Öt baktériumtelep az iskolában, amiket el kellene kerülnie a gyerekednek

GettyImages-186475466
Olvasási idő kb. 3 perc

Még egy hónap sem telt el, de a gyereked már elkapta valamelyik vírust az iskolában? Segítünk, hogy el tudjátok kerülni a gyakori megbetegedéseket.

A futótűzként terjedő iskolai fertőzések igazi rémálmot jelentenek minden szülőnek. A gyerek otthon fekszik, neked szabadságot kell kivenned, és még az órai munkát és a leckét is pótolni kell. Hogy minél kevesebbszer kerüljetek ilyen helyzetbe, érdemes megtanítani a kisebb és nagyobb diákoknak, hogy mikor kell odafigyelniük a leginkább a higiéniára. 

Tárgyak, amelyeket együtt használnak

Vannak olyan taneszközök az iskolában, amelyekhez jó eséllyel minden gyerek hozzányúl, arról nem is beszélve, hogy egymásnak is kölcsönadják a ceruzájukat, aminek a végét esetleg meg is rágcsálták. Először érdemes elmagyarázni – főleg a kisebbeknek –, hogy miután használták egy másik gyerek eszközeit, mossanak kezet, vagy legalábbis, ne tegyék az arcukhoz, szájukhoz, szemükhöz a kezüket. A már megrágcsált ceruzavéget pedig szigorúan tilos a szájukba venni.

Az iskolai fertőzés egyik melegágya a csap
Az iskolai fertőzés egyik melegágya a csapTim Graham / Getty Images Hungary

Csapok a mosdóban

Mi is ezt csináltuk gyerekkorunkban; amikor az izzasztó testnevelésóra után hideg vízre vágytunk; csak odatartottuk a markunkat a csap alá, és úgy ittunk. Sőt, volt, aki még a csap végét is a szájához érintette. Egy Egyesült Államokban készült vizsgálatban 110 iskolai ivókútból 89-en találtak különböző baktériumokat, amelyek között ott volt az E. coli és a szalmonella is.

Ezért fontos, hogy a gyerek saját kulaccsal menjen az iskolába, illetve, tanítsuk meg neki, hogy ha véletlenül otthon felejtené, hogyan igyon a csapból.

Először is ivás előtt és után is mosson kezet, másrészt picit folyassa ki a vizet, mielőtt inna, és semmiképpen ne érintse a száját a csaphoz.

Amíg eléneklik a Boldog születésnapot!, a bacilusok eltűnnek
Amíg eléneklik a Boldog születésnapot!, a bacilusok eltűnnekJGI/Jamie Grill / Getty Images Hungary

Asztalok és kilincsek

Az iskolai asztalok és kilincsek ugyanúgy tele lehetnek baktériumokkal, vírusokkal, mint a munkahelyeken, csak nekünk, felnőtteknek könnyű előkapni egy fertőtlenítő kendőt. A gyermek számára a kézmosás fontosságát emeljük ki; lényeges, hogy meleg vízzel, szappannal, legalább 20 másodpercig mossa a kezét. Ez körülbelül annyi idő, míg elénekli a „Boldog szülinapot” című dalt. 

Iskolai fertőzés turbófokozaton: az étkezések helyszíne

Étkezés közben sajnos rengeteg kórokozóval találkozhat, ezekre a veszélyforrásokra fontos felhívni a figyelmét. Ha leesik a kanál, a villa, merjen újat kérni a konyhásnéniktől, azt pedig felejtse el, hogy beleeszik a másik ételébe. Ha megkínálják zacskós kekszből, előtte mindig mosson kezet, és erre nyugodtan felhívhatja az osztálytársai figyelmét is. Ha csomagolunk neki tízórait, tegyünk mellé egy tiszta textilszalvétát, és bátorítsuk, hogy ezt tegye az asztalra, ne a szendvicsét. 

A sporteszközök használata után is fontos a kézmosás
A sporteszközök használata után is fontos a kézmosásImage Source / Getty Images Hungary

Udvar és tornaterem

Talán nincs is olyan tér az iskolában, ahol akkora lenne a közös használatú eszközök száma, mint a játszórész és a tornaterem. A mindennapos testnevelésórán a gyerekek számos sportszert használnak közösen, így még nagyobb az esélye, hogy egy esetleges fertőzés hamarabb elterjedjen az osztályban. Fontos, hogy ezzel kapcsolatban is felhívd a gyermeked figyelmét, hogy tornaóra után mosson kezet, illetve hogy rendszeresen hozza haza a tornaruháját a mosásba, ne csak a hét végén. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • világom
Donald rágó után itt a Donald csoki is, de ezen Trump van a kacsa helyett
Donald rágó után itt a Donald csoki is, de ezen Trump van a kacsa helyett

A rágó már régi ismerős, de most itt a csoki is, egy másik, régi ismerőssel.

