25 kórházban van látogatási tilalom az influenzajárvány miatt
Már 25 kórházban van látogatási tilalom az influenza járvány miatt az ÁNTSZ honlapján szereplő legfrissebb lista alapján.
Már 25 kórházban van látogatási tilalom az influenza járvány miatt az ÁNTSZ honlapján szereplő legfrissebb lista alapján.
A kislány arról vált híressé, hogy visszautasította az életmentő szívműtet.
A császáros szobatársunk sajnálja, hogy nem lett szülésélménye. Ketten győzködjük, hogy higgye el, a hüvelyi szülés sem mini orgazmus, mi már csak tudjuk, mindketten a másodikat szültük.
Nem számítottam arra, hogy a megérdemelt vakációm úgy kezdődjön, hogy jó pár napon át egy budapesti kórház belgyógyászatának vendégszeretetét élvezem zöld arccal.
A gyerek két és fél hónapos, és a hathetes csípőkontrollra megyünk. Nem, nem az én hülyeségem – három-négyhetes korában szóltak, hogy majd menni kell, aznap odatelefonáltam, mára kaptam időpontot.
A hagyományos, kézzel írt karszalagok helyett vonalkódos címkékkel látják el az újszülötteket az angliai Kettering General Kórházban.
Nem mindegy, mely napszakban jön világra az újszülött – egy holland vizsgálati eredmény szerint ugyanis az éjszaka született babák közül többen szorulnak intenzív ellátásra.
Az elegáns night klubra emlékeztető magánkórház szülészetén a természetesség jegyében hagyják vajúdni és szülni a kismamát.
Onnan indult, hogy az idősödő orvos, akihez akkor már majd tíz éve jártam, és először mutatta ultrahangon az első gyerekemet, aggódó arccal vizsgálni kezdte a naptárát a 16. hetemnél.
Kis híján súlyos tragédiával végződött és majdnem két életbe került egy szülés Olaszországban, mert két szülészorvos nem értett egyet abban, hogy hogyan vezessék le a szülést, és vitájuk verekedésig fajult.
Gyermekorvosként dolgozom, és a tapasztalataim azt mutatják, hogy az anyai ösztön csak a betegség felismerésében segíthet, abban, hogy mit kell tenni a gyerekkel betegség esetén, már nem feltétlenül.