcolni, miközben mujahedin gerillákat tanított közelharcra. A nemzetközi sajtó az afgán szamuráj nevet adta neki, és többször halálhírét keltették, de hat év után hazatért Japánba és elkezdte lefektetni saját stílusának alapjait. Így született meg a Hiko-ryu taijutsu. Technikái kipróbáltak, gyakorlatiasak és rendkívül lényegre törők. Tanaka sensei beutazta az egész világot, és oktatott elit katonai osztagokat, rendőrségi egységeket, többek között a thaiföldi drogellenes különítményt, a Fülöp-szigeteki rendőri SWAT-egységeket, valamint a dalai láma testőrségét is.

„A Hiko-ryu taijutsu jellegét tekintve jobban hasonlít a régi típusú harcművészetekre, mint a mai modern irányzatokra. Itt nincs verseny, nincs formagyakorlat, nem a látványos technika a lényeg, hanem a használhatósága, a gyakorlás, a tapasztalás és az összpontosítás. Nagyon fontos a távolság és az időzítés. A Hiko-ryu azonban nem csak önvédelem; a kimondottan önvédelmi technikák (bottal és más eszközzel is dolgozunk) csupán egy főbb csoportját képezik. A stílus egyik fő ismertetőjegye – amelyet elődjétől örökölt – az úgynevezett kōsahō, vagyis a keresztező irányú mozgás. Ennek az elvnek a lényege, hogy minden esetben a támadó felé kell mozdulni, gyakorlatilag belelépni a támadásába, amivel nemcsak időt és távolságot nyerünk, de sokkolja is az ellenfelet, ugyanakkor közelebbről könnyebb lesz vele dolgozni, kiesik a fókuszból a technikája, és szellemileg is kizökkenhet. A mozgás többféle lehet – ez a támadó fél mozdulataitól függ –, de fontos, hogy mindig tereljük a támadást, ezáltal biztonságosan közel tudunk kerülni, hogy átvegyük az irányítást. Ha hátra mozdulnánk, az ellenfél időt és teret nyerne, újra tudna támadni, mi pedig nem érnénk el könnyen” – magyarázza Zsigrai Zoltán Hiko-ryu taijutsu instruktor.