Articles tagged a pszichológus válaszol
Életem
• 2021. 03. 08. 19:56
Mit tegyek, ha comingoutol a gyerekem? Pszichológusok segítenek
Amikor az ember elé odaáll a gyereke egy coming outtal, az azért nehéz helyzet. Akkor kiderül, meddig terjed a nagy elfogadás, amit esetleg addig hangoztattunk. Ezer gondolat, félelem, kérdés fogalmazódik meg bennünk, amikre szépen lassan meg kell találni a választ, hogy eljöhessen a megnyugvás – nekünk és a gyerekünknek is.
Életem
• 2021. 05. 17. 19:20
Lelki sérülést okoz, ha bölcsődébe íratom a gyereket? Pszichológus szakértők válaszolnak
Életünk első évei vitán felül a legfontosabb időszak lelki egészségünk, jóllétünk, megküzdőképességünk kialakulása szempontjából. Személyiségfejlődésünk ilyen korai traumái egy életen át feldolgozhatatlanok maradhatnak. A gyereknek ilyenkor 0–24-ben az anyja mellett a helye (vagy az anyának a gyerek mellett) – mondják sokan, nem is teljesen alaptalanul. Tudjuk ugyanakkor azt is, hogy az egészséges lelki fejlődéshez nem a végletekig kizsigerelt szülőn át vezet az út, az anya is ember, jó lenne tehát valamilyen egyensúlyt találni. Pszichológus szakértőinket ma arról kérdeztük, hogyan hat a bölcsődés lét a gyerekek lelki fejlődésére, mindenképpen káros dolog-e beíratni a sajátunkat, és hol található az optimális megoldás.
Életem
• 2021. 05. 31. 19:20
Van olyan, hogy két ember egyszerűen nem illik össze? Ha igen, mik a korai jelei?
Bármennyire is próbáljátok összeegyeztetni a napirendeteket, a gondolkodásotokat, az értékeiteket, mindig marad valami, ami nem stimmel, amiben nem feleltek meg egymásnak, amiről azt érzed, hogy hosszú távon ez nem biztos, hogy menni fog? Pedig vonzódtok egymáshoz, és azt gondolod, hogy ez a vonzalom mindent legyőz.
Életem
• 2021. 05. 10. 19:20
Nincs tűz, a párommal gyakran csak unatkozunk együtt. Mit tegyünk?
A hosszú távú együttélés egyik leggyakoribb problémája, hogy a kezdetben pörgős, izgalmas, az akadályokon mintegy magától is átgördülő kapcsolatban lassacskán alábbhagy a lendület, ez pedig nemcsak a szexuális életet, de az együtt töltött időt is unalmassá teheti. Mit tehetünk mégis azért, hogy párunkkal sikeresen fenntartsuk a tüzet, élvezni tudjuk egymás társaságát, közös programjaink tényleg minőségi időt jelentsenek?
Életem
• 2021. 05. 03. 19:40
A félelem leküzdése lehetséges – pszichológusok mondják el, hogyan
Sok mindentől lehet félni, és sokféleképpen, de az biztos, hogy az érzés soha nem kellemes. Hogy lehet mégis úrrá lenni rajta? Erről kérdeztük pszichológus szakértőinket.
Életem
• 2021. 04. 26. 19:51
Létezik-e szabad akarat – a pszichológusok szerint?
Igen, nem, talán, részben, látszólag... Sokféle válasz létezik a kérdésre, és lehet, hogy életszakaszunknak és -helyzetünknek megfelelően másképp válaszolunk rá ma, mint ahogy válaszoltunk volna tíz évvel ezelőtt, vagy mint ahogy tíz év múlva fogunk. De mit mond a pszichológia?
Életem
• 2021. 04. 19. 19:59
Pszichológusok mondják el, mi volt a legfontosabb, amit a saját önismeretükben tanultak
Rengeteget lehet mostanában hallani, olvasni arról, hogy mennyire fontos az önismeret, és nemcsak elméletben, hanem a mindennapjainkban is. Pszichológus szakértőink mondják el, hogy számukra mi volt a legnagyobb tanulság a saját önismereti folyamatukban, és ebből kiderül az is, hogy miért nélkülözhetetlen mindenki számára végigmenni ezen az úton.
Életem
• 2021. 04. 12. 19:57
Nincs még se lakásunk, se jó munkánk, de családot alapítanánk. Belevágjunk?
Biztos benned is fölmerült már, hogy meddig érdemes várni a házassággal és/vagy a gyerekvállalással, ha a nehezén, a partner megtalálásán már túl vagy. Van, aki szerint a szerelem mindent legyőz, az anyagi nehézségeket is, mások szerint felelőtlenség „a semmire” belevágni egy komoly elköteleződésbe. Pszichológusokat kérdeztünk meg a témáról.
Életem
• 2021. 04. 05. 19:45
Olyan igazságtalan az élet! Másoknak miért könnyebb, mint nekem?
Gyakran érzed azt, hogy az élet nem fair? Hogy másoknak sokkal könnyebb, mint neked? Hogy bármit csinálsz, nem megy, bezzeg a volt osztálytársam, a szomszéd gyerek, az influenszerek – nekik minden sokkal könnyebb? Ezzel nem vagy egyedül – és ez a felfedezés máris sokat segíthet a válaszkeresésben.
Életem
• 2021. 03. 29. 19:54
A szüleim állandóan bántottak. Miért kéne velük törődnöm most, hogy öregek?
A család sajnos nem mindenki számára az az idealizált béke szigete, aminek képzelni szeretjük. Az érzelmi és testi bántalmazásnak, amit az ember a szüleitől elszenved, komoly, a felnőttkorba nyúló következményei vannak, de ennek a megfelelő kezelése a legtöbbször komoly dilemmát okoz a már felnőtt gyereknek.
Életem
• 2021. 03. 22. 19:36
Mit mond a pszichológia arról, hogy mi az élet értelme? Szakértőink válaszolnak
Előbb-utóbb mindenki felteszi magának a kérdést: mi az élet értelme? Szakértő szerzőink a pszichológia szempontjai alapján gondolkodtak el a kérdésen, és megosztják, mire jutottak.
Életem
• 2021. 03. 15. 19:36
Szorongok és lámpalázas vagyok, ha szerepelnem kell. Hogyan készüljek fel?
Előadást kell tartanod, prezentálnod kell a munkahelyeden vagy egyszerűen csak elő kell adnod a javaslataidat egy szülői értekezleten, és már előre ki vagy borulva, mert tudod, hogy vörös lesz a fejed, elcsuklik a hangod, sőt valószínűleg nem is fog eszedbe jutni semmi abból, amit el akartál mondani... Ismerős érzés? Pszichológus szakértőink segítenek.