Szülőség

Szülőség cikkek

7 bibliai név, amit nem valószínű, hogy adnál a gyermekednek

Hiába nem szab már a képzelet sem határt a hivatalosan adható keresztneveknek, van mégis néhány olyan történelmi és bibliai név, amelyet rossz képzettársításuk miatt nem választanak a szülők gyermeküknek. Az utóbbi időkben nincs egy Adolf, de Káin is csak nagyon ritkán. Ugyanakkor, érthető, bár számunkra talán meglepő, hogy spanyol nyelvterületen például csak úgy hemzsegnek a Rózsafüzérek, Remények és Jézusok.

Kevés pénzből is nagy élményt nyújtanak ezek a kirándulóhelyek

Zápor ide, zivatarok oda, rendíthetetlenül érkezik a jó idő. Lapozgatunk az elménkben, mit csináljunk azzal a tengernyi két nappal a hét vége felé, amit a cinikusok szabadidőnek hívnak. Vízpart? Valami koncert vagy fesztivál? Szabadtéri múzeum? Azután mérlegelünk. Valami olyasmit is lehetne csinálni, ami nem feltétlenül kerül pénzbe, nincs köze képernyőhöz, nem kell emberekkel találkoznunk, sőt, igazából semmi sem kell hozzá. Ekkor sóhajtanak fel a túrabakancsok a szekrényben.

A leginkább gyerekbarát kirándulóhelyek

Nem egyszerű dolog gyerekkel, gyerekekkel kirándulni. Jól kell megválasztani a helyet és az útvonalat, hogy élvezetes, látványos legyen, ám ne legyen benne nagyon sok emelkedő, ne legyen túl nehéz, se túl hosszú. Ebben segítünk annak, aki túrázni szeretne gyereknapi programként.

Iskolai bántalmazás: nem mindig a pofon fáj a legjobban

A magyar tizenévesek 85 százaléka már legalább egyszer megtapasztalta az iskolai bántalmazást. Elmondásuk szerint ez legtöbbször az iskolában történik, de sajnos sokszor itt nem áll meg, gyakran az online térben is folytatódik személyes üzenetek formájában vagy a közösségi médiában. A bántalmazási esetek kimagasló többségében az osztálytársak, iskolatársak az elkövetők.

Nyolc évből hármat töltött kórházban lányával Ági: ilyen az élet CFC-szindrómával

Fejér Ágnes egészséges lánygyermek születésére készült, kislánya, Saci azonban egy igen ritka betegséggel, CFC-szindrómával jött világra. Tatai tanyájuk helyett a kislány érdekében ma már Szegeden élnek, életüket a szondás táplálás és az epilepszia mellett a fejlesztések határozzák meg, Ági mégis sok életkedvvel, célokkal, tervekkel neveli kislányát. Életükről mesélt a Díványnak.