Kipróbáltuk: a Gyerek Sziget felnőttnek is jó buli
Óriási tömeg nélkül, kevés sorbaállással lehet kúszni, mászni, leugrani, elkészíteni, kipróbálni, vezetni, simogatni. Jó buli, anyagi csőd nélkül.
Óriási tömeg nélkül, kevés sorbaállással lehet kúszni, mászni, leugrani, elkészíteni, kipróbálni, vezetni, simogatni. Jó buli, anyagi csőd nélkül.
Tánc, zene, utcaszínház és belga sör: nagyjából így lehetne jellemezni a hétvégét, amit az eheti kínálatból összeállítottunk nektek. Ivás, tánc és buli: valószínűleg senkit sem kell sokáig győzködni, hogy adja be a derekát.
Ha még mindig kételkednél, hogy a szeptember alapvetően jó dolog, akkor vess egy pillantást erre az ajánlóra. A nyár után újraéledő színházak premierjei csak jót ígérnek, és ha szabadtéri kultúrtüntetésre készülsz, ahhoz is adottak a körülmények. Miss Saigon, Mundruczó és ZP-demonstráció a Quimby-vel.
Az egyre inkább őszre emlékeztető nyár sem szabad, hogy eltántorítson a kimozdulástól: épp itt az ideje, hogy a sok szabadban flangálás után egy kicsit visszatérj a zártabb – úgymint mozi, színház, pince – helyszínek díszletei közé. Persze a fesztiválokkal is lehet próbálkozni, mi most mégis a koncertekre és filmekre fókuszálunk.
Isteni partilehetőségekkel van tele ez a hétvége is, de olyanok is akadnak, amelyek a család minden tagját kielégíthetik. Debrecenben a Nagyerdő fái alatt pöröghetsz, a Lupa Feszten íjazhatsz és a Bikinire rázhatod, Csopakon pedig felmérheted, milyen is a jó fröccs.
Hőségriadó ide vagy oda, ezúttal sem foszthatjuk meg magunkat a hétvége kínálta lehetőségektől. Sok olyan szabadtéri program akad, amely alkalmat ad a hűsölésre: hazai és külföldi ínyencségeket is kínál ez a két nap.
A tanévzárást élő állatokkal és rajzfilmfigurákkal ünnepelheti a család, a Gödöllői Királyi Kastélyban pedig saját bőrödön tapasztalhatod meg, milyen egy barokk kori vigalom. Hétvégi ajánló.
A kollektív örömködés és a közös kulturálódás a hétvége fő csapásiránya: a filmszemle mellett péntek este 9 kulturális intézetben éjszakázhatsz, a Kelet szerelmesei pedig hastáncosokban, selyemkelmékben és fűszeres ételekben dúskálhatnak.
Kulturális és szabadtéri program terén egyaránt erős hétvégének nézünk elébe: ekkor zajlik a világhírű színésznőket felvonultató Spanyol Filmhét, a legjobb vidéki előadásokat bemutató Rivalda Fesztivál, a Corvinus Egyetem arborétumában és a Vasúttörténeti Parkban pedig a növényeknek és a bringázásnak hódolhatunk.
A zenei kínálat különösen gazdag ezen a hétvégén, ezért ajánlónkban most leginkább a muzsikára koncentrálunk. A tombolós koncertek mellett ráadásképp a Titanic Filmfesztivál is tartogat egy igazán különleges, zenei témájú filmet. Ereszd el a hajad!
Zenekarok és előadások garmadája a Pesti Broadwayn, lenyűgöző orosz vízicirkusz és tavaszi designvásárok várnak a hétvégén. Sőt, az épített motorok és autók találkozója is most zajlik. Hétvégi ajánló.
A hétvégén tárt kapukkal vár mindenkit a szentendrei Skanzen, ahol a böjti hétvége ellenére is jóllakhatunk. A Gödörben többek közt a 30Y-ra és a Vad Fruttikra rázhatunk, sőt, Budapest utcáin egy bűntény játékos felderítésére is lehetőségünk nyílik.