Szeretsz olvasni? Akkor itt az idő, hogy leteszteld a tudásod arra vonatkozóan, hogy felismered-e kedvenc világirodalmi regényhőseid a tesztünkből!
Interjút adott a Tunyogi Pedagógiai Szakszolgálat intézményigazgatója, Juhász Éva Petra. Korai fejlesztéssel foglalkozó intézményük gyerekbarát módszeréről, meglepő statisztikáikról mesélt. Két anyuka is megosztotta élményeit, tapasztalatait a Tunyogi Gyógyító Játékterápiáról.
A kötelező olvasmányok és a memoriterek fogalma nem feltétlenül csak pozitív emlékeket idéz fel bennünk, de az biztos, hogy egykor mindannyiunknak volt hozzájuk köze, és jobb esetben még egy-két kedvencünk is akadt köztük. Lássuk, te felismered-e, melyik idézet melyik műből való. Töltsd ki kvízünket!
Ha igen, könnyen elboldogulnál az átkosban.
Kibővítik a szolgáltatások körét, ami azt jelenti, hogy játékokkal bővítik alapvető tartalomkínálatukat.
Szinte nem is hallanak minket az elmélyülten vagy éppen felszabadultan játszó gyerekek. Vajon miért?
Nagy tévhit, hogy hintázni csak féléves vagy egyéves kor után tudunk. Már az anyaméhben ringatózva fejlődünk, ennek hatása pedig egész életünket végigkíséri.
A gyerek szabad játéka segít megérteni a történéseket, begyakorolni az elvárt viselkedésmintákat, és feldolgozni a saját élményeket, érzelmi reakciókat. Mindezt egy olyan nyelven, ami a felnőtt gondolkodásmódnak nem mindig lesz logikus és érthető.
A minket érő ingerek és a rájuk adott válaszaink között létezik egy tér. Egy tér, amelyben hatalmunkban áll dönteni, hogyan reagálunk. Ebben a választásban rejlik a fejlődés és a szabadság lehetősége – mondja a pszichológiatörténet egyik kiemelkedő egyénisége, Viktor Frankl. Igen ám, de a hétköznapjaink során hajlamosak vagyunk belecsúszni abba, hogy az ingerek, feladatok, tevékenységek és az elvégzésük közti tér leszűkül. Robotpilóta-üzemmódra kapcsolunk, automatikusan tesszük a dolgunkat, közben mégis úgy érezzük, egy helyben toporgunk, nincs időnk semmire, nyomorgunk a saját életünkben. Reaktívak vagyunk, de sohasem proaktívak, a felszínen maradunk, de nem tudunk kezdeményezni. Hogyan lehetne tágasabbá tenni a létezésünket?
Alapvető elképzelésünk, hogy a férfiak nem értenek a gyerekekhez. Nem vigyáznak rájuk eléggé, nem figyelnek oda a balesetveszélyekre, túl vadul birkóznak velük és túl magasra dobják – egyáltalán: dobálják – őket. No de miért lenne kötelező úgy játszaniuk velük, mint ahogy az anyák teszik?
A kisgyerekekben olykor idő előtt kialakul annak félelme, hogy elveszítik a szüleiket. Élénk fantáziájuknak és a világ működéséről szerzett kevés tapasztalatuknak köszönhetően rémisztő összefüggéseket tudnak alkotni. A szülők megnyugtató szavai ilyenkor rendszerint kevésnek bizonyulnak. A kellő érthetőség és a hatékonyság érdekében még inkább az ő nyelvükön kell beszélnünk. Ehhez pedig a fantáziánkra lesz szükség.
Egy kis testvér érkezése nagyon sok változást hoz az elsőszülött gyerek életébe. Még ha mesélnek is neki a szülők (ami nagyon fontos), és igyekeznek a legtöbbet megtenni azért, hogy felkészítsék az újonc jövetelére, a „nagy” elképzelése akkor is sok helyen fog ütközni a valósággal.
