Itt a biciklisták álma: a világító kerékpárút
A holland példa után a lengyelek gondolták tovább a napelemes bicikliút ötletét úgy, hogy már napelem se kell hozzá.
A holland példa után a lengyelek gondolták tovább a napelemes bicikliút ötletét úgy, hogy már napelem se kell hozzá.
„Keményen leizzadtam a Városligetben, ahol kerülgetni kell a fürdőből jövő turistákat, a gyerekeseket; nagyon pezsdítő volt a környezet.” Az ötödik héten az önkéntes futóink közül Erikánál elérkezett a mélypont, amin remélhetőleg túllendül. Zsófi ellenállt egy kísértésnek, Ancsa pedig felfedezte a futás melletti úszás és biciklizés hasznát.
Már túl vagyunk azon az időn, amikor Budapesten biciklizni hőstett volt, állásfoglalás és ars poetica. A közszolgálat nevében íme a fővárosi biciklis túlélés nyolc, legfontosabb szabálya a KRESZ ismeretétől a Don’t drink & Ride elven át az Andrássy út elkerüléséig.
Már minden biciklissel előfordult, hogy egy autós rádudált vagy az édesanyjáról szóban emlékezett meg. Mi sem vagyunk ez alól kivételek, ezért megkértük a Totalcart, szedjék össze, mik azok, amik miatt jogosan savazhatnak minket, bicikliseket. A közlekedésben résztvevők számára elengedhetetlen, hogy ismerjék, mivel bosszantják fel egymást. Az első részben az autósok osztják az észt, aztán jöhetnek a biciklisek.
A Totalcar a kedvünkért összeszedte, mire nem figyelnek a biciklisek, mivel bosszantják fel őket, és ígértünkhöz hűen, most a biciklisek jönnek. Sinka Károly, azaz Sinya, a Critical Mass egyik főszervezője, vállalta, hogy reagál az autósok felvetéseire, de meglepő módon, nem visszakézből küldte a pofont, inkább dicsérni kezdte őket.
Nadrág, zokni, lámpa, fékek, táska, sapka, kerék, kesztyű - ezeknek mind meg kell lennie ahhoz, hogy túléld a telet a bringádon. Ha valamelyik hiányzik, akkor a BKV szolgáltatásait hamar igénybe kell venned, mert vagy megfázol, vagy komolyabb bajod esik.
Szép az idő, ha nincs bringája, béreljen egyet! Felmértük a budapesti kölcsönzőket, eláruljuk, hol érdemes.
Elképesztő hajtás, felfoghatatlan távok: ha ők nem tudják rávenni, hogy edzeni kezdjen, akkor hagyja a fenébe.
Olyan extrákkal készülhet lassan az esti bicajozásra, mint a LED-es hátizsák vagy a lézerrel rajzolt biciklisáv.
Ne most akarja megváltani a bringán a világot, de nem is kell sutba vágni a kerékpárt. A szakértő és egy anyuka elmondják, mire kell ügyelni.
Gondolta volna, hogy nemcsak az emésztésén javít, de a szexuális életén is? És ez nem minden!