Nyári utazásaink során az egyik legmaradandóbb élményt az adja a családnak, ha felkeressük a különböző nemzeti parkokat. Az egyedülálló természeti szépségek, az ott élő állatok megfigyelése bővíti az ismeretanyagunkat – ez főleg gyerekeknél fontos –, és közben megnyugtat, vidámmá tesz, feltölt.
Megdöbbentő tanulmányt tettek közzé, amely új távlatokat nyithat a kihalás szélén álló fajok megmentését illetően.
A történelem során több hihetetlen, valódi Maugli-történetet is feljegyeztek, amikor gyerekeket vadon élő állatok neveltek fel, megtalálásukat követően pedig nehéz volt visszatérniük az emberi civilizációba – még ennél is bizarrabb az ukrán kislány, Okszana Malaja sorsa, akit a falujában élő kutyák fogadtak be, mert szülei nem törődtek vele.
Szomorkodó plüssmackó, aki pár napig kénytelen nélkülünk aludni. Boldogan napfürdőző növény, aki alig várta a tavaszt. A dühös égbolt, aki villámokat szór ránk. A szomorkodó kiskutya, aki bizonyosan durcizik, hogy nem volt a boltban a kedvenc jutifalatjából. Csupán néhány példa arra, hogyan is töltjük fel emberi tulajdonságokkal környezetünket. Mi az az antropomorfizmus, és miért van rá szükségünk?
A kártevőszakértők arra figyelmeztetnek, hogy a koronavírus idején lezárt, üres épületekben szaporodó patkányok seregei támadják meg az otthonokat Angliában.
Mitől félsz a legjobban? Szellemektől, kígyóktól, pókoktól, a haláltól? A mitológiai szörnyek nagyjából mindezt egyszerre testesítették meg. No de miért volt szüksége a régi korok embereinek furcsa, félelmetes, félig állati, félig emberi lények megalkotására?
Apró, de annál félelmetesebb szörnyre bukkantak kutatók egy saras kistóban Hongkongban – a különös teremtmény a világ leghalálosabb állatának egy korábban ismeretlen fajához tartozik.
Nem a svájci farkas a magyar vadászok első ártatlan áldozata. Egy francia kutya is hasonlóan járt.
Amikor azon gondolkozunk, mennyi különbség van ember és csimpánz közt, előszeretettel feledkezünk meg a tényről, miszerint DNS-ünk 99 százalékban egyezik meg a főemlősökével: bizonyos feladatok teljesítése kapcsán úgy tűnik, agyműködésünkben sincsenek akkora különbségek…
Senki sem vágyik műfogakra, és ez sokszorosan igaz volt a régi korok emberére, akinek nem voltak olyan korszerű lehetőségei a fogpótlásra, mint amilyen megoldásokat a mai modern fogászat kínál.
A kóla, érkezzen bármelyik márkától, mára az életünk részévé vált. Hiába tudjuk, hogy káros a benne lévő cukor, hogy tönkreteszi a fogakat, a gyomrot, nehéz megállni, hogy ne igyunk belőle egy-egy pohárral. Talán ez az új kísérlet segít visszaszorítani a kólafogyasztást.
Táncolni vagy nagyon szeretünk, vagy nagyon utálunk. Akad köztünk, akinek isteni a ritmusérzéke, mások a negyedeket számolják szorongva, miközben azon tűnődnek, milyen nevetségesen festhetnek egy külső szemlélő számára.
