tökéletes gyerek

Aztán eljön az óvoda- vagy iskolakezdés, amikor szorongva figyeljük, vajon a mi gyerekünk megállja-e a helyét. Ő pedig – abban az esetben, ha elvárjuk tőle, hogy továbbra is tökéletes legyen – némán szorongva próbálja kihozni magából a legjobbat. Csakhogy közben szenved. Egyrészt azért, mert a kreatív energiái, játékossága a sarokba hajítva lapulnak, másrészt azért, mert olyan magas elvárásokat támaszt magával szemben, ami biztos kudarcra ítéli, a kudarc pedig azt is jelenti, hogy akkor a szülei csalódnak benne – ez pedig elviselhetetlen lehetőség.

Dr. Barbara Greenberg klinikai pszichológus segít megvilágítani, hogyan okozunk teljesen felesleges stresszt a gyerekeinknek azzal, hogy a mi álmainkat próbáljuk rajtuk keresztül megélni, vagy saját önbecsülésünket kötjük a teljesítményükhöz. A gyerekek pedig úgy vannak beprogramozva, hogy vigyék a rájuk rakott terhet. Örömet akarnak szerezni szüleiknek, és szeretnék, ha megdicsérnék, elismernék őket. Ám erre a túlzó elvárások kereszttüzében nincs lehetőségük csupán önmaguk vállalásával, hiszen kimondatlanul is érzik, szüleik mit várnak tőlük, és azt a parancsot teljesítik. Ha legkésőbb kamaszkorban nem tudnak ebből kilépni a lázadás útján, akkor felnőttként lesznek problémáik. Addig pedig magányos és szorongó gyerekkor elé néznek. Akkor is, ha alapvetően jó képességűek, könnyen kezelhetők és sikerrel veszik a legtöbb akadályt.

Ha okos, kiemelkedő gyereket nevelünk, gyakran beleesünk szülőként abba a hibába, hogy még többet és többet facsarunk ki belőle. Nagyon könnyű rácsúszni arra a drogra, amit úgy hívnak: elismerés. A mi gyerekünk kitűnő tanuló. A mi gyerekünk versenyeket nyer. A mi gyerekünk magától is szorgalmas, és soha nem késik egyik feladatával sem. Neki könnyű az iskola. A mi gyerekünk orvos lesz. Igaz, hogy erről őt nem kérdeztük meg, de hát vétek lenne ilyen képességeket elpocsékolni, nem igaz? Ami gyerekünk tökéletes, ami azt a látszatot kelti, hogy nálunk minden rendben van. A mi gyerekünk egy pajzs. Ne keletkezzenek rajta repedések!

A tökéletes gyerekek rettegnek a kudarctól

Az elvárásoknak való megfelelésért cserébe minden gyerek árat fizet. Lehet, hogy úgy tűnik, számára ujjgyakorlat minden iskolai feladat, de cserébe elkerüli az összes olyan tevékenységet, ami a kudarc esélyével jár. Azaz ha bénának érzi magát a labdajátékokban, a közelébe sem megy egyiknek sem, és választ gyorsan egy olyan sportot, amiben ki tud emelkedni. Mivel minden iskolai és szabadidős tevékenységet e szempont mentén szemlél, kimaradhat egy sor élvezetes, neki való programból, ahol jól érezné magát, ha nem lenne rajta nyomás. Minden gyerek szereti elengedni magát, egy kicsit hülyéskedni, szemtelennek, játékosnak, felelőtlennek lenni, megélni a „nem kívánatos” érzelmeit. 

Legtöbbjük csendben szenved

A másik nagy terhük az, hogy a nehézségeiket, problémáikat nem tudják kivel megosztani. Szüleik, akik a biztonságot, feltétel nélküli szeretet nyújthatnák nekik, épp az elvárások forrásai. Úgyhogy azokkal az iskolai gondokkal, szorongásokkal, barátokkal kapcsolatos problémákkal, amikkel egy átlagos gyerek otthon ventilál, ők egyedül maradnak. Ha mégis panaszkodnak, gyakran kell szembenézniük a szülői kritikákkal.

Mindenki rájuk féltékeny

A jól teljesítő, esetleg tanulásban és sportban, zenében is kiemelkedő gyerekeket a legtöbb helyen utálják. Az irigységüket nem akarják szavakba önteni, így ott piszkálják a bezzeg-osztálytársat, ahol csak tudják. Kiközösítik, hiszen vele nem lehet normálisan játszani – persze, mert az elvárásokat teljesítő gyerek nehezen engedi el magát. Ő nem vesz részt a tanárok elleni heccekben, sőt semmiben, ami bármilyen megrovást vonhatna maga után. Ezért általában egyedül marad. Még otthon, a családban is szembe kell néznie testvérei féltékenységével, akik úgy érzik, az okoskával mindenki kivételezik. Nem vizsgálják meg, vajon az adott gyerek kérte-e ezt a megtiszteltetést és terhet, csak érzik, hogy a szüleik főként melyik gyerekükből merítik az örömüket. Értelemszerűen nem az elismerés forrásaira, azaz anyura meg apura lesznek mérgesek, hanem a testvérükre. 

A jó és csendes gyerekek lesznek könnyebben függők

Még egy hátulütője van annak, ha a gyerektől túl sokat várunk. Mivel kénytelen magába zárkózni, nehezen barátkozik, és állandóan szorong a teljesítménye miatt, nem feltétlenül képes helyes eszközökkel levezetni a stresszt vagy kiélni a lázadását. Jönnek az étkezési rendellenességek, a szomatikus tünetek, a függőségek. A szülők pedig nem értik, hogy romolhatott el a látszatra mindenben kitűnő gyerekük. Akinek észrevétlenül ugyan, de soha nem engedték meg, hogy önmaga legyen, hogy a saját feje, ízlése, szándékai szerint éljen, hogy megkapja, amire valóban szüksége van. Emiatt pedig idővel neheztelni fog. Először magára, amikor „semmi sem úgy sikerül”, aztán egy kis belső munka árán rádöbben, kik azok, akiktől megkapta az egyébként elérhetetlen és teljesíthetetlen tökéletes címkét. És haragját feléjük fordítja.