Sokszor úgy tűnhet, hogy a gyerekeink csak nekünk mutatják meg az „igazi” arcukat. Máshol nyugodtak, szófogadók, együttműködők, míg velünk engedetlenek, hisztisek és érthetetlenül nyűgösek. Habár könnyen hihetjük, hogy ez a magatartás a mi személyünk ellen szól, valójában lehet, hogy éppen a belénk vetett bizalomról árulkodik.
Sok gazdi számára ismerős lehet, amikor az asztalon vagy polcon mászkáló macska a mancsával arrébb pofozza az útjába akadó tárgyakat.
Gyakran ellentmondásos véleményeket hallani arról, hogy a kismamáknak szabad-e a várandósság alatt koffeint fogyasztani, és ha igen, akkor naponta maximum mennyit. Sokan azt mondják, 200 mg-ot (egy csésze kávét) még nyugodtan lehet. A bizonytalanság részben abból fakad, hogy meglehetősen etikátlan volna a témában kísérleteket végezni. Nyilvánvalóan senkit nem lehet megkérni arra, hogy a gyereke veszélyeztetésével járuljon hozzá a tudomány fejlődéséhez. Szerencsére azért más lehetőségek is vannak, hogy információt nyerjünk a témáról, és újragondoljuk, mit érdemes tennünk.
A változás kemény dolog: minél régebb óta csinálunk valamit, annál nehezebb módosítani rajta. Persze vannak pozitív szokásaink, amelyekhez érdemes ragaszkodni. Jó dolog, ha ébredés után iszol egy pohár vizet, sétával fejezed be az ebédszünetet vagy elalvás előtt olvasol. De mi a helyzet az ártalmas rutinokkal? A cigizéssel, a szundizással, az exnek történő üzengetéssel vagy az állandó mobilozással? A rögzült viselkedések megváltozására akkor van a legnagyobb esélyed, ha érted, miről szólnak. Ebben segít a szokáshurok-elmélet.
Megfigyelted már, hogy a macskád rendszeresen úgy helyezkedik, hogy a hátsóját az orrod alá dughassa? Vajon mit akar ezzel mondani?
Nem önszórakoztatás céljából zsonglőrködnek, annál komolyabb szándékuk vannak azokkal a kavicsokkal.
Az utóbbi négy évben rengeteg kritika és elmélet született Donald Trump személyiségével kapcsolatban. A leggyakrabban talán a szélsőséges narcizmus, a bizonytalanság és a felelősségvállalás teljes hiánya merült fel.
Általában próbáljuk magunkat olyan emberekkel körülvenni, akik a miénkhez hasonló értékrend alapján élik az életüket. A harmóniát keressük, egy olyan közeget, amiben otthonosan mozoghatunk.
A gyerekek viselkedése sokat elárul a környezetükkel való kapcsolatukról, ám sokszor paradox módon. Az irányunkba kimutatott feszültségek például nem mindig ellenünk szólnak – sőt, sokszor éppen az általunk megadott biztonságot tükrözik.
Amikor megismerkedünk valakivel, az illető általában szeretne kedvező benyomást tenni ránk. Van, aki csak diszkréten hangsúlyozza a pozitív tulajdonságait, míg mások óriási vetítésekbe kezdenek. Ahhoz, hogy pontosabb képet alakíts ki róluk, érdemes nemcsak arra figyelned, amit előadnak, hanem arra is, ahogyan viselkednek – akár váratlan, akár egészen hétköznapi helyzetekben.
Régóta foglalkoztatja a tudományt és magukat az örökbe fogadó szülőket is az a kérdés, hogy a környezet vagy a gének szerepe esik-e nagyobb súllyal a latba az adoptált gyerekek fejlődésében. A magatartás-genetika is ezt vizsgálja, és érdekes megfigyeléseket tesz – az örökbe fogadó szülőkkel együtt.
A narcisztikus személyek manipulációs taktikái nagyban hasonlítanak egy dackorszakát élő gyerek viselkedéséhez – nem véletlenül.