március 4., 15:10

  • életem
Hiába kapsz felszólítást, ezt a büntetést semmiképp se fizesd be
Hiába kapsz felszólítást, ezt a büntetést semmiképp se fizesd be

Hiába kapsz felszólító emailt, hiába fenyegetnek további büntetésekkel, ne fizess!

március 4., 12:10

  • VIP
Megszólalt Meghan Markle: ilyen hatással volt házasságára netflixes sorozata
Megszólalt Meghan Markle: ilyen hatással volt házasságára netflixes sorozata

Vadonatúj Netflix-sorozatában ejtett arról pár szót Meghan Markle, hogyan alakul kapcsolata Harry herceggel.

március 4., 14:36

  • világom
Ez a világ legijesztőbb hídja
Ez a világ legijesztőbb hídja

Nem is igazi híd, mégis a legijesztőbb mind közül.

tegnap, 19:30

  • Testem
Megfejthették, mi okozza a betegséget, amely tömegekkel végzett Kongóban
Megfejthették, mi okozza a betegséget, amely tömegekkel végzett Kongóban

Az orvosok szerint az a legaggasztóbb a rejtélyes betegségben, hogy a tünetek megjelenése és a halálesetek között általában csak 48 óra telt el.

március 4., 12:40

  • életem
Autizmusa miatt elmegyógyintézetbe zárták, 45 év után jutott ki onnan egy nő
Autizmusa miatt elmegyógyintézetbe zárták, 45 év után jutott ki onnan egy nő

Gyerekkorától fogva jogtalanul tartottak bezárva egy autista nőt, évtizedeken keresztül senki sem kérdőjelezte meg a döntést.

március 4., 11:40

  • Testem
Életveszélyben lehetsz, ha ezt a hangot hallod a füledben
Életveszélyben lehetsz, ha ezt a hangot hallod a füledben

Egy végzetes érrendszeri esemény előszobája is lehet.

március 4., 16:46

  • Offline
Mickey egér neve eredetileg egészen furcsa volt: Walt Disney felesége változtatta meg
Mickey egér neve eredetileg egészen furcsa volt: Walt Disney felesége változtatta meg

Mickey egeret először majdnem egészen máshogy hívták. Tudd meg, mi lett volna az eredeti neve.

március 4., 14:00

  • életem
Ilyen volt egy ember arca 15 ezer évvel ezelőtt
Ilyen volt egy ember arca 15 ezer évvel ezelőtt

Nem volt nagyon más az ember arca a jégkorszak előtt sem, ezt bizonyítja ez a nő is.

március 4., 16:00

  • Édes otthon
Nagy változás élesedik az ügyintézésben, rengeteg embert érint
Nagy változás élesedik az ügyintézésben, rengeteg embert érint

Megváltozik ezzel a fontos nyomtatvánnyal kapcsolatos ügyintézés.

március 4., 13:36

  • lájfhekk
700 ezres kezdőfizetéssel állhatsz munkába, ha ezeket a területeket választod
700 ezres kezdőfizetéssel állhatsz munkába, ha ezeket a területeket választod

Egyes pályakezdők fizetése magasabb, mint a tapasztaltabb munkavállalóké.

március 4., 11:10

  • Édes otthon
3 veszélyes hiba, amit hosszabbítóval elkövethetsz
3 veszélyes hiba, amit hosszabbítóval elkövethetsz

Akár a hosszabbító rossz használata is veszélyes lehet: lakástüzet is okozhat.

március 4., 18:30

  • világom
Ferenc pápa talán már soha nem látogat haza, hiába várják – megszakadhat a pápai hagyomány
Ferenc pápa talán már soha nem látogat haza, hiába várják – megszakadhat a pápai hagyomány

Egészségi állapota miatt félő, hogy elődeivel ellentétben a katolikus egyházfő nem látogatja meg pápaként a szülőhazáját.

március 4., 10:36

  • Mindennapi
Duplájára drágult ez az alapanyag: sok magyar ételhez is nélkülözhetetlen
Duplájára drágult ez az alapanyag: sok magyar ételhez is nélkülözhetetlen

A magyar konyhában fontos helyet elfoglaló alapanyag ára több mint 110 százalékkal nőtt.

március 4., 17:30

  • Testem
Ez a mindennapos ital 12 percet vesz el az életedből minden alkalommal
Ez a mindennapos ital 12 percet vesz el az életedből minden alkalommal

Kutatások szerint bizonyos ételek és italok megrövidítik az életünket, mutatjuk a listát.

március 4., 06:00

  • világom
Ez lehet a Föld egyik legrégebbi népe: erre a kontinensre nem is gondolnál
Ez lehet a Föld egyik legrégebbi népe: erre a kontinensre nem is gondolnál

Meglepő lehet a részeredmény a Föld legősibb népe címért való versenyben.

