A drogosok korán halnak
„Quem di diligunt, adolescens moritur” – a latin mondás szerint fiatalon hal meg, akit szeretnek az istenek.
„Quem di diligunt, adolescens moritur” – a latin mondás szerint fiatalon hal meg, akit szeretnek az istenek.
Az olasz tinédzserek alkoholproblémái után végre a magyar fiatalok ivási és dohányzási szokásait is feltérképező felmérés készült, amelyből az derül ki, hogy minden harmadik magyar középiskolás issza le magát legalább havonta egyszer annyira, hogy nem tud hazamenni és nem emlékszik, mi történt vele.
Olvasónk, Vierre összefoglalta, milyen hatásai vannak a marihuánának, miért próbálják ki és használják kamaszok ezrei, valamint megnyugtatja az aggódó anyukákat: szerinte nem kell megijedni, ha a kamasz időnként elszív egy-egy füves cigit.
A drogot használó várandós nők problémája nem egyszerűen egészségügyi, hanem társadalmi probléma, amely elől a szakma nagy része is elzárkózik - mondta Rigó János, a Semmelweis Egyetem I.
Milyen rövid- és hosszútávú hatásai vannak a speednek, milyen jelekből következtethet arra a szülő, hogy a gyereke speedet használ és mi a teendő ebben az esetben.
Amerikai kutatók szerint nagyobb valószínűséggel kábítószereznek azok a tizenévesek, akik hét óránál kevesebbet alszanak éjszakánként, mint azok, akik ennék többet.
Bár a felmérések szerint még kevés magyar tizenéves használja, Nagy-Britanniában már a negyedik legnépszerűbb drog a 2007-ben felfedezett mefedron.
Betiltják Nagy-Britanniában a mefedron nevű, eddig legális partidrogot, amit a hatóságok "B" kategóriájú kábítószerré minősítenek - közölte hétfőn a brit belügyminiszter.
Egy felmérés szerint Szolnokon már a hatodik osztályosok között is van, aki találkozott valamilyen droggal, a középiskolások 40 százaléka pedig túl van az első ilyen élményen.
Mit tegyen a felelős anya, ha drogot talál a lánya fiókjában? Csapjon patáliát? Hallgasson és figyelje a jeleket?