5 pszichós slágerkönyv, amit mindenki el akar olvasni
Kellenek-e nekünk pszichológiai témájú vagy önsegítő könyvek? Kellenek.
Kellenek-e nekünk pszichológiai témájú vagy önsegítő könyvek? Kellenek.
Angelina Jolie régóta szószólója az emberi jogoknak, és a legújabb vállalkozása, hogy mindenhova eljuttassa tudását, de főképp a fiatalokhoz. Nemrégiben tehát írt egy könyvet gyerekeknek, de most nem tipikus gyerekkönyvre kell gondolni, a történet inkább arról szól, hogy mindenki megismerhesse a jogait.
A könyvpiac egyik izgalmas újdonsága Pataki Ági nevéhez köthető. Magyarország első szupermodellje, aki 70 évesen is bomba jó formában van, születésnapjára könyvet írt az életéről. Nem az ő ötlete volt, rávették.
Leszbikus nőként speciális helyzetben voltam, amikor felfedeztem a szexualitást. Mivel másfél-két évtizeddel ezelőtt jóformán semmit nem lehetett hallani a nők közötti azonos nemű szexről, nem voltak fogódzóim (félelmetes érzés), ugyanakkor sokkal kevesebb káros hiedelmet kellett leküzdenem, mint másoknak. Később közvetlenül is tapasztaltam, hogy azok a szerelmeim, akik heteró kapcsolatokból jöttek, mennyi szorongást halmoztak fel magukban az ártalmas társadalmi tanítások miatt. Ezek elengedésében segít egy nemrég megjelent fantasztikus könyv, Emily Nagoski Úgy, ahogy vagy című munkája, amely tudományos alapokon, de színes metaforákon és történeteken keresztül, közvetlen stílusban vezeti be olvasóját az önfeledt szexualitás pszichológiájába. Minden nőnek ajánlom, és azoknak is, akik szexelnek velük.
2018. december 15. Az író Gerlóczy Márton szokásos thaiföldi alkotói útja helyett a szicíliai Sciclibe érkezik, hogy egy hónapot dolgozzon az apai felmenői történetét bemutató családregényen. Az Etna közelében egy DNS-teszt eredményére vár, amely alapján eldönti majd, kik is lesznek a könyve szereplői. Miközben a vér szerinti dédapja után nyomoz, egyre jobban belegabalyodik a családi hazugságokba. A legtöbbnek oka van, a fenntartásuk mégis megbetegítő. Hogyan lehet felszámolni őket? És milyen árat fizet érte, aki megpróbálja? A Fikció az elhallgatott közös múlt feltárására, az identitás újradefiniálására, a gyógyulásra tett bátor kísérlet. Grandiózus irodalmi vállalkozás, amelybe még most, az első résznél érdemes bekapcsolódni. Interjú az íróval.
1942-re a Hollandiában maradt zsidók helyzete annyira kétségbeejtővé vált, hogy édesanyák idegen házak ajtajában hagyták csecsemőiket, kisgyerekeiket abban bízva, a lakók majd befogadják őket. Az ellenállási hálózaton keresztül is több ezer gyerek került új családokhoz. Köztük Hesseline de Jong-Sapiro, aki a mai napig, közel 90 évesen is őrzi azt a szívszorító levelet, amelyet anyukája küldött vele, mikor útjára bocsátotta az ismeretlenbe. Lien életéről és megpróbáltatásairól unokaöccse, a Shakespeare-kutató Bart van Es készített felkavaró dokumentumregényt. A Hiányos fénykép felejthetetlen mű, nem véletlen, hogy 2018-ban olyan erős vetélytárssal szemben is el tudta nyerni a Costa-díjat, mint Sally Rooney Normális emberek című nagy sikerű könyve.
Ságodi Hajni és nővére, Horváth Ria egyedülálló könyvekkel jelentek meg a piacon. A kamaszoknak szóló kiadványok önismereti és személyiségfejlesztő témáit a coaching módszereivel és az agykutatás legújabb felfedezéseit felhasználva írták meg két korosztálynak: az Első ÉN térKÉPem kötetet 10 éves kortól ajánlják, Az ÉN térKÉPem pedig 16 éven felülieknek szól.
Üvegfal címmel jelent meg Dobray Sarolta író, újságíró első regénye. A bántalmazó párkapcsolat alakulását férfi- és női nézőpontból, a bántalmazó és a bántalmazott olvasatában, mindkét irányból, sallang és kendőzés nélkül bemutató munka egyszerre lebilincselő olvasmány és megdöbbentően pontos riport az emberi kapcsolatok egy sajátos típusáról: arról szól, milyen apró lépéseken át vezet az út oda, ahol már nem ismerünk saját magunkra.
Késő szocialista „lábvíz”, ’80-as évek vége. Kádár uralma gyengül, de még működik a besúgórendszer, történnek házkutatások. Egyre aktívabb az ellenzék. Készülnek a röplapok, a szamizdat kiadványok, forgatja videóit a Fekete Doboz, zúgnak a Kontroll Csoport dalai. Egy „furcsa, tébollyal telenőtt” kertbe fiatal lány érkezik, hogy az ott élő idős testvérpárnak segítsen. A két nő a II. világháborútól kezdve rengeteg mindent megélt. Mit lehet tanulni tőlük? Miért kell ismernie a múltat annak, aki jobb jövőt szeretne? Nemrég jelent meg Finy Petra erős atmoszférájú, izgalmas írói megoldásokat felvonultató regénye, a Kerti szonáta. Interjú a szerzővel.
A Pertu 2010-es megjelenése óta Szvoren Edinát a kortárs magyar irodalom egyik legjobb írójaként tartják számon. Legutóbbi, Verseim című könyve két éve a Libri irodalmi díjat is elnyerte. Idén nyáron jött ki az ötödik kötete, sokak szerint az eddigi legjátékosabb. A Mondatok a csodálkozásról nemcsak abszurd helyzetek bemutatásával és hétköznapi részletek felnagyításával ejt ámulatba minket, hanem azzal a rengeteg ötlettel, nyelvi megoldással, humorral is, amit fel lehet fedezni benne. Mik azok az Ohrwurmok? Hogyan lehet rövidebb szövegekkel berántani az olvasói képzeletet? Mi az írói tevékenység kulcsmomentuma? Interjú a szerzővel.
Ha tartanál tőle, hogy kihalóban vannak a könyvek, ne tedd! Egy friss felmérés szerint virágzik az olvasás kultúrája, szeretjük a könyveket kézbe venni, elcserélni, gyűjteni, újraolvasni.
Kipróbálta magát a táncban, az éneklésben, sőt, a pantomimben is, de végül a regényírásnál kötött ki. Azóta tizenöt könyve jelent meg, de az Utóirat: Szeretlek még mindig napjaink egyik legnépszerűbb szerelmi története.