Teszteld a megfigyelőképességed: hány kocka van a képen?
Nézd meg jól ezt a kék kockákból álló alakzatot! Elsőre talán egyszerűnek tűnik, és rögtön rávágnád az eredményt, de a képrejtvények lényege pont ez a fajta megtévesztés.
Nézd meg jól ezt a kék kockákból álló alakzatot! Elsőre talán egyszerűnek tűnik, és rögtön rávágnád az eredményt, de a képrejtvények lényege pont ez a fajta megtévesztés.
Első pillantásra ez a kockás feladvány teljesen egyértelműnek tűnik, hiszen az egyik négyzet világos, a másik sötét. Azonban amit látunk, az egyáltalán nem biztos, hogy a valóság.
Első ránézésre ez a kockás fejtörő egyszerűnek tűnik, hiszen mindannyian ismerjük a hagyományos, sima rácsos mintákat, ám ne hagyd, hogy az első benyomás megtévesszen!
A már régóta világhírű Rubik-kockának több mint fél évszázadot kellett megérnie ahhoz, hogy immár ne csak a föld egyik leghíresebb magyar logikai játéka legyen, hanem az egész univerzumé. Ugyan már közel félmilliárd példány is elkelhetett a bűvös kockából bolyónkon, azon kívül még egy sem jutott, egészen mostanáig.
Egyre több autista, ADHD-s gyerek és felnőtt él a világban. A neurodivergenciával foglalkozó szakemberek szerint ezek az állapotok nem betegségek. Miért fontos, hogy ezt mindenki belássa?
Ha te is azok közé tartozol, akik csak a piros, citrom, narancs, kék, zöld és fehér matricák szisztematikus átragasztásával tudják kirakni a Rubik-kockát, az alábbi fantasztikus teljesítmény még akár frusztráló is lehet, pedig bámulatos.
Az első kockacukor készítésének története legalább olyan édes, mint a világ máig legnépszerűbb ízesítője. Feltalálója ugyanis nem más, mint egy gondoskodó férj, aki felesége testi épségéért aggódva formálta szögletes darabokra az addig hatalmas, hófehér toronymagas cukorsüvegeket.
Közeleg a jó idő, most már nem kell vastag nadrágban járni, adunk is pár tavaszváró öltözködési tippet.
Hála a Louis Vuittonnak, divatba jönnek a fekete-fehér nagykockás blúzok és ruhák. Egyelőre még csak külföldről öltözhetünk rajtzászlónak.
A savanykás ribizli és a tejbegrízzel könnyített vajkrém miatt kánikulában is jóleső süti, ami behűtve a legjobb!
A hasonlóság miatt még hajba kaphat a két divatház.
Velencébe is megérkezett a modern építészet, de a helyiek kibuktak rajta. Ön szerint igazuk van?