Ezt élhetik át az óceán mélyén a tengeralattjáró foglyai
Egyre fogy az idő: az eltűnt tengeralattjáróba zárt öt utas ilyen körülmények közt várhatja, hogy kimentsék.
Egyre fogy az idő: az eltűnt tengeralattjáróba zárt öt utas ilyen körülmények közt várhatja, hogy kimentsék.
Öt ember, köztük egy Titanic-szakértő ereszkedett le a legendás roncsokhoz a hétvégén. A merülőhajó vasárnap vesztette el a kapcsolatot a külvilággal, azóta sem találják. Az idő rohamosan fogy, a kis szerkezet korlátozott oxigénkapacitással bír.
Nem is egy, hanem két történet is megjósolta a Titanic tragédiáját: az első novellát az teszi igazán tragikussá, hogy szerzője később ott volt az óceánjáró utasai közt, a jégheggyel való ütközést pedig nem élte túl.
1913 októberében, alig másfél évvel a Titanic-katasztrófa után újabb hajókatasztrófától volt hangos a világsajtó. Ezúttal a Volturno nevű gőzös járt szerencsétlenül, amelynek fedélzetén 181 magyar utazott, akik a jobb élet reményében Amerikába akartak kivándorolni.
25 éve készült a filmtörténelem egyik legnagyobb sikere, James Cameronnak a Titanic tragédiáját megelevenítő alkotása. Fogadjunk, hogy sok mindent nem tudtál a filmről – és a hajóról sem!
A legtöbb ember már akkor rendkívül szerencsésnek érezheti magát, ha egyetlen tömegszerencsétlenséget túlél – az elsüllyeszthetetlennek becézett ír nővér, Violet Jessop azonban hihetetlen módon öt éven belül három hajó katasztrófáját vészelte át, köztük a legendás Titanicét.
Kering egy legenda, miszerint egy Jenny nevű macska megérezte, mi lesz a Titanic sorsa, de senki nem hallgatott rá. Egy embert kivéve, aki így az életét köszönheti az állatnak – ha a történet igaz.
Nőként szeretünk felnézni az erős személyiségekre, főleg, ha azok is nők. A mintát vehetjük a kultúrából, tudományból, politikából, könyvekből, sőt még a filmekből is. Sok mozifilm erőssége, hogy a női karaktert úgy ábrázolja, amilyenek lenni szeretnénk. Ahogy kislányként mondtuk: „Olyan szeretnék lenni, mint…” Na de kikhez is akarunk a legjobban hasonlítani?
1912. április 14-én több mint 1500 ember veszett a tengerbe, amikor a luxushajó egy jéghegynek ütközött, és elsüllyedt. A mentésben részt vevők között találunk magyart, de vajon a túlélők között is?
Senki sem képes előre megmondani, mikor és hogyan érkezik el számára a vég – vagy mégis? Néhány történelmi híresség, filmsztár és legendás zenész szinte minden részletre kiterjedően, előre megjósolta saját halálát – ezekből a különös esetekből idézünk fel néhányat.
Egy filmforgatáson számtalan dolog elromolhat és okozhat kellemetlen pillanatokat vagy sodorhatja akár életveszélyes helyzetekbe az ott dolgozókat – egyes színészek a saját jelmezük miatt szenvedtek balesetet vagy érték őket egyéb kellemetlenségek. Ezekből a sztorikból gyűjtöttünk össze néhányat.
Talán a Titanic fedélzetén életét vesztő édesapját kereste mintegy 1000 szeretőjében, bár férjnél „csak” háromszor volt. Peggy Guggenheim két gyermek és a világ legjelentősebb modern művészeti gyűjteményeinek anyja. Mecénása volt Robert de Niro művész szüleinek, de Kandinszkij, Picasso, Chagall, Dalí, Klee, Modigliani és Miró művészetének felemelkedését is segítette a dúsgazdag családban, XIV. Lajos bútorai közt felnövő asszony.