Ebben a magyar erdőben atomot tárolhattak a szovjetek: ma elhagyatottan áll a raktár
Kis-Moszkva fedőnéven emlegették csak a tótvázsonyi erdőben található atombunkert. A Veszprém vármegyei község mellett évekig rejtve folyt a katonai munka.
Kis-Moszkva fedőnéven emlegették csak a tótvázsonyi erdőben található atombunkert. A Veszprém vármegyei község mellett évekig rejtve folyt a katonai munka.
Aggasztó a hazai almahelyzet: noha még nincs hivatalos statisztika, a szakértők szerint Magyarországon még talán soha nem termett olyan kevés a gyümölcsből, mint idén.
Sokan úgy gondolják, hogy a szánkózás retró mozgásforma, pedig ez egyáltalán nem így van: most, hogy leesett az első hó, több helyen hódolhatunk a gyerekek és felnőttek által egyaránt kedvelt téli sportnak.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), valamint az Országos Magyar Vadászkamara szervezésében 2025. november 21-én megtartott, A rókáról objektíven című ismeretterjesztő konferencián a rókák által terjesztett humán alveolaris echinococcosis betegség terjedése is szóba került.
A miniotthonoknak számos előnye van, és ha tudatosan választjuk vagy tervezzük meg azokat, a legtöbb hátrány is jól kezelhető.
Egyre több időst érint az Alzheimer-kór Magyarországon, az esetszámok megduplázódtak az utóbbi évek során. A betegek gondozása nehézséget jelent a családoknak, de az ellátórendszernek is.
Magyar tájak, hegyek, folyók és települések: nem mindig könnyű helyesen leírni a nevüket. Tedd próbára a tudásod ezzel a kvízzel, neked sikerül-e.
A vadállomány túlszaporodása miatt a Vértesből kipusztult a kőhányási berkenye, egy fafaj, mely csak itt volt őshonos.
Egy ismeretlen, és egy eddig el nem ismert kullancsfajt fedeztek fel magyar, török és izraeli kutatók.
Az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint az év első felében 201 személyautó körözését indította el a rendőrség.
Kalandozz velünk Magyarországon ezzel a kvízzel, amelyben képek alapján kell beazonosítanod, melyik jellegzetes hazai tájon járunk.
A prémtenyészetekból kiszabadulva terjedtek el a nutriák Magyarországon még a múlt század elején. Jelenlétük gazdasági és ökológiai szempontból is problémás, azonban gyérítésük nehéz, mert a látványos állatok a lakosság támogatását élvezik.