Ez a legveszélyesebb játék, akár halálos is lehet: az orvosok betiltanák

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Évtizedek óta kedvence a gyerekeknek, azonban lenyelhető darabjai könnyen a gyerekek gyomrában végezhetik. Az orvosok a teljes tiltás mellett álltak ki.

Az orvosok és a játékgyártók is folyamatosan igyekeznek felhívni a mágnesekben rejlő veszélyekre a figyelmet, azonban a balesetek száma nem csökken.

Leah Middelberg, a Nationwide Children's Hospital sürgősségi orvosa által vezetett új kutatás szerint a neodímium mágnesek eltávolítása érdekében sürgősségi műtétre szoruló gyerekek száma még mindig jelentős, annak ellenére, hogy minden fronton megpróbálják felhívni a figyelmet a veszélyekre, és a játékokon is feltüntetik, mely életkor alatt lehetnek veszélyesek. 

Hiába szép és színes, az apró mágnesgolyók kifejezetten veszélyesek, ha lenyelik őket
Fotó: Kelly Mitchell / Getty Images Hungary

Betilthatják a mágneseket?

Az amerikai orvosok szerint megoldást csak a drasztikusnak tűnő tiltás jelenthet, a mágnesben rejlő veszélyek ugyanis halálosak is lehetnek. 

Idézőjel ikon

A nagy teljesítményű, ritkaföldfém mágneses golyókat vagy gyöngyöket gyakran szórakoztató, stresszoldó játékként árulják, de a legveszélyesebb játékok közé tartoznak, amikor a gyerekek megeszik azokat

– mondja Minna Wieck, az UC Davis Children's Hospital gyermeksebésze.

Ezernyi videóval találkozunk a YouTube-on is, ahol a színes golyócskákból épített, nyugtatóan monoton hangú felvételeken cuki kisállatok bolyonganak a mágneslabirintusban vagy rágcsálnak jutalomfalatot a kastélyszerűen felépített, babaház méretű alkotásokban. Nem csoda, hogy már nemcsak az iskolások számára kedvelt játék a mágnesgolyó, hanem a kisebbek is rendszeresen kipróbálják. 

Maga a mágnesesség jelensége is egyfajta varázslat, azon kevés, ingerszegény játékok egyike, ami képes megragadni a gyermekek fantáziáját. A természetes játékokat kedvelő és a képernyőmentességre törekvő szülők számára igazi aduász, ha menő, de értékazonos játékot vennének. A mágnesgolyók és -pálcikák által építhető formák száma végtelen, bármit modellezhetnek az apró hozzávalók segítségével. A baj akkor van, ha az építőelemeket véletlenül vagy korukból fakadóan a szájukba veszik a gyerekek.

Nem gyerek kezébe való, lenyelni pedig életveszélyes

Egy amerikai vizsgálat szerint ráadásul nem is függ a kortól, kiket érint leginkább a veszélyes probléma, ugyanis még tinédzserek is rendszeresen jelentkeznek amiatt a tengerentúli sürgősségi osztályokon, hogy mágnes került a gyomrukba. Igaz, ők nem az építőjáték elemeit, hanem inkább hamis piercingeket nyelnek le véletlenül.

Fejleszti a térbeli koordinációt, ha belőle építenek, de még szülői felügyelet mellett is a gyerekek szájába kerülhet
Fotó: cheshka / Getty Images Hungary

A mágnesek vonzzák egymást és egyéb tárgyakat is, ennek a tulajdonságuknak köszönhetően olyan népszerűek, azonban éppen ebben rejlik veszélyük is. A szöveteken keresztül szervezetünk belsejében is összetapadhatnak, ilyenkor pedig perforációt, csavarodást vagy elzáródást okoznak a bélrendszerben. Fenyegető a vérmérgezés veszélye is, akár halálos is lehet egy mágnesnek köszönhető fertőzés. 

Szerencsés esetben a szülőnek azonnal feltűnik, hogy az eltűnt alkatrész valahogy a gyermek szájába került, egy gyors röntgent követő műtét biztosan életet menthet. Az idő múlásával azonban a bélrendszerbe kerülhetnek az apró részek, onnan sokkal nehezebb eltávolítani őket, és a nagyobb tapadás miatt a bélproblémák kialakulásának lehetősége is nagyobb.

Bárkivel előfordulhat 

Middlberg és munkatársai a 2017–19 közötti időszak 25 gyermekkórházának adatait összesítve arra jutottak, hogy nincs gazdasági és társadalmi háttértől függő oka annak, ki nyel le mágnest, ez a baleset tényleg bárkinek a gyermekével előfordulhat. A mágnesek minden gyermek számára egyformán csábítóak.

A szülők soha nem gondolják, hogy gyermekük olyan „buta” lesz, hogy lenyeli a mágnest. A gyerekek azonban gyakran felnőtt felügyelete nélkül is játszanak velük, és sokszor a felügyelet ellenére is a szájukba veszik őket, mondta az orvos, aki az egyetlen megoldást abban látja, ha ezt a játékot egyszerűen nem vesszük meg, így esély sem lesz arra, hogy a kis kezeken kívül más testrészek is hozzáérhessenek.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.