március 4., 19:00

  • Offline
Robbie Williams azt mondja, az ufók azért keresték meg, hogy beszéljen róluk
Robbie Williams azt mondja, az ufók azért keresték meg, hogy beszéljen róluk

Robbie Williams szerint Los Angelesben több paranormális dolog történik, mint Anglia ezeréves kastélyaiban.

március 4., 05:46

  • életem
Fontos ellátásból zárja ki a magyar nyugdíjrendszer ezeket a nőket: aki túl fiatal, nem kapja meg
Fontos ellátásból zárja ki a magyar nyugdíjrendszer ezeket a nőket: aki túl fiatal, nem kapja meg

A nyugdíjra vonatkozó szabályok szerint sok magyar nőnek nem járhat ez az ellátás.

március 4., 10:06

  • életem
Ijesztő, mire képes az AI: úgy beszélget 2 chatbot, hogy ember ne értse
Ijesztő, mire képes az AI: úgy beszélget 2 chatbot, hogy ember ne értse

Videóra vettek két AI-asszisztenst, amelyek emberek által érthetetlen nyelvre váltottak a könnyebb kommunikációért.

március 4., 06:30

  • Offline
Láttad már a Mr. Universe versenyzőjeként Sean Conneryt? Le fog esni az állad
Láttad már a Mr. Universe versenyzőjeként Sean Conneryt? Le fog esni az állad

1953-ban indult a fiatal Sean a rangos szépségversenyen, és nem is hiába.

március 4., 19:30

  • Offline
Furcsa szakmák kvíze: tudod, mit csinál a podológus?
Furcsa szakmák kvíze: tudod, mit csinál a podológus?

Számos mai foglalkozás elnevezése megtévesztő vagy idegen lehet, ebből a kvízből megtudhatod, mennyire ismered ezeket a munkákat.

március 4., 06:46

  • életem
Hatalmas razziákra készül a rendőrség, pár nap és itt az első
Hatalmas razziákra készül a rendőrség, pár nap és itt az első

Ezekben az időszakokban biztosan lehet rendőrségi razziára számítani.

március 4., 08:06

  • világom
Te látod a képen a kiskutyát? Lenyűgöző illúzió csalogatja turisták ezreit ehhez a hegyhez
Te látod a képen a kiskutyát? Lenyűgöző illúzió csalogatja turisták ezreit ehhez a hegyhez

Egy nyaralási fotóval kezdődött. Most özönlenek ide a turisták, hogy lássák a csodálatos képződményt.

március 4., 08:20

  • világom
Rejtélyes jeleket észleltek a januári repülőgép-szerencsétlenség helyszínén
Rejtélyes jeleket észleltek a januári repülőgép-szerencsétlenség helyszínén

A pilóták különös riasztásokat kaptak a levegőben, pár kilométerre onnan, ahol korábban 67 ember halt meg egy légi balesetben.

március 4., 08:36

  • világom
Ebben a városkában töltötte utolsó éveit Horthy Miklós
Ebben a városkában töltötte utolsó éveit Horthy Miklós

A Horthy-család Portugáliában az emigráns arisztokraták és kémek paradicsomaként ismert Estorilban telepedett le.

március 4., 08:50

  • Testem
7 idegesítő szokás, amivel felbosszantod az orvosodat
7 idegesítő szokás, amivel felbosszantod az orvosodat

Az orvosi hivatás kihívásokkal teli szakma, a betegek rossz szokásai is próbára teszik a gyógyítókat. Ezekkel könnyen kiakaszthatod az orvosodat.

március 4., 07:00

  • világom
1200 embert telepítettek ki otthonaikból a hatóságok, egyre veszélyesebbek az erdőtüzek Japánban
1200 embert telepítettek ki otthonaikból a hatóságok, egyre veszélyesebbek az erdőtüzek Japánban

A hatóságok szerint ennél nagyobb területen is kialakulhat még vészhelyzet.

március 4., 09:36

  • Offline
Nézd meg, milyen volt egy női boxmeccs 1901-ben
Nézd meg, milyen volt egy női boxmeccs 1901-ben

Megdöbbentő felvételek több mint 120 évvel ezelőttről, egy női boxmeccsről.

március 4., 07:26

  • Testem
Riasztó mértékben emelkedik a fertőzöttek száma: több tilalomról is döntöttek
Riasztó mértékben emelkedik a fertőzöttek száma: több tilalomról is döntöttek

A fertőzöttek számának emelkedése miatt hétfői hatállyal több tilalom is életbe lépett.

március 4., 07:46

  • lájfhekk
Alattomosan lopnak adatot a Google böngészőjéből: milliók vannak veszélyben
Alattomosan lopnak adatot a Google böngészőjéből: milliók vannak veszélyben

Több millió ember lehet veszélyben, mutatjuk, mit kell ellenőrizned a böngésződben.

március 4., 09:06

Érdekességek