A titkos nyelvek évszázadok óta segítik a különböző közösségeket abban, hogy kívülállók ne értsék meg a beszélgetéseiket. Oroszországban azonban létezik egy kifejezetten érdekes nyelvi rendszer, amely a bűnözői világból indult, majd a Gulag táborokon keresztül milliókhoz jutott el – és ma is él egy bizonyos formában.
Ha van város a Földön, ami „a világ legszomorúbb helye” címre pályázhatna, Vorkuta minden bizonnyal a lehetséges győztesek között lenne. Az északi sarkkörön túl, Szibéria egyik eldugott szegletében található település elsősorban a történelemnek köszönheti kétes hírnevét: 1931 és 1957 között kétmillió fogoly sínylődött itt embertelen körülmények között, akik közül sokan soha nem térhettek haza.
Feltárta a világ előtt a szovjet kényszermunkatáborok szörnyűségeit, majd távollétében kapott Nobel-díjat mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse, Alekszandr Szolzsenyicin, aki a kényszermunkatáborból szabadulva három évet kényszerlakhelyen is élt, írásait ezalatt egy üvegbe zárva ásta el. Az író ma lenne 102 éves.
A Gulagon a férfiakat és a nőket elkülönítve, külön lágerben tartották fogva, de a drótkerítés és az őrök sem akadályozhatták meg a kapcsolatok kialakulását. Károly és Mária 1950-ben látták meg egymást egy vorkutai táborban, és hazaérkezésük után több mint ötven évig éltek házasságban.
Több száz kilométerre a lakott területektől, a rettenetes szibériai időjárási körülmények között a Gulag rabtelepeiről szinte lehetetlen volt megszökni. Az egykori rab, Balogh László azon kevesek közé tartozott, aki mégis többször megpróbálta.
