Emberkísérlet: egy hétre félretettem a telefont
Észre sem veszi az ember, hogy milyen hamar a telefonja függőjévé válik. Hogy milyen egy hét nélküle? Tettünk egy kísérletet: szerzőnk kipróbálta.
Észre sem veszi az ember, hogy milyen hamar a telefonja függőjévé válik. Hogy milyen egy hét nélküle? Tettünk egy kísérletet: szerzőnk kipróbálta.
Decemberben lesz nyolc éve, hogy Bajcsi Norbert nemet mondott húsz évig tartó súlyos alkohol-, gyógyszer- és kábítószer-függőségére. Felépülése sok szenvedélybeteg számára lehet példaértékű, noha egy pillanatig sem tagadja, a gyógyulás tele van buktatókkal. A vele készült interjúnkban józanságról, a visszaeséstől elválasztó másodpercekről és helyzetekről, magányról, elfogadásról, a függők társadalomba való visszailleszkedésről, rehabról, és arról is beszélgettünk, hogy miért különösen veszélyes ez a világ a mai fiatalok számára.
Bár a lelkésze nem ajánlotta őt teológiára, mégis beadta a jelentkezését, mert azt érezte, őt az Úr Jézuson kívül semmi más nem érdekli. Erdős Eszter 18 évesen, egy csendes héten jött rá arra, hogy ő mindig is Istenhez akart tartozni. Ma szolgálatának negyvenedik évében jár, és hálás azért, hogy teljesülhetett egy kisgyermekkori álma: misszionárius lett. Interjú Erdős Eszter református lelkésszel, a Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthonának vezetőjével.
Bajzáth Sándorral már megannyi interjú készült: beszélgettünk vele többek között alkohol- és romantikafüggőségről, szenvedélybetegek hozzátartozóiról vagy épp nyugtatóhasználatról. Arról azonban sosem kérdeztük, ki is ő tulajdonképpen. Egészen mostanáig. Interjú.
Eljárást indított az Európai Bizottság, hogy kiderítse, megszegte-e a Facebookot és Instagramot üzemeltető Meta a kiskorúak védelmét biztosító jogszabályt.
Te is mindig elhatározod, hogy csak a pizza felét eszed, de valamiért soha nem tudsz megállni egy-két szeletnél? Nyugodj meg, nem benned van a hiba! Egy kutatás nemrég bebizonyította, hogy a pizza egy igen addiktív étel, ezért nem elég belőle soha egyetlen szelet. A függőség oka pedig nem más, mint az étel két összetevője.
Ha szenvedélyesen szeretek vásárolni, és örömet okoz minden újabb beszerzés, vásárlásfüggő vagyok? Ha olyankor is a munkába temetkezem, amikor nem lenne muszáj, munkafüggővé lettem? Függőségeinkkel néha nehéz tisztában lenni, pedig az orvosláshoz az első lépés a felismerés. Ez a gyorsteszt ebben segíthet most.
Nevezzük munkaalkoholizmusnak, mániának vagy addikciónak, a munkafüggőségre leginkább csak legyintünk, pedig rengeteg életet forgatott már fel és tett tönkre tulajdonképpen teljesen legálisan. Merthogy a hűséges munkafüggő a munkáltatójától gyakran még jutalmat és elismerést is kap a tevékenységéért, csak épp azt nem veszi észre, hogy a szenvedélye megfojtja. Fontos hát komolyan vennünk és tudatosítanunk: e függőség éppoly pusztító, mint a drog, az alkohol vagy a szerencsejáték. Hamar János addiktológiai konzultánssal, a MRE KIMM Magdolna33 nappali és közösségi ellátó szakmai vezetőjével beszélgettünk.
Amikor ezeket a sorokat írom, Orsi éppen 9 hónapja és 13 napja józan. Hosszú út vezetett addig, míg több évtized után le tudta tenni a poharat, és ennek ára is volt: el kellett jutnia a mélypontra, amikor már sem a családja, sem a barátai nem maradtak mellette. Tisztában van vele: az alkoholizmus nem gyógyítható, és bár már nem iszik, meggyógyulni sohasem fog.
Talán kevesen tudják, hogy a koffein ugyanolyan pszichoaktív, azaz a tudatot, hangulatot vagy viselkedést megváltoztató szer, mint az alkohol vagy az opiátok. Bár a kávéban is megtalálható koffeint lelki károk nélkül fogyaszthatjuk egész életünkben, fizikailag igencsak addiktív, éppen ezért a dietetikusok azt javasolják, ha szükséges, válasszunk a kávé helyett más élénkítőket.
Létezik az alkoholnál, a drognál és a cigarettánál egy sokkal könnyebben elérhető, szintén függőséget okozó „szer”. Az ehhez fűződő addikció a kutatók szerint napjainkban már oly mértéket öltött, hogy világszerte minden hetedik felnőttet és minden nyolcadik gyereket érinti. Beszerzéséért pedig nem kell messzire menni, elég csak egy boltba betérni, vagy a konyhánkban szétnézni.
Noha sokan gondolják azt, hogy csak az az alkoholista, aki látványosan sokat iszik, a kép ennél sokkal árnyaltabb. Sőt, az sem igaz, hogy az alkoholfüggőség a férfiak sajátja, hiszen ahogyan Bajzáth Sándor fogalmaz, a statisztikák szerint a nők is fölzárkóztak. Az addiktológiai konzultánssal beszélgettünk alkoholról, függőségről, alkoholista nőkről és férfiakról, családról és fiatalokról.