Rákot okozhat ez az orvosi vizsgálat
Egy friss tanulmány szerint kockázatosak és veszélyesek lehetnek a CT (számítógépes tomográfia) vizsgálatok.
Egy friss tanulmány szerint kockázatosak és veszélyesek lehetnek a CT (számítógépes tomográfia) vizsgálatok.
A hajón süllyedés közben is dolgoztak a hős mérnökök: a Titanic utolsó titkait árulhatja el a mélyben fekvő roncsok új vizsgálata.
Egy tanulmány szerint Stonehenge megépítésének egyik célja az lehetett, hogy egyesítse a környező területeken élő népcsoportokat.
A hirtelen szívleállás túlélési aránya igen kicsi, mindössze csak 10 százalék. Éppen ezért van különösen fontos jelentősége annak az új kutatásnak, amely rámutatott arra, hogy egy egyszerű vizeletteszt segítségével már fiatal felnőttkorban kiszűrhető, ha valakit szívmegállás fenyeget.
Hosszú idők óta foglalkoztatja az emberiséget, hogyan tudna ide-oda utazni az időben, akár úgy, hogy visszamegy a múltba, akár úgy, hogy időt nyer magának. Az idő örök talány marad számunkra. Misztériuma különös jelentőséggel bír napjainkban, amikor milliók küzdenek az idő ellen, vagy talán épp érte, hogy minél lassabban öregedjenek meg.
Amikor az egészséges táplálkozásról esik szó, szinte azonnal a gyümölcsök és a zöldségek jutnak eszünkbe. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogy közülük is melyiket részesítjük előnyben.
Bár az antidepresszánsokat gyakran írják fel szorongásra és depresszióra, sokaknak okoznak kellemetlen mellékhatásokat, például gyomorpanaszt, fejfájást vagy épp álmosságot. Nemrég kiderült, hogy az említetteken túl a demencia esélyét is megnöveli.
A CIA egy kiszivárgott titkos jelentése említést tesz nemcsak arról, hogy az amerikaiak is keresték a legendás frigyládát, de arról is, hogy meg is találhatták.
Igen sok párkapcsolatban eljön az a pont, amikor a felek úgy érzik, nincs értelme együtt folytatni, emellett olyan is előfordulhat, hogy a kapcsolat végéről egyáltalán nem akarunk tudomást venni. Hogy pontosan mikor érdemes a szakításon gondolkodni, abban a tudomány is segíthet.
Rézsiklókat vizsgáltak a magyar kutatók, mert attól tartottak, hogy Magyarország legveszélyeztetettebb mérges kígyóját fenyegethetik.
Áttörést jelenthet a mezőgazdaságban a magyar kutatók atkavizsgálata.
A pletyka hatással van a szimpátiára, egy új tanulmány kimutatta, hogy az aggodalomnak álcázott pletyka rontja a hírnevet, miközben védi a pletykálót.