Így vehetsz SZÉP-kártyával élelmiszert 2025-ben
Kevesek számára ismert, miként, de vásárolhatunk élelmiszert, bútort és edényeket is a SZÉP-kártyánkkal. Mutatjuk, hol és hogyan van rá lehetőség.
Kevesek számára ismert, miként, de vásárolhatunk élelmiszert, bútort és edényeket is a SZÉP-kártyánkkal. Mutatjuk, hol és hogyan van rá lehetőség.
Az idei évtől megváltoztak a béren kívüli cafeteria juttatásra vonatkozó szabályok. Most már nem csak étkezésre, üdülésre és szabadidős tevékenységre lehet felhasználni a SZÉP-kártyára érkező összeget.
Jövő ősztől változnak a SZÉP-kártyával kapcsolatos szabályok. A módosítás szerint nincs már messze például az az idő, amikor nem kell magunknál tartani a plasztikkártyát, hanem digitálisan is fizethetünk.
A SZÉP-kártyások számára nagyszerű hír, hogy a kormány tervei közt szerepel egy új zseb nyitása, amely keretösszeg-emelkedést is jelent.
A miniszter javaslata szerint ki kéne alakítani annak a technikai feltételeit, hogy a Szép-kártyákkal történő fizetés mobiltelefonon is elérhetővé váljon. Nem ez azonban az egyetlen fontos változás, amit Nagy Márton kezdeményezett.
Hiába nő hónapról-hónapra a SZÉP-kártyák forgalma, halmozódik az azokon levő összeg. Sok olyan kártyatulajdonos van, aki emiatt nem tudja felhasználni havi jóváírását: erről fontos tudnia mindenkinek.
Fontos határidő közeleg a SZÉP-kártya-felhasználók számára: aki lemarad róla, a pénze bánhatja.
Ha 50 ezer forintot meghaladó összeget tartogatsz hosszú ideje a SZÉP-kártyádon, te is kaphatsz értesítést. A cél az, hogy ne ragadjon benn az egyenlegeden látható összeg.
A digitalizáció a béren kívüli juttatásokat is elérte.
Ne hagyd elveszni azt az összeget, amit két éve őrizgetsz a SZÉP kártyádon! A határidő már itt van a nyakadon, de még nincs késő, hogy lefoglalózd belőle a nyaralásod.
Május 31-én lejár a 2014-ben utalt összegek felhasználhatósága. Néhány tipp, hogy tudja mire költeni.
Kétévi keret fog elveszni, ha nem kezd sürgősen utazása megszervezésébe. De mi ezt nem hagyjuk, inkább megmutatjuk, hogyan költsék el az utolsó forintig.