Finn vadvirágok a Marimekkótól a H&M-nek
Miután a vásárlók szétkapkodták a Cavalli-által tevezett kollekciót, újabb nagynevű tervezőházzal állapodott meg a H&M.
Miután a vásárlók szétkapkodták a Cavalli-által tevezett kollekciót, újabb nagynevű tervezőházzal állapodott meg a H&M.
Katie Holmes ugyan nem tudta bebizonyítani olvasóinknak, hogy remek érzéke van a divathoz, ennek ellenére Giorgio Armani bízik a sztárfeleség nevében.
Valószínűleg nem lennék jó divatszakember, hiszen pár éve még megesküdtem volna, hogy vannak dolgok, amelyek sosem lesznek ismét divatosak, mint például a cicanadrág, márványfarmer, na és a John Lennon szemüveg.
Mondja, hogy nem várt semmi másra, mint hogy a Spice Girls (tudja, az a zenekar, amelyiknek volt néhány slágerszáma, de pár hónap erejéig újra haknizgatnak) Mel B-je is előrukkoljon a „saját” márkájával! Nincs is más, ami izgalmasabb volna ennél, esetleg még a divatikon Victoria Beckham tervezői álmai.
Eva Longoria a legkelendőbb sorozatsztárok egyike, ezt készpénznek vehetjük azok után, hogy ő lett az új Magnum "Mayan Mystica" jégkrémek arca, emellett pedig a Bebe Sport ruhacég nyári kollekciójához is adta, nos, nem csak az arcát. A Született feleségek Gabrielle Langjáról eddig nem gondoltam, hogy pont egy sportmárka darabjait fogja reklámozni, sokkal inkább képzeltem volna azt a róla megjelenő, legtöbbször extranőies miniruhás képei alapján, hogy mondjuk egy Nanette Lepore-kampányban tűnik fel vagy egy spanyol márka nyári kollekcióját fogja promótálni.
Mégsem büntetik meg a trottyos nadrágosokat az amerikai Louisiana államban.
Az ultraszexissége miatt egy ideje kevésbé virágzó Victoria’s Secretnek valószínűleg nem hiányzott az a per, amelyet ötletlopásra hivatkozva indított a fehérneműcég ellen egy New York-i nő.
Máris dörzsölhetik a tenyerüket azok, akik imádják a szerepjátékot a szex során vagy egyszerűen csak szeretnek hírességek vagy kitalált figurák bőrébe bújni.
Karl Lagerfeld, akiről már mindannyian tudjuk, hogy mit nem kedvel a világok ezen legjobbikán, meglepő választással kecsegtet.
Más megközelítésből úgy is mondhatnánk, hogy egy fehér Marc Jacobs-bevásárlószatyor dédelgeti Posh Spice-ot ott, a lábai között.
Leárazós szolgálati közleményeink sorában itt van három új: január 21-22.
Kis érdekesség a nagyvilágból délutánra, új őrület pörög az idiótább külföldi sztárok között! Már nem csak az arcukat vagy a hónaljukat botoxoztatják a nagymenők, újabban a bőrtáskákat is ezzel kezelik. Az ötletet a Mauro Zagliani cég tulajdonosa Mauro Orietti-Carella, egy bőrgyógyászból lett tervező találta ki. Az előállítás során a táskákat botox-szal injekciózza mert így állítólag a bőr tartása tovább marad meg, nem esik össze, és nem lesz ráncos sem.