Nagy könnyítést kaptak, akik felújítanák az otthonukat
Kibővítették azoknak a körét, akik hozzájuthatnak az otthonteremtési támogatáshoz, mivel a pályázati feltételekből kihúzták az egyik megkötést.
Kibővítették azoknak a körét, akik hozzájuthatnak az otthonteremtési támogatáshoz, mivel a pályázati feltételekből kihúzták az egyik megkötést.
A kimutatások szerint sokan hiteltörlesztéseikre fordítják a 13. havi nyugdíjat.
Egyre többen keresik a 10 milliós vagy annál is nagyobb összegű személyi kölcsönöket – pedig tavaly még jóval többen voltak, akik maximum 3-4 millió forint hitelt szerettek volna felvenni.
A gyermekes családok számára idén is elérhető lesz az az állami támogatási forma, amely esetében 2 gyerek után 1 millió, 3 gyerek után 4 millió forint összegben csökkenthető a fennálló lakáshitel-tartozás.
Újabb trükkel vernek át a csalók, ezúttal még nagyobb bajt okozhatnak: akár kölcsönt is felvehetnek a nevedben.
A kkv-hiteleket érintő kamatstopot április elsejével vezetik ki.
Felélénkült a lakáshitelek iránt érdeklődők száma, utoljára nagyjából másfél évvel ezelőtt vettek fel ilyen összegű kölcsönt a magyarok.
Alkér Orsolya családi és gyerekpénzügyi szakértő szerint a legtöbb szülő észrevétlenül szegénységre neveli a gyerekét. Sokan azt hiszik, egy persellyel és annak hangoztatásával, hogy a pénz nem boldogít, meg lehet tanítani a gyerekeket arra, hogyan bánjanak jól a pénzzel. A befektetésekkel is foglalkozó szakember szerint nagy hibát követünk el azzal, ha nem készítjük föl a gyerekeket arra, hogy felnőttként jó pénzügyi döntéseket hozhassanak meg.
A csok plusszal élve elkerülhető az ingatlanvásárlás után kiszabott illeték megfizetése, így jelentős összeget lehet megspórolni.
Aki tavaly januárban vett fel egy átlagos lakáshitelt, és most újra cseréli a kölcsönét, jókora összeget faraghat le törlesztőrészletéből.
A Ford meglehetősen drasztikus módszerrel kezelte volna egy tavalyi szabadalmi kérelem szerint a bedőlt autóhiteleket.
Nem lehet elég hamar elkezdeni a fiatalok pénzügyi tudatosságra nevelését, ennek a nevelésnek pedig része, hogy megtanítjuk, hogyan érdemes tekinteni egy hitelre, és mit várhatunk ettől a pénzügyi eszköztől.