sztálin 2 - Dívány

Mielőtt a terrorhálózattal fenntartott Szovjetunió feletti végső hatalmát megszerezte volna, a fiatal Joszif Sztálin közönséges útonálló és bankrabló volt. Sztálin már ekkor meg volt győződve arról, hogy a dolgoknak változniuk kell, és a változásnak erőszakosnak és forradalminak kell lennie. Ebből kifolyólag erőszakos gengszterekkel vette körül magát, akik közül néhányan maguk is féltek Sztálintól. Ezekből az emberekből építette fel aztán későbbi rezsimjének terrorhálózatát.

A 30-as évek Szovjetuniójában még szibériai rabként próbált túlélni Nyikolaj Erdman, akit később Sztálin-díjjal tüntettek ki. Második, egyben utolsó drámáját betiltották.

Raszputyin életét leginkább a Romanov-családhoz fűződő, furcsa kapcsolatán keresztül ismerhetjük. Sorsa hatott gyermekei életére is, lánya, Marija sokat köszönhetett a nevének. Akadtak azonban olyan vélemények is, hogy Marija Raszputyin nem is a sztarec lánya volt.

Sztálint, „népünk és a haladó emberiség tanítóját” sok minden éltette a legvidámabb barakk fővárosában. Hatalmas szobrát az egykori Felvonulási téren 1951-ben állította az őt ünneplő nép, s ugyanez a nép, elűzésének reményében, 1956-ban darabokra aprította a nagy vezér óriás mását. De volt Sztálin Budapest díszpolgára is, a tiszteletére indult trolik viszont a mai napig emlékeztetnek az őt egykor övező személyi kultuszra.

Noha a valós számadatok máig ismeretlenek, egyes becslések szerint akár tízmillió is lehet azoknak a száma, akiket embertelen körülmények közé küldtek a munkatáborokba az 1934 és 1947 közötti időszakban. Közülük a legtöbben haza sem térhettek.

Sztálin nem lett volna a világtörténelem legbefolyásosabb diktátora, ha éppen a naptári rendszert hagyja érintetlenül: a Szovjetunióban 1929 és 1940 között öt-, majd hatnapos hetekkel és 30 napos hónapokkal kísérleteztek.

Bár számtalan mém és vicc született a világ egyik utolsó diktatúrájának néha komikus fizimiskájú vezetőjével kapcsolatban, azt nem szabad elfelejteni, hogy a keleti ország bizony valóban nagy fenyegetést jelenthet a jelenlegi világrendre.

A neki nem tetsző fotókat egész csapatnyi szakemberrel alakíttatta ízlésének megfelelőre a diktátor.

Jekatyerina, vagy ahogyan ismerősei szólították, Kato Szvanidze volt a véreskezű diktátor első felesége és legnagyobb szerelme. De Sztálint ez sem akadályozta meg abban, hogy felesége szinte összes rokonát megölje.

A szigorúan titkos – és valószínűleg büdös – kísérletre az 1940-es évek végén, Mao moszkvai látogatásának idején került sor.

1967. április 21-én Szvetlana Allilujeva, Joszif Sztálin lánya egy Swissair repülőgép lépcsőjén lépegetett lefelé a New York-i Kennedy repülőtéren. A negyvenegy éves nő elegáns fehér, kétsoros blézert viselt. „Üdvözlök mindenkit!” – kiáltotta, amikor meglátta az eseményekről tudósító riporterek hadát. „Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek.”

Az interneten is gyakran felbukkan, de plakátokon, sőt, lemezborítókon is találkozhatunk a különös, igencsak nyomasztó és posztapokaliptikusnak tűnő fényképpel, melyen egy csoport egyenruhás gyerek és néhány felnőtt kísérőjük gázmaszkkal elfedett arccal néz a fényképező lencséjébe. A rejtélyes kép a sztálini Szovjetunióban készült, és ugyan a fotós eredeti szándéka szerint semmi riasztó nincs benne, a kép készítőjét alig egy évvel később likvidálta az államhatóság.