próza - Dívány

Magyarországon sokak szemében az irodalom egyenlő a regénnyel. Egy pályakezdő szerzőnek még csak-csak elnézzük a novellákat, gyakorlásnak jó lesz az is, amíg az életmű magasabb szintre nem emelkedik. Kitartóan várjuk a regényt. Aztán jönnek olyan fiatalok, akik eleve azt mondják, hogy köszönik szépen, ők elsősorban rövid prózát szeretnének írni. Közéjük tartozik Harag Anita is, aki az Évszakhoz képest hűvösebb című első kötetében többek között azt mutatja meg nekünk, hogy a hétköznapi banalitásokban is gyakran komoly traumák, bonyolult emberi kapcsolatok és félresiklott életek rejlenek.

Hogyan lehetett ezt velem megtenni? Van-e visszaút a másikhoz? Van-e visszaút önmagamhoz? Kérdések, amelyeket párkapcsolati erőszakot elszenvedett emberek, többnyire nők, gyakran feltesznek maguknak, miután felismerték a bántalmazást. Halász Rita Mély levegő című első regénye kíméletlen pontossággal mutatja be egy hatalmi szempontból teljesen elbillent házasság fullasztó mindennapjait, és azt is, ami utána következik. Meddig tart a menekülés, és mikor lehet igazán fellélegezni? Kokainról, kulcsfázisrajzolásról és a Star Warsról beszélgettünk az íróval, aki azt is elárulta, mit érdemes megfigyelni a Mona Lisán.

„Nem szerencsés azzal az elhatározással indítani egy írói feladatot, hogy már megint rettenetesen vissza van esve az emlékezetpolitika, tenni kéne valamit. Ez így nem működik, ez tanmese” – vallja Závada Pál, aki úgy képes megmutatni a budaörsi németek több mint két évszázados, azóta gyakran elhallgatott-elferdített történetét, hogy az olvasó sok mindent megtud, mégsem érzi egy pillanatig sem didaktikusnak a szöveget. Ez nem véletlen, hiszen nem szokványos fotóskönyv a Wanderer. Miben lelte különös örömét a szerzője, miközben dolgozott rajta? Humorra való nyitottságról, botcsinálta krónikásokról és óriási táskamagnetofonokról beszélgettünk a Kossuth- és József Attila-díjas íróval.

„Olyanok vagyunk, mint két meggyújtott csillagszóró, ő meg én. Fellobbanunk, majd kialszunk, és közben nem is látjuk egymást önmagunktól” – mondja az egyik szereplő Kiss Tibor Noé legújabb, Beláthatatlan táj című könyvében. Hova vezet, ha folyton csak a saját világunkban pörgünk? Mire jó a minket körülvevő rengeteg személyesség, ha közben hiányzik a párbeszéd? És miért annyira felszabadító, ha valaki végre nem a saját történetét mondja el? Hanem egy ötvenes töritanárét, akinek a lánya kómában fekszik, vagy egy autópályához közeli településen élő fiatal testvérpárét. Az igazi transz gesztusról, fricskákról és módosult tudatállapotokról beszélgettünk az íróval.

„Vitte magával a fürdőszobába, a vécére, a munkahelyi raktárba, a boltban a tejespulthoz, mindenhova. Formára filigrán érzés, de masszív. Nagy, kerek fejű hiány, amiről nem szokás beszélni [...]” – írja a negyvenes nők gyermektelenségéről Szaniszló Judit nemrég megjelent könyvében. A három generáció sorsát felölelő családregény, a Leli élete változatos eszközökkel mutatja meg a mindennapok költőiségét, miközben olyan témákat sem hallgat el, amiket máig hajlamos tabusítani a társadalom. Mi van akkor, ha nemi erőszakból, nyitott hátgerinccel vagy egyáltalán nem születik gyerekünk? Ha közben Falustyánban élünk a ‘40-es években, egy miskolci lakótelepen 30 évvel később vagy napjaink Budapestjén? Az élet esetlegességéről és egymásba csúszó szerepeiről kérdeztem a Petri-díjas írót.

„Ki fog könyvekről beszélgetni, amíg tart a koronavírus?” – eleveníti fel tavasszal érzett félelmét Bakos Gyöngyi, akinek pár hónapos halasztás után végül idén szeptemberben jelent meg az első kötete. A Nyolcszáz utca gyalog figyelemreméltó szerzői indulás, ráadásul a regény a kényszerű otthon maradás idején is folyamatos mozgásban tartja olvasóit. Három szerelmi történeten és megannyi európai nagyvároson keresztül kísérhetjük el a főszereplőt, a fiatal filmkritikusnőt, aki sehol sem időzik túl hosszan ahhoz, hogy unatkozni kezdjünk. Interjú kopogó mondatokról, Ingmar Bergmanról és a szex hétköznapi természetességéről.

„Manapság elég kitenned egy régi képet a tóról, és rögtön dőlnek a lájkok” – mondja Kiss Noémi író, akinek nemrég jelent meg Balaton című könyve a Magvetőnél. Ám a kötetben szereplő 14 novella nem áll meg a mindannyiunk számára ismerős retró elemek felvonultatásánál. Persze megkapjuk a mólót, a lángost, a pulóverpiacot, a SZOT-üdülőt, az NDK-s strandolókat. De kapunk valami egészen mást is: a ’80-as évek összetett korrajzát, rendszerkritikát és diverz szereplőket – a szocializmusban tönkremenő felnőtteket, akik csak a legritkább esetekben tudnak ott lenni a gyerekeiknek.

Okosvibrátorok, arcmozgató applikációk, kétértelmű emotikonok. Hogyan hat az életünkre a dinamikus fejlődésben lévő technológia? Elidegenít, vagy inkább közelebb hoz minket egymáshoz? Ezeket a kérdéseket járja körül Mécs Anna második, Kapcsolati hiba című ötletgazdag novelláskötete, amely sosem lehetne ennél aktuálisabb. A könyv klasszikus újításairól beszélgettünk a Margó-díjas szerzővel, aki azt is elárulta, hogyan kerülte el, hogy ő legyen a lány, aki felnövéstörténetekről ír.

A június 3-án kezdődő Margó Irodalmi Fesztiválon mutatja be első novelláskötetét a költészetéről, színdarabfordításairól és nyelvészeti munkásságáról ismert Nádasdy Ádám. A szakállas Neptun főhősei egytől egyig meleg férfiak: teljesen átlagos emberek, akik az előítéletek miatt mégis rendkívüli helyzetekben találják magukat. Hogyan boldogulnak a ’60-as, ’70-es, ’80-as években, amikor gyakran „csak egy villanásnyi szájösszeérintés lehet a csók, előrehajolva, mintha egymás cipőfűzőjét akarnák megkötni”? Erről beszélgettünk a szerzővel, aki azt is elárulta, hogy a direkt pátosz helyett miért a humor és a sok párbeszéd jellemző a szövegeire.