Biofeszt a Velencei-tó partján és állatos tanévzáró

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tanévzárást élő állatokkal és rajzfilmfigurákkal ünnepelheti a család, a Gödöllői Királyi Kastélyban pedig saját bőrödön tapasztalhatod meg, milyen egy barokk kori vigalom. Hétvégi ajánló.

Enyhülő kánikula és tanévzárás: e kettő jegyében igazán tetszetős hétvégének nézünk elébe: jutalmazd meg magad és a gyerekeket is.

Időutazás Gödöllőn

Ezen a hétvégén nem csak a Gödöllői Királyi Kastély épülete, hanem az oda szervezett egésznapos eseménysorozat is megmutatja, milyen lehetett egy nap az udvar fénykorában. Június 12-én, vasárnap egész napos barokk kori vigadalommal várják a látogatókat: az Antal-napi vigasságot a gödöllői Barokk Év részeként rendezik meg, ahol a hangulatot korabeli ruhákba öltözött szereplők, barokk vásári forgatag, sok ingyenes program és ínycsiklandó vásári falatok alapozzák meg.

10 órakor díszőrség-váltással nyitják meg a kastély kapuját és a barokk kori uradalom lakói köszöntik a vendégeket a díszudvaron. Emellett gyerekeknek szóló tárlatvezetések, meseelőadások, gyermekfoglalkozások is lesznek, de érdemes egy pillantást vetni a kastély felújított parkjára is, ahol lovas- és vadászattörténeti bemutatókon is részt vehetünk. A nap végére a látogatók teljes képet kaphatnak arról, hogyan zajlott az élet a kastélyt építtető Grassalkovich I. Antal idejében.

Scooby-Doo és élőállatos tanévzárás

Bár minket, felnőtteket a tanévzáró ténye már nem különösebben kavar fel, azért a gyerekeinknek érdemes családilag is emlékezetessé tenni ezt a várva várt pillanatot. Erre tökéletes alkalom a Boomerang gyerekcsatorna és a Rex Kutyaotthon minden nemében „állatos” tanévzáró gyereknapja, ahol június 11-én, szombaton élő állatokkal és a mesékből jól ismert kedvencekkel egyaránt találkozhatunk a Rex Állatszigeten (Bp. IV. kerület, Óceánárok utca 33.).

A tévés csatorna népszerű hősei, például Scooby-Doo vagy Garfield mellett magyar őshonos háziállatok, baromfiudvar, kisállat-simogató, pónihintó, állat-örökbefogadási lehetőség, kutyás bemutatók, ügyességi, logikai versenyek, Boomerang-kalandpark, kézműves programok és ajándékok várják az állat- és rajzfilmrajongó családokat. A rendezvényen többek közt az Alma zenekar, a Kolompos együttes, Ricsi bohóc, Huzella Péter és a NemAdomFel együttes lép fel, a nap házigazdája pedig R. Kárpáti Péter színészművész lesz. A rendezvényen a gyerekek Király Pétertől, a Rex Alapítvány alapítójától egy interaktív játék keretében megtanulhatják, hogyan is háziasították őseink a kutyát és hogy mi minden kell ahhoz, hogy valaki felelős állattartó lehessen.

Biofeszt Gárdonyban

Ezen a hétvégén sem maradhat kielégítetlenül az egészséges életmód iránti olthatatlan vágyunk, ennek jegyében rendezik meg a gárdonyi Sport Beachen június 10-12-ig a Biotár Országos Öko Expo és Bio Fesztivált. A környezetvédelem, fenntarthatóság és egészségtudatos életszemlélet mellett az idei évben kiemelt hangsúlyt fektetnek az önkéntességre is, amire mind a vállalatok, cégek, mind a magánemberek figyelmét szeretnék felhívni. A program keretében köztéri játékokat építhetsz PET palackból, amelyeket gyermekintézmények számára ajánlanak fel, de a rászoruló családok számára papírtüzelőt is készíthetsz.

Persze nem lesz hiány biopiacban sem: zöldségeket, gyümölcsöket, fűszereket, ételeket, italokat kínálnak, emellett a megújuló energiaforrásokról is láthatunk bemutatót. A zöldjárművek kiállítása a fiúkat nyűgözheti majd le, a gyerekkoncertek mellett pedig ruhát is csereberélhetsz. Az sem gond, ha éppen a saját egészséged érdekel: az egészségvédelmi szűrőkamionban 21 ingyenes, átfogó egészségügyi szűrést végeznek el.

Roma virtus a Gödörben

Június 6. és 12. között egy igazán temperamentumos eseménynek is tanúi lehetünk: ekkor zajlik ugyanis a Gödörben az immár ötödik alkalommal megrendezett roma összművészeti fesztivál, az Athe Sam!, ami annyit tesz: „Itt vagyunk!”. Ez a két szó magában rejti az egyhetes fesztivál lényegét: az ezerarcú cigány kultúra megannyi művészeti ágban és magas színvonalon mutatkozik be romáknak és nem romáknak.

A fesztivál célja, hogy a művészet eszközeivel teremtsen kereteket az interkulturális párbeszédnek, hozzájáruljon a hétköznapi félreértések csökkentéséhez és az emberi méltóság tiszteletben tartásához. Pénteken este Kathy Horváth Lajos és zenekara, Rományi Rota és a Khamoro, vasárnap, a zárónapon pedig a Romano Glaszo, a bolgár Sofi Marinova és a Parno Graszt mutatja meg, milyen az igazi roma virtus.

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.