Tudja, hogy mit gondolnak az orvosok a hálapénzről?
Egy friss hazai felmérésből ez is kiderült, valamint az is, hogy ez már rég nem a háláról, hanem az előnyökről szól.
Egy friss hazai felmérésből ez is kiderült, valamint az is, hogy ez már rég nem a háláról, hanem az előnyökről szól.
A jó cipő és a fokozatosság alap, ráadásul ha fogyni szeretne, a felsőtestét is építenie kell. Szakértőnk megmondja, mire figyeljen még.
A 28 éves indiai nő úgy tudta, ikerterhes, orvosa csak a szülés megindításakor észlelte, hogy egy ritka rendellenesség miatt dupla méhe alakult ki, és mindkét méhben egy-egy magzat fejlődött.
Hátrányos helyzetű romákat készítenek fel az orvosképzésre egy új program keretében.
Új betegtípus létezik: aki aktívan olvassa a problémájával kapcsolatos internetes írásokat, és felkészülten megy el az orvosához. Az orvosi szakma alapvetően pozitívan ítéli meg az egészségüggyel kapcsolatos webes írásokat, ám alapvetően más tartalmat gondol hasznosnak, mint a laikusok.
Jó hírnevébe kerülhet egy fiatal orvosnak, ha túl lelkesen használja a Facebook-ot. A magánéletről közzétett információk ugyanis befolyásolhatják a páciensekkel meglévő kapcsolatot.