25 kórházban van látogatási tilalom az influenzajárvány miatt
Már 25 kórházban van látogatási tilalom az influenza járvány miatt az ÁNTSZ honlapján szereplő legfrissebb lista alapján.
Már 25 kórházban van látogatási tilalom az influenza járvány miatt az ÁNTSZ honlapján szereplő legfrissebb lista alapján.
Akik gyerekkorban kóstoltak bele az alkoholba, gyakrabban lettek alkoholfüggők, mint azok, akik csak fiatal felnőttként ittak először.
A terhesség alatti bagórágás kambodzsai hagyománya veszélyezteti az anya és a baba egészségét is.
Országszerte már legalább hat helyen nyílt olyan oltópont, ahol kismamák kaphatják meg ingyen az újinfluenza elleni védőoltást.
Az Evie Christine Rose Morgan névre keresztelt kislány 26 órás vajúdást követően császármetszéssel született.
A bíróság által meghallgatott orvosszakértő szerint a tervezett otthon szülésnek kockázatai lehetnek, a kivérzés pedig közvetlen életveszélyes állapotot idézhet elő.
Szomorú eredményre jutott az idei fogászati roadshow: a megvizsgált magyar gyerekek csupán húsz százalékának egészségesek a fogai
Az olyan klasszikus játékok, mint a Monopoly vagy a Lego lehetnek a legsikeresebbek az idén a brit karácsonyi piacon.
Telefonon adott instrukciókkal vezette le a szülést egy mentésirányító hétfőn hajnalban a Balaton közelében.
Nem alkalmas a kisgyermekek és a terhes nők oltására az új influenza elleni oltóanyag az Infektológiai Szakmai Kollégium szerint.
Magyarországon is forgalomba került a lisztérzékeny gyerekekre veszélyes osztrák bébiétel, tájékoztatták a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatalt.