Ha ilyen konzervdobozt látsz a boltban, ne vedd meg, akkor sem, ha akciós
A konzervdobozon lévő horpadásnak talán nem tulajdonítasz különösebb jelentőséget, pedig komoly veszélyre hívja fel a figyelmet.
A konzervdobozon lévő horpadásnak talán nem tulajdonítasz különösebb jelentőséget, pedig komoly veszélyre hívja fel a figyelmet.
A hosszan tartó, súlyos hasmenést okozó paraziták közvetítette fertőzés nyár óta terjed, meglehetősen agresszív módon. A kutatók példátlannak tartják a megbetegedettek számát.
A luffaszivacs éppúgy a baktériumok melegágya lehet a fürdőszobában, mint a mosogatószivacs a konyhában.
Egyértelműnek tűnhet, hogy edzéshez használt felszereléseinket rendszeresen tisztítjuk, azonban a kutatások szerint ez általában a ruhákra koncentrálódik. De mi a helyzet a kiegészítőkkel, mint amilyen a pulzusmérő is?
Nem telik el úgy egy év az életünkből, hogy legalább egyszer ne fáznánk meg. A kellemetlen betegségre régebben egyetlen, meglehetősen furcsa gyógymód volt, mely kellemesebb formában az elmúlt években ismét terjedni kezdett.
Október vége felé már nemigen találunk friss gyümölcsöt a kertünkben a kései körtén, birsalmán és a még érésben lévő naspolyán kívül. Ezért aztán a boltok polcairól vagyunk kénytelenek válogatni, s amit legelőször bezacskózunk, az a banán. Lehet, hogy ezek az utolsó ilyen évek, ugyanis a gyümölcs épp eltűnik a Föld színéről.
A zuhanyfejről sokan megfeledkeznek a fürdőszoba takarítása közben, ami a veszélyes baktériumok elszaporodásának kedvez.
Van egy betegség, amivel – pláne ahhoz képest, milyen halálos és gyakori – meglepően ritkán foglalkozunk. A kórházi adatok azt mutatják, hogy a kór sokkal gyakoribb, mint korábban gondolták, így érdemes tisztában lenni a jeleivel.
A pandémiás lezárások megszűntével egyre többen igyekeznek bepótolni azt az időszakot, amikor nem utazhattunk sehova. A vírustól ugyan már nem kell félni, azonban számos fertőzés jelenthet veszélyt arra, aki nem eléggé körültekintő.
Magától értetődő, hogy ha el szeretnénk kerülni a fertőzést, akkor kezet kell mosnunk. Azonban van néhány olyan helyzet, amikor nem várhatunk a kézmosással, ha megérintünk valamit.
Ha kényelmi okok miatt vagy egyszerűen csak a takarékosság jegyében eddig ugyanazt a törülközőt használtátok a pároddal, jobb, ha minél előbb saját törülközőre váltotok. Szintén az egészséged érdekében ügyelj arra, hogy soha, semmilyen körülmények között ne töröld kézmosás után olyan törülközőbe a kezed, amit más fürdés vagy zuhanyozás után használt.
A 37. héten két újabb nyugat-nílusi lázas megbetegedést diagnosztizáltak Magyarországon.