A NAV szabályait a diákmunkákat vállalóknak és a nekik munkát adóknak is be kell tartania: bejelentési és adózási kötelezettséget jelent mindez, hiszen a diákunkára – függetlenül attól, hogy idény jellegű vagy hosszabb távú – pont ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint mindenki másra.
Újabb menzareform jöhet: a HunGastnak nagyon megtetszett az iskolai étkezés svédasztalossá alakítása, általánossá tennék a dolgot.
Egy szülőnek borzalmas érzés, ha megtudja, hogy a gyerekét bántják az iskolatársai. Ám a zaklatók anyja, apja sincs könnyű helyzetben.
Stars and stripes, azaz csillagok és sávok: még aki nem tudja megmondani, pontosan hány állam csillaga is ékesíti az amerikai lobogót, az is tisztában van azzal, hogy a zászlót ezek az alakzatok díszítik. Azzal viszont kevesebben vannak tisztában, hogy a jelenleg használt zászló terve egy tinédzser nevéhez fűződik.
Amerikában a mindennapi élet szerves részét képezi, itthon bár már létezik, igazából inkább kiváltság az iskolabusz. Egy budapesti kerület fordíthat a dolgon!
A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetését követően megindul egyfajta roham az albérletekért: nem minden diáknak jut kollégiumi férőhely, és vannak olyanok is, akik nem szeretnének ilyen körülmények közt lakni, inkább dolgoznak, és fizetik a magasabb díjat.
A ballagás minden diák életének nagy eseménye, melyhez dalok is kapcsolódnak. Te még emlékszel ezekre?
Oxford neve hallatán akár a Harry Potter-könyvek, akár a Holt költők társasága című film jut eszünkbe, magunk előtt látunk zordon morc, hagyománytisztelő, feszes tanárokat bő talárban, gusztusos téglaépületek közti mesezöld gyepen vastag könyvköteggel a kezükben órára siető szemüveges zsenipalántákat, akik a tanulás nyomása alól csak egy-egy túlzásba vitt beavatási szertartás erejéig lépnek ki szerepükből, de a végén övék a világ. Kovács Réka Ágnes saját tanulmányai alapján mesél a valódi oxfordi diákéletről.
Amerikában is áll a bál, mert a rangos New York Egyetem kénytelen volt megválni szerveskémia-professzorától. A kirúgás hátterében az áll, hogy tavasszal többtucatnyi hallgató petíciót nyújtott át a dékánnak, amelyben a kurzus nehézségeire és a professzor „leereszkedő” viselkedésére panaszkodtak.
Ha emlékszel még a Leó jégkrémre, ha te is az Ablak-Zsiráffal fedezted fel a világot, és ünnepnapon úttörő-egyenruhába öltöztél, tudod, milyen volt az iskolakezdés 30-40 évvel ezelőtt. Nem volt jobb vagy rosszabb, mint most. De kétségkívül más volt.
Ha egy tanárt becenéven emlegetnek a tanítványai, annak két oka lehet: vagy nagyon szeretik, vagy nagyon nem. A gesztus mindenképpen arra utal, hogy a pedagógus személyisége valamiért különleges a diákoknak. Egy biztos, bármi is motiválta őket, a tanárra ragasztott becenév szívből jött.
Szülőként a legtöbben a gyerek teljesítményét a sajátjuknak érzik. Azaz, ha utódjuk kitűnő tanuló, akkor boldog-boldogtalannak dicsekszenek vele, ám ha rosszul teljesít, a család szégyeneként és személyes kudarcukként kezelik. Talán mondanunk sem kell, milyen káros ez a viselkedés.
