Fejős Éva: A kislányom miatt is fontos nekem a környezetvédelem
Az ország egyik legismertebb írónője, Fejős Éva, aki az új regényével nagyon fontos küldetést is vállal.
Az ország egyik legismertebb írónője, Fejős Éva, aki az új regényével nagyon fontos küldetést is vállal.
Az már az első pár oldal után nyilvánvaló válik, hogy a műsorvezetőként híressé vált Lilu, azaz Kovalcsik Ildikó nem egy celebkönyvvel jelentkezett idén ősszel. A profi fotókkal és konkrét termékekkel teleszőtt, rózsaszín borítójú alkotás láttán az ember csak sóhajtana egyet, hogy „már megint…”. Ám most más a helyzet.
Gyakran hosszú lépésekben rohanunk keresztül a városon, futunk magunk után, kapkodva intézvén ügyes-bajos dolgainkat. Pedig nem kéne.
Egy olyan párkapcsolat, ahol a férfinak kevesebb a pénze, nagyon rossz kiindulópont – írja Dr. Várkonyi Andrea a nemrég megjelent És ezt lehet? – Jogod van jól lenni című könyvében. Itt a lehetőség tehát, hogy az ország egyik legbefolyásosabb nőjétől átemeljen néhány életvezetési tanácsot az életébe, aki úgy érzi. Például azzal kapcsolatban, hogy szerinte hogyan bánik élete nőjével az igazi férfi.
Léteznek olyan filmek, amelyeket szinte mindenki látott, és olyan könyvek, amelyeket szinte mindenki olvasott. Sokszor fejből is tudunk idézni ezekből az emlékezetes darabokból. De vajon felismerjük-e őket a kezdőmondataik alapján?
Már bárki beszerezheti Várkonyi Andrea És ezt lehet? – Jogod van jól lenni című könyvét, és megpróbálhat az ország egyik legbefolyásosabb nőjétől átemelni néhány tanácsot az életébe.
Már bárki beszerezheti Dr. Várkonyi Andrea És ezt lehet? – Jogod van jól lenni című könyvét, és megpróbálhat az ország egyik legbefolyásosabb nőjétől átemelni néhány életvezetési tanácsot az életébe. Ezúttal a szülőség témakörét bontogatjuk a pszichológus szemüvegén keresztül.
Jönnek a legenda memoárjai, amit halála előtt rögzített, mert elege volt abból, hogy boldog-boldogtalan életrajzi könyvet írt róla.
Lily Elbert 97 évével az egyik legidősebb ember, aki könyvet adott ki. A magyar származású asszony esetén azonban nem érdemes csodálkozni: élete szinte minden tekintetben rendkívüli.
A szót, hogy arcápolási rutin, az elmúlt pár évben ha akartuk, ha nem, meg kellett tanulnunk. Lilu már előbb is. Az, hogy a bőrápolás milyen fontos tevékenység, sejtszinten ivódott bele, édesanyja ugyanis adott az efféle dolgokra, így nem csoda, hogy felnőttként is ez irányba fordult az érdeklődése. Lilu először csak szépségápolási webshopot nyitott, most egy könyvben foglalta össze, hogyan ápoljuk az arcunkat egy olyan világban, amikor az úgynevezett skinfluencerek jóvoltából ömlik ránk az információ.
Egy előző listánkban a napjainkban legnépszerűbb pszichológiai témájú könyveket szedtük egy csokorba. Most megnéztük, melyek a legkeresettebb erotikus könyvek.
A legenda fotókkal illusztrált könyvet írt a számára oly meghatározó kilencvenes évekről, ami szerinte vízválasztó időszak volt, hiszen jelentősen felforgatta a szépség és a divat világát.