Vízkorlátozás a gyakorlatban: erre a protokollra számíts, ha érintett területen élsz
A kánikulával együtt megnő a háztartások vízfogyasztása is, országszerte akadnak olyan települések, ahol felmerül a vízhasználat korlátozásának lehetősége.
A kánikulával együtt megnő a háztartások vízfogyasztása is, országszerte akadnak olyan települések, ahol felmerül a vízhasználat korlátozásának lehetősége.
Horthy Miklós Magyarország kormányzójaként igencsak reprezentatív kialakítású vonattal járta az országot, már amikor nem fehér lovon közlekedett. Számára a háborús vereségünk nemcsak azzal járt együtt, hogy fogságba került, minden politikai hatalmát elvesztette. De mi lett a Horthy-vagyonnal a háború után?
Maydayt jelentett november 3-án a Ryanair Milánó-Kolozsvár közötti járatának pilótája, miután az első tiszt rosszul lett leszállás közben. A gép és utasai zökkenőmentesen landoltak, az első tiszt kórházba került. Kiderült az is, mi a protokoll hasonló esetben a gépeken.
Az amerikai szakmai szervezetek (AHA/ACC) új, 2025-ös irányelveiben nem a határértékeket szabták át, hanem a kezelési protokollban történtek változások: három hónapos életmód-priorizálást követően írnak csak fel gyógyszereket, és teljes alkoholfogyasztás-mentességet írtak elő.
Lengyelországban ütötte fel a fejét a régi, rettegett betegség, a kolera. Arról, hogy Magyarországon milyen protokoll lépne életbe, ha megtörténne, szakértő beszélt.
Egy megható pillanatért nem mindig éri meg betartani a szabályokat, Katalin hercegné is így gondolta, amikor 2018-ban megszegte a királyi protokollt, és egy nagy öleléssel üdvözölte azt a bábát, aki világra segítette gyermekeit.
Nagyon fontos, hogy a konklávé a lehető legtökéletesebb biztonsági körülmények között végezhesse munkáját. Éppen ezért a pápaválasztás idejére rendkívüli biztonsági intézkedések lépnek életbe.
Több mint négy évtizeden át ápolt szoros barátságot a néhai Szentatyával Genevieve Jeanningros nővér: az apáca a protokollt megszegve búcsúzhatott a pápától.
Értékes arany tiarával a fején, kezében pedig mobiltelefonnal kapta lencsevégre a dán hercegnőt a királyi család hivatalos fotósa. A nem mindennapi fénykép Izabella 18. születésnapja alkalmából készült.
A humor nemcsak a nehéz, de sokszor a kellemetlen helyzeten is átlendíthet bennünket. Például akkor, amikor azért kerülünk bosszantó vagy frusztráló helyzetbe, mert valaki udvariatlan velünk, vagy mert saját magát is kínos helyzetbe sodorja azzal, hogy nincs tisztában az alapvető illemszabályokkal. Például papucsban klaffog az irodában, vagy rágót csócsál beszélgetés közben. De vajon szóvá tehetjük, ha ez bennünket zavar? Ha igen, akkor hogyan, hogy ne mi legyünk modortalanok?
Ha a vacsoraasztalnál ülve te is gondolkodás nélkül felkapod a telefonod, amikor a főnököd hív, nemcsak hibát követsz el, hanem illemszabályt is sértesz. Hogy mi ezzel a baj? Csupán csak az, hogy a fogorvosi székből se pattan fel senki, ha csöng a mobilja.
Kaktuszt ajándékba soha! A vágott virágot átadás előtt a selyempapírból ki! Páros számú virágot ne! Ezt a pár alapvető illemszabályt a legtöbben ismerjük. De vajon illik-e sárga virágot ajándékozni, férfinak szabad-e, mikor jó a vágott, és mikor lehet cserepes, és mit szimbolizálnak az egyes virágfajták azonkívül, amit a vörös rózsáról tudunk?