„Quem di diligunt, adolescens moritur” – a latin mondás szerint fiatalon hal meg, akit szeretnek az istenek.
„Quem di diligunt, adolescens moritur” – a latin mondás szerint fiatalon hal meg, akit szeretnek az istenek. Egy amerikai kutatás szerint nem kell ehhez feltétlenül az istenek kegyeltjének lenni, sokkal kevesebb is elég hozzá. Alkohol és kábítószer. Na persze, a régi lejárt (lejárt?) lemez: az alkohol öl, butít és… A kábítószer is… Egy kutatás azonban éppen azt mutatja, hogy nem mindenki olyan „szerencsés”, hogy kivárhassa, míg egy ilyenfajta betegség lassan és módszeresen végez vele.
A Journal of Adolescent Health egyik számában mostanában közreadott felmérésben 870 fiatal életét kísérték figyelemmel sok éven keresztül. A felmérés kezdetén 12 és 18 év közötti fiatalok közül összesen 21-en haltak meg már nagyon korán, átlagosan 25 éves korukban. Az alkohol- és kábítószerfogyasztó fiatalok között különösen nagy volt a halálozás aránya, a fiúk esetében például 10 százalék, ami messze felülmúlja a korcsoportra vonatkozó általános statisztika halálozási rovatában szereplő számokat. Amerikai felmérésről lévén szó, az afro-amerikaiakra vonatkozó adatokat külön is elemezték, és még riasztóbb adatot kaptak: a piás és/vagy drogos fekete fiúk 23 százaléka (vagyis minden negyedik-ötödik fiatal!) halt meg már nagyon korán.
A halálokok sorában közlekedési baleset éppen úgy szerepelt, mint drogtúladagolás és öngyilkosság, de voltak többen, akik gyilkosság áldozatává váltak. Vagyis kivétel nélkül olyan okokra derült fény, mely mögött – ilyen vagy olyan formában – a kábítószer és az alkohol állt, akár úgy, hogy az alkohol hatására nem jól mérte fel a fiatal a közlekedési helyzetet, ami az életébe került, akár úgy, hogy drogüzérként vagy -futárként olyan társaságba került, ahol a gyilkosság a konfliktusok megoldásának elfogadott és mindennapos módja. A drogtúladagoláson és az öngyilkosságon nem sok magyaráznivaló van.
Kiderült az is, hogy nem feltétlenül a tudatlanság sodorja a fiatalokat arra az útra, amiről sokszor már nincs visszatérés, hiszen az érintettek többsége már jó előre tisztában volt a veszélyekkel, és volt közöttük olyan is, aki egyenesen úgy nyilatkozott: biztos benne, hogy néhány éven belül meg fog halni. De hát nem a Harlemben élünk, ezek pedig szélsőséges esetek – mondhatja bárki, és valószínűleg igaza is van. No meg a katona is csak úgy tudta ép ésszel átvészelni a háborút, ha minden percben meg volt győződve arról, hogy őt, pont őt biztosan elkerüli az ellenség golyója. Nekem viszont az jutott eszembe, hogy nem kell kábítószerbandába keveredni ahhoz, hogy a drog és alkohol olyan társaságot „jelöljön ki” egy kamaszgyerek számára, ahol egészen más célok és értékek érvényesülnek, mint amit mi helyesnek és követendőnek tartunk. Már ha vannak ott célok és értékek egyáltalán…
Igen, ezek tényleg szélsőséges esetek. Mégis eljátszom a gondolattal, mit tennék és hogyan oldanám meg, ha az én gyerekeim kerülnének hasonló helyzetbe. Nem tudom rá a választ. Csak reménykedem, hogy segítettünk nekik idejekorán kiismerni az ellenséget, és éveken át gonddal, odafigyeléssel, szeretettel építettük és jó mélyre ástuk a magunk kis lövészárkát, úgyhogy minket, éppen minket nem találnak el a lövedékek.
huhhh